Mélisande gyűrűje

Hamarosan jön egy Izland rövid utimbeszámoló - még 2006-ból!

Tegnap az izlandi bankfelügyelet átvette az ország két legnagyobb bankjának felügyeletét. Sajnos azonban félő, hogy az állam nem tud garanciát vállalni a külföldön felhalmozott és behajthatatlan hitelekért. Főleg Angliában fejtett ki jelentős tevékenységet, és az ottani csőd és válság következtében nem fizetnek a vevők, és most fel kellett függeszteniük mindenfajta betétes kifizetést és elhelyezést. Az állam garanciát vállalt a külföldi adósság törlsztésére, de a kronúr mélyrepülésben van évek óta, a központi bank most befagyasztotta az izlandi korona árfolyamát, de állítólag nem marad így, még lejjebb kell értékelni (tegnap 200 ISK-t is jegyeztek 1 EUR-ért). Izland pedig szinte mindenből importra szorul, úgyhogy nagy nehézségek elé néznek az emberek.

A garanciát úgy tudják teljesíteni, hogy orosz kölcsönt vesznek fel, 3-4 év futamidőre. Elképesztő... Nem való ilyet írni, de ha azok a bunkó, közönséges oroszok beteszik a lábukat oda... Nagyon aggódom az én Izlandomért. Az az én álmaim országa, messze van, ismeretlen, és minden vágyunkat odavetíthetem.

A kíváncsian várt Fideliora tegnap hulla fáradtan, kifacsarva ültem be. (Stresszes volt az ofiszban, de megoldottam.) Az olvasott kommentekből kissé negatívnak jött le. Mindjárt a nyitány ("Fidelio-nyitány" - jobban szeretem, mint a híres "Leonora-nyitányt") kissé gáz volt a kürtösök miatt de a végére persze belemelegedtek. Modern, négyszintes szinpadkép - ok. Marcellina és Jacquino a színen, felül a széttárt karú Krisztus/Florestán, lent Leonora kapaszkodik a díszletbe. Aztán Krisztus el, visszajön katonaruhába, na innen világos, hogy ő Leonora szenvedő énje. Speciel én nem azonosítom Leonora szenvedéseit Krisztuséival, de ízlés dolga - mindenesetre nem a vallásos érzelmeim miatt, mert akik ismernek, tudják mennyire antiklerikális vagyok. Egyszerűen csak másfajta szenvedésnek gondolom. Fischer nyilatkozta a Bartókon, hogy a darab a házastársi szerelemről szól, de ez Beethovennél az emberiség iránti szeretetet szimbolizálja - ezért hát Jézus? Az olcsó szentképekre utaló formavilág nem zavart, noha az én rokonaimnál is láttam faluhelyen ilyet (el is kápráztatott rendesen).

És ha már szimbóleumok: túl sok volt belőlük - a kevesebb több lett volna. Az egy dolog, hogy agyilag nem tudtam úgy fogni, ahogy kellene, de szerintem pihenten is megfejthetetlen lett volna sok dolog. Főleg annak, aki nem jár be minden második előadásra! Itt is érvényesül a kevesebb - több elve. Anno az Elektrán napokig morfondíroztam, fel voltam dobva, de most inkább zsong a fejem, semmi kedvem értelmezni! Ez alapvetően egy statikus darab, amit indokolt mozgalmasabbá tenni (ilyesmire Kovalik is hivatkozott az Opera Magazinban, és egyetértek vele). De: szerintem attól még meg lehetett volna hagyni ezt az időnkívüliség hangulatot, mert ez adja a mű karakterét. Másrészt persze ott van Marcellina története - ő egy buffa figura, de nem kimondottan a feszültséget akarja oldani, avagy bemutatni, hgy az élet bizony "odakünn" megy tovább - ma sincs ez másképp. (Az egyébként meglehetősen igényes - és drága - műsorfüzet utal is a napjainkban több százezer igaztalanul fogvatartott emberre, akiket senki sem kutat fel, inkább beül és megnéz mondjuk egy róluk szóló darabot.) Igen erre föl volt a sok jövés-menés, hogy attól még kint zajlik az élet, babakocsit tologatnak, buszra várnak, stb. Értem, értem, csak sok volt a statisztából, színből, mozgásból...

Szájbarágós volt viszont a guantanamói őrök és római katonák őrségben, rendvédelemben történő szerepeltetése, a Pizzaronak vakon engedelmeskedő gyerekkatonák szerepeltetése. Szintúgy a ruhát cserélő rabok/börtönőrök. 1. rab (Boncsér Gergely) fogolyként énekelte rövid dalát volt, a második rab (Sárkány Kázmér) viszont börtönőrként nézett szét aggódva. (Hoppá, egyfajta cinkosság volt köztük?) Legjobban pedig a földszinti sarokban álló vagy épp bánatosan földön kucorgó Leonora zavart. Ott énekelt, míg Fidelio fent tette amit épp kellett. Pl. Rocco szólt Fideliohoz a 3. szinten, de lentről jött Leonora válasza. Nem rossz a megkettőzés ötlete, de éneklés szempontjából zavart. Aztán a végén, mikor Leonora leleplezi magát, akkor eltűnik a pandan, de úgy tűntetik el, hogy Pizzrro őt leszúrja (eddig követhető), aztán feltámad, immár Krisztusként - na ez minek, mi lesz vele, hova lesz???

A végén a happy kórust megint nem tudom hova tenni. OK, ünnepel az emberiség, kiszabadultak a rabok - megért már egyszer-kétszer az emberiség ilyesmit, de odalent Leonora és Florestan unott arcal énekelnek, ők nem ünnepelnek, a végén pedig a magányos, elegáns tartású asszony vonul el, ő már mindent megélt mindent tud, de atán lemegy a színről és mindenki happy. Az érthető szimbólumok elvesztek itt is a számomra értelmezhetetlen tömeg jelenlétével. Most meg ne kérdezze valaki, hogy na de akkor hogy kellett volna, mert fogalmam sincs.

Pozitív volt, hogy a végén viszont nincs fagylalt, jó a cukorka is alapon összejön Marcellina és Jacquino. Mert Jaquino (Fekete Attila) erőszakos, zaklató fazon volt, nyilvánvaló (korrekt alakítás volt, bár itt talán kissé ármánykodóra, azaz túlontúl negatívra vették az egyéként nemm rossz szándékú bunkó figuráját), hogy Marcellina (Váradi Zita) nem ilyenre vágyott, és miután tudatára ébredt, mi fontos egy társaban neki (pl. aki megadja neki a választás lehetőségét, vállalva az ezzel járó rizikót is), alig hiszem, hogy visszafogad egy "ki az úr a háznál" típusú pasit. (Váradi Zita nagyon üdítő volt a szerepben, eddig asszem csak Pásztorfiúnak láttam a Tannhäuserben. Örülök, hogy most is lehetőséget kapott. Ez a szerep jobban áll neki.) Más hozzászólókkal ellentétben nekem nagyon is tetszett Friedemann Kunder Roccoja. Hangilag korrektnek tűnt (talán néha kissé halkan szólt), alakításban egy egyszerű, de emberséges, életet jól ismerő figurát hozott. Perencz Béla (Pizzaro) és Bretz Gábor (Miniszer) tetszettek, magabiztosan énekelt mindkettő, színészi játékuk is jó volt. Thomas Moser egyszerűen nem bírta Florestan nehéz szerepét, és én Szabóki Tündétől (Leonora) sem voltam oda. Szabóki bírta szusszal, de időnként hamis volt, időnként túlságosan éles. Szegényt mondjuk sajnálom, mert ezzel a sarokba állítással egyszerűen megfosztották egy parádés alakítás lehetőségétől. Ja, és ne feledkezzek meg a néma szereplőről, aki Fidelio volt: Horvát Virgil. Hatalmas bravot neki! Fischer Ádám tette amit tudott, nem is akárhogy - bár én ezt sajnos nehezen tudom megítélni. Alázata a mű és a közönség felé azonban szivet melengető volt.

Összességében nem volt ám rossz az előadás, csak kissé csalódott voltam, nem kellett volna ekkora várakozással odamenni.

A végére egy kritika, ami jobban beszámol a Fidelióról, mint én, és nyilván sokkal objektívebb.

www.fidelio.hu/visszhang.asp

Na, a hétvége most sem múlt el cirkusz nélkül. Holnap Fidelio (a férjemmel:S) - elég rémisztő dolgokat olvasgatok róla. Megint agyonterhelve megfejteni való szimbóleumokkal - mi rendben van, de a visszhangokból úgy tűnik, talán a kevesebb több volna...) No mindegy, majd meglássuk...

Hogy teljes legyen az örömöm, ma reggel megbüntetett az ellenőr. És úgy tudtam! Indulás előtt feltúrtam a lakást egy kis pénzért, hogy buszjegyet vegyek, de nem találtam, hát elindultam potyázni. Szurkoltam is, hogy csak ma ússzam meg. És a bünti (kapaszkodjon meg mindenki!) 12 ezer forint. Na már csak ez hiányzott! Aztán kiszámoltam az októberi kötelező kiadásokat, és mindjárt kijött valami 82 ezer forint. Ráadásul fizu csak holnap, ez azt jelenti, hogy szerdáig nincs is pénzem. Ráadásul egy csomó ragya is kijött rajtam....

Úgy volt, hogy szerzek egy takarítónőt, aki segít nekem, mondjuk hetente egy-két dolgot megcsinál, hogy nem azzal teljen minden szabim és szabadidőm, hogy takarítok, rendet rakok. Erre a férjem közölte, hogy ha idejön egy takarítónő, akkor elválik! (Én hülye; itt lett volna a remek alkalom megszabadulni tőle!) Szegény nő, biztos számított a pénzre, amit kapna. A barátnőm, aki ajánlotta, meg biztosan haragszik rám, és én is égek, hogy azt gondolja nyilván, milyen ember az, akinek a saját életéről mások döntenek... Hát igen, a legnehezebb, hogy ezzel nekem is szembe kell nézni, és finoman szólva meghasonlás... Ez olyan dolog, amiért viszont nekem kellene elválnom. Saját jövedelmemből fizettem volna, a saját életem megkönnyítése céljából. De a férjem szerint csak játszom az eszemet, azért kell. Mert ugyebár egy "jó" asszony otthon takarítgat, ellátja a családját, és ehhez hozzátartozik, ogy a koszból is kivakarja őket. Ha elutazik, a rumli megvárja (lásd Balatonszemes, Lengyelország). Milyen jó a barátnőmnek: nincs férje, és saját belátása szerint döntheti el, hogy mivel könnyíti meg az életét! Nagyon véget kéne ennek vetni asszem! Kibújt a szög a zsákból! Cselédnek tart elsősorban. (Mondjuk engem nem kell tartani, tartom én magam. Gyakorlatice külön kasszán vagyunk.) A szülinapomra (40-re is) egy csokor virág az ajándék, karácsonyra olyasmi, amit ők is használnak (TV - ők nézik főleg), soha egy vacsora, egy parfüm, közös, kedvemre való utazás (akár egy wellness hétvége is). El nem járunk sehova, ha én nem szerzek opera jegyet, magától nem jönne. Barátai nincsenek, de ahogy nézem, igyekszik leépítani az enyémeket is. Nyaralás anyósnál, ő elvonul vitorlázni, én meg ott seregetek, viszem őket Tapolcára, főzőcskézek. Ilyen a kis életünk, szóval ő cserébe semmit nem sűrűn tesz eleget a tradicionális férj szerepének. Csak a tradicionálisan bunkó magyar pasiénak, aki szarik az asszonyra, elvégre azér van az, hogy megkönnyítse az életét. Csakhogy én nem fogadom el ezt a felállást, frusztrálja is sűrűn. Sőt, kimondottan megelégedését szolgálja az a tény is, hogy nem tudok feltöltődni. Már azt sem tudom, mit is szeretnék, ha hirtelen lenne több időm. És ez így a jó egyeseknek. Látom, mert anyósom is ebben a cipőben jár, és ez az évekkel csak rosszabb lett. A különbség persze annyi - és ez eléggé  nem elhanyagolható - hogy ő elfogadja ezt a leosztást.

Tényleg, folyton harcot emleget: ő harcol azért, hgy elfogadjam, én meg defenzív háborút folytatok. Bár ebben elfáradtam ugyancsak.

(2008. szeptember 22.)

Komolyan, most miért kell kismamák ultrahang képeit nézegetnem, és még kommenteznem is? Mi a francot kéne rá mondanom?

(2008. szeptember 22.)

Kulturális Örökség Napja(i) a hétvégén. Opera túra - nem volt nagy durranás, színpadon már a Fidelio díszletei, balett-próbaterem. Padlás, ahonnan a csillárt húzzák-eresztik. A jelmez tár viszont szuper. Körben szekrények az aktuálisan futó darabok jelmezeivel (kinyitottak egy Don Carlos feliratú szekrényt, felismerhető volt a Fő inkvizítor ruhája). A helyiségből nyílt egy nagyobb terem, abban megint rengeteg ruha. A látogatók zöme idős hölgy, érdekes megfigyelni, hogy rögtön akadt egy-két "segg nyaló" (kisfiam után szabadon), akik az első sorban álltak mindig, ha kérdezték, rögtön felvették a dialógusban a alárendelt szerepét. "Sose lehet, tudni, hátha valami előnyt kovácsolhatunk belőle" alapon...
A délutáni kicsit érdekesebb volt: a Földtani Intézet. Főleg az épület belsejére voltam kíváncsi, milyen is egy ilyen szecessziós palota-munkahely. Hát az utolsó kilincsig, szellőző kürtőig gyönyörű. Elsőként felmehettünk a tetőre (ott volt valamelyik dolgozó kaktusz neveldéje, még mini fólia sátor is) Érdekes volt a kilátás, ámbár a mi lakásunkból sem semmi, de onnan történetesen a mi házunk is látszott felülnézetből (na jó a mienk sem alacsony), és tök szép volt, szép szecessziós épületben lakom ám én is! Közelről látszottak a gyönyörű cserepek, ráláttunk a belső, gondozott udvarra). Aztán megnéztük a folyosói vitrinekben elhelyezett ősállat lenyomatokat, és egyéb érdekességeket, közben lehetett gyönyörködni az épületben megint (gyönyörű homokfúvott mintás üvegajtók, mintás kőpadozat, stb - mindent Lechner Ödön tervezte). Végén vagy egy órát eltöltöttünk a Díszteremben, ott is érdekes kiállítás volt, és meghallgathattuk a vezető ismertetését is. Volt pl. egy térkép a XVIII. század első feléből, a móri árokban történt földrengés hatását térképezték fel, rajzon szemléltetve az egyes településeken okozott kárt (Pl. ledőlt a templomtorony, stb.), és az alapján összekötötték a településeket vonalakkal, így felmérve a rengés erősségét. Voltak még fluoreszkáló kövek, ipolytarnóci lenyomatok, miegymás... Kislányom aranyos volt, érdeklődve hallgatott mindent. Olyan jó társ, vele mindig megoszthatom a világra rácsodálkozó élményeimet!

(2008. szeptember 18.)

Ma megint nagyon Mélisande vagyok. Úgy unom, fillérekért dolgozni, már megint elfogyott a pénzem. Nem tudok kimenni a váci biovásárra szombaton, mert minek, még a benzint sem tudom megfizetni. Szar admin - kisegítő munkát végzek - ezért aztán kár volt tanulni! Cserében alig vagyok otthon, olyan mintha jelen sem lennék a saját életemben, amit amúgy is annyian szeretnének megszüntetni, és a személyiségük meghosszabbítására tartani helyette. Qrvára unm, hogy sosincs pénzem. Hogy fogom a takarítónőt beadni a férjemnek?

(2008. szeptember 17.)

A nagy dérrel-durral beharangozott Turandot a MÜPÁ-ban. Most láttam először, a rendezés nekem tetszett (Kovalik). Meglepően látványos volt, ahhoz képest, hogy félig szcenírozott előadásként ment. A kisfiammal is megnézhettem volna, abszolút nem volt statikus. Mondjuk erre Kovalik munkái ismeretében számíthattam volna, de valahogy mégsem tudtam elképzelni. Persze a halottak legalább eleshettek volna, nem állnak tovább, mint egy fa szent. Főleg Liu. Mi lett volna, ha leroskad a földre (tőnkre ment volna az estélyi ruha, de ez sem biztos). Lukács Gyöngyi fantasztikus Turandot volt, szólt rendesen, de a nagy terem 19. sorában is tiszta, határozott pianisszimókat produkált. De egy picit kérem, hogy fogyjon le. Télleg nem kéne sokat... Nem mintha ez zavart volna előadásában. Nagyon jól adta a büszke császár lányt, majd az ősanyja sorsától borzadó, iránta részvétet érző embert, a kérdések megválaszolása után pedig a könyörgése volt hiteles. Egyedül a Liu halálakor támadt részvét nem látszott rajta. Persze lehet, hogy a rendezés szerint még ez sem törte meg a gőgjét, de nekem inkább úgy tűnt, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel. A vendég Frank Poretta először úgy hallatszott, mintha egy befőttes üvegből énekelt volna. Aztán rájöttem, hogy spórolt a hangjával a hangos részekre, meg a Nessun dormára. Azért maradéktalanul így sem sikerült mindig átvinnie a zenekart, de azért annyira nem volt gáz, mint ahogy az egyik fórum írja. Rost Andrea elég jó Liu volt, különösen a halálát adta elő szépen megformálva. A hang igenis bírta a vastagon szóló zenekart, kár volt vészmadárkodni. Timur megformálója (Dejan Vacskov) szép hang, kellemes színpadi jelenség, csak kicsit fiatal volt a szerephez. Róka István kicsit statikus Altum volt, de az ő korában ez megbocsátható. Tisztességesen és alázattal énekelte a kicsi, de nem jelentéktelen szerepet. Palerdi András Mandarinja is tetszett, persze ehhez tényleg csak egy erős, szép basszus kellett. Megkaptuk. A három miniszter szerepét felnagyították, inkább a cselekmény pörgősebbé tétele érdekében, sem mint a történet kedvéért. Elég sok jelenetük van, ami egy poros rendezésben unalmassá teheti a darabot. A masszőrös, vetkőzős, láb áztatós jelenet viszont tök felesleges volt.
Ja, még azt leírnom, hogy a végén Lukács (mondjuk joggal) ünnepeltette magát, Rostra egy pillantást sem vetett amikor kint állt az összes szereplő a meghajlásnál. Sőt kimenet majd' fellökte Rostot. Végig úgy tett, mintha ott sem lenne. Nem értem miért viselkedett így, ő volt valóban a vitathatatlan sztár, megérdemelte a sikert. Na de hát primadonna, ez már csak így van. (Fordítva persze nem tudnám elképzelni ugyanezt!:)
Közben találtam egy jó kritikát. Szó van benne arról is, amit itt elfelejtettem, de nekem is eszembe jutott: Kalaf qva önző, nemcsak Liú halála miatt, vagy hogy a papát is szemrebbenés nélkül hagyta volna meghalni, hanem mert utaltak arra is, hogy aki nem tud segíteni, helyesebben a gyanú vetül rá, hogy nem akar (ugyebár ezt könnyű rásütni bárkire), az halál fia. Csakúgy mint a három miniszter. Azok is ígérnek mindent, dehát Kalaf hatalommániás, le akar győzni egy nála hatalmasabb asszonyt, akkor talán elfelejti, hogy folyamatosan kételkedik a férfiasságában. (Szegény, mekkorát fog csalódni... És főleg szegény Turandot!) http://www.fidelio.hu/visszhang.asp?id=14334

(2008. szeptember 16.)

Fújj, de iszonyatos tömeg volt! Sok sznob borbarát. Amúgy a társamul szegődött barátnő is idegesíítő és önző volt. Jó: Cabarnet Frank - Kattra pincészet. Na, mondjuk ezt a barátnőm itta, én csak belekóstoltam. A Pinot Noir rózéjuk érdekes volt, de nem egy nagy szám. A szekszárdiak Merlot-ja most sem okozott csalódást (Németh Pincészet, 2006).
Béna egy hely lett, kár.

(2008. szeptember 8.)

Szombaton mint egy gép takarítottam és rakodtam, hogy mindent rendben hagyjak ott, mire húgom jön, hogy a gyerekekre vigyázzon, míg Finnországban leszünk. De nem sikerült a tökéletes, szállodai rend. Ez persze az enyhén lelakott lakásban elég utópisztikus remény lenne. Pedig még ma is 3/46-kor keltem, és 9.00 előtt indultam dolgozni (micsoda dugó volt megint!) Közben gyerekeket elvittem a suliba - a zuhogó esőt figyelmen kívül hagyva egyikük vászon tornacípőben, másikuk vízhatlan kabát nélkül, pulóverben ment el.
Hétvége: Gödöllő - eredetileg a Rudolf kiállítást akartam megnézni, de a kastélyt többi termét is bevettük. (A nyálkás Sissy-kultusz - mecsoda tévedés pedig!) Dög meleg volt, a Rudolfot hamar lezavartuk, hát nem volt nagy szám. Bekukkantottam a shopba - de megálltam, hogy ne vagyek Sissy barck krémlikőört, és az egykori művésztelepet röviden bemutató katalógus féle könyvet sem - utóbbi nem is volt drága. (Gödöllőt én magyar Fontaibleau-nak neveztem el, de lehet, hogy inkább csak hallottam már valahol, félfüllel. A megcsúfított városnak szerintem még mindig erős kisugárzása van, részint a királyi, majd kormányzói székhelyből adódóan, részint az egykor itt nyaraló, illetve élő értelmiségiek miatt, és nem utolsósorban a művésztelepnek köszönhetően.)
Este Magyarország - Dánia világbajnoki selejtező a Puskás Ferenc Stadionban - meleg volt, unakmas volt, teli volt prosztóval. Egyetlen előnyös dolog az volt, hogy közel lakunk nevezett objektumhoz, így legalább hamar otthon voltunk. Na az ilyen meccs azért köztudomásúlag nagyszerű szociográfiai skiccekre ad lehetőséget, helyesebben egy író remek karaktereket tud gyűjteni. Kedvencem az előttem helyet foglaló kockás rövidujjú inges: Rajhona Ádámra emlékeztetett. A meccs kezdetére már megivott egy-két pohár sört, amelynek következtében nagyokat pislogott. Csak a szpíker hangjára élénkült fel, és társára nézve elégedetten kiáltott fel: "Hajdú B!"
Vasárnap: Egerszalók - két takarítási hullám között. Kellemes, de nagyon drága wellnes fürdő, jelenleg elég préri állapotban leledzik a környék, maga a "strand" szuper trendi, japán fapallós, Arne Jacobsen utánzatú dizájnos székekkel, valamint nyugágyakkal, japán tavacskával körülvett létesítmény, elég sok ukránnal, és persze magyar sutyival. De szépen megcsinálták. A fürdő körül nagy építkezési láz folyik, a hamarosan befejezésre kerülő szállodák egy feltúrt, feljesztési terveken megszemlélhető terepen állnak, na persze ott a fürdő is, az üzemel. Aki a faluban nyaral, a falu parkolójából ingyenesen hozza-viszi egy kisbusz a fürdőig. Ha enni akar, tegyen el elemózsiát, mert mint írtam, méregdrága a kaja az önkiszolgálóban (Sertésszelet Budapest módra 1.100 Ft - csak a példa kedvéért. A sor pedig nagyon hosszú. Kint van egy sörcsapoló.
Árnyékra ne nagyon számítsunk, fák nincsenek, csak néhány napernyő - ingyér, csakúgy, mint a napozó ágyak (ezekből sok van, türülközőt nincs hova letenni). Viszont van benti pihenő, és a fedett részben lehet dagonyázni, ugrálni, pici gyerekeknek is kialakítottak egy nagyon aranyos részt, de kint is pancsolhatnak - ha a szülők nem féltik napszúrástól őket. Van a nagyoknak is csúszda, trambulin, aztán aroma fürdő, Kneipp fürdő (itt van lábfürdő változat: kavicsokon -oldalt kapaszkodókkal rásegítve - lehet lépegetni előszőr 24, majd 14(!), aztán 42 fokos vízben, félhomályban - vicces nagyon, de ennek medencés változata is van: a 14 fok brutális belemerülésre, de utána az az érzetem volt, hogy most marha egészséges vagyok, és nagyon fiatalos leszek tőle!) Aztán különféle vízsugarakkal megbolondított "dagonyázók", ingyér gerinctorna, áramoltatós medence, stb.
Enni fenti okokból Egerbe mentünk, megálltam hgy ne vegyek a bisztróban szarvasgomba pesztót és olajat. A Gál pincészet borai rohadt drágák voltak (mármint a vörösek), így az is kimaradt. Na sebaj, hétvégén Borfesztivál. De előtte (ma este) még Finnország. (Jáj, de félek a repüléstől...)

K. éhes vagyok. A fizum feléltem, szerencse, hogy a mai nap mégis átutalták. Unom ezt a pénztelenséget. 41 évesen folyton lavírozni az anyagiakban!

Basszus, van egy új kollégám, folyton keménykedik a beszállítókkal. Ő most a f.sza üzletember. A munkatársait meg figyeli, és előszeretettel testálja át a feladatokat másokra is, a főnököknek nyal. Irtó kellemetlen muksó. Engem folyton letitkárnőz. A cégtulaj my associate-t ír, a közvetlen főnököm munkatársat, de a cég aktuális megváltója titkárnőt mond. Nyelv és gondolkodás kölcsönhatásban vannak, mint azt tudjuk. Szegénykém pedig nagyon szerencsétlennek látszik... A közéletet illető beszólásai meg egyenesen az idegeimre mennek. "És ők (ti. franciák) tudják miért nem szeretjük (ti. magyarok) őket?" Erre a főnököm "Nekem nincs velük semmi bajom." Basszus, mintha a franciák egyáltalán foglalkoznának azzal, mi esetleg szeretjük-e őket vagy sem...

Igen, mint azt megtudtam, 1 millió lakos alatti ország sosem jutott csapatsportág döntőjébe!

Nagyon szurkoltam nekik, ahogy olvasom, sokan szimpatizáltak velük világszerte. A meccset nem bírtam nézni (mint ahogy a vizilabda döntőt sem), de már órákkal korábban ott jártak a gondolataim. Mit gondolhatnak most, mit csinálnak? Mit mond nekik az edző? Mit mondhat egy izlandi mester, mit kell csinálni így az aranyérem kapujában, mert nincs előttük ilyen példa. 1956-ban Melbourne-ben volt még ezüstérmes hármasugrójuk.

Szépen küzdöttek a döntőig, de ott - abban a 10 percben, amit láttam belőle - minha megilletődve játszottak volna a franciák ellen, akik el kell ismerni, megérdemelték a győzelmet. Nagyon sajnáltam Izlandot, szar egy döntőt még meglepetés csapatnak is elvesztenie. Sokan nagyon sírtak (modjuk egy izlandi férfi ezt bárhol és bármikor megteheti, mert nincs eza machós hülyeség, hogy egy férfi nem sír). Sikerült megnéznem az eredményhirdetést a spanyol TV-n.

Most odahaza hősként fogadják őket, magas állami kitüntetésekben részesülnek, nagy diadalmenet lesz Reykjavík belvárosában. Gratulálok!

Szabimról ne essék szó, jó szar volt, nem sikerült éppen feltöltődnöm. A végén azonban csak elmentem Tokajba a kislányommal. Régi tervem volt ez már. Csak hát a fránya anyagiak - így suli kezdés előtt még ezt is finanszírozni...

Idő nagyon meleg, élvezhetetlenné teszi a barangolást, várni kellett délutánig. Tokaj egy cseppnyi város, sétálóutcája tényleg múltbéli hangulattal bír. Ott a szálláshelyünk is, a Toldi Fogadó. Az egyik szárny, amelynek az aljában egy étterem van, régi kereskedőházból került kialakításra. Szép tágas a szobánk, viszonylag nagy fürdőszobával, SAT TV-vel, és: az ágyakon gyönyörű, fehér, vászon ágynemű található!! Az új szárnyban pici fedett úszómedence és jacuzzi. Másnap délelőtt kinyitották a tetejét is. Ami gyenge volt, az a reggeli. (Meg a járólapos borítás a recepción és étkezőben.)

A sétálóutcában ilyeneket lehetett látni, hogy baromfibolt, gabonaüzlet, régi fodrászat, órásmester. Meg persze a környék házipara, antikvitás, galéria, ízlésesen berendezett, bőséges kávékínálattal rendelkező kávézó. Megkóstoltuk a csokilistában szereplő tokaji desszertet is. Nem rossz! Még délután egy Bodrogkeresztúr a régi erődtemplommal, aztán egy gumikerekes vonatozás a város körül. Sok volt a lengyel túrista. Este 8-ra viszont kiürül minden, még a pincék is zárnak. Néhány hely tart csak nyitva, úgyhogy épp egy pohár szamorodnit tudtam csak megkóstolni! És vigyázat, a folyók negatív externáliája a sok szúnyog. Kint nem lehet megmaradni sötétedés után!

Reggel még elcsípjük az első magyar aranyat az olimpián, aztán próbálok a Hímesudvar pincészetnél bort venni. Nyitva ugyan, de sehol egy lélek. Kopogunk, körbejárunk - semmi. A boltok 1000 forintos Tokajia nem kell, ilyen a közértben is van. Utána Mád, Tállya - pincészetek zárva, pedig nálam a fekete album, amelynek a végén ígéretes termelők névsora van. A falvak szépek, de nagyon nagy a meleg! Finom vargányás, házi gomolyás, bazsalikomos hideg paradicsomleves Tállyán az Oroszlános fogadónak nevezett Szirmay Kúriában (kislányom még egy palacsintét is evett hozzá). Kifinomult ízléssel hozták rendbe, na itt nyoma sem volt járólapoknak, terrakotta cserepeket és téglát használtak, és az ételek sem Tesco alapanyagból készültek. Az étlap kínálata kimondottan kicsi, na de az igényes ételekből áll.

Rövid kitérő Szerencsen (vár, benne régi játékok - hát igen, én még ilyenekkel játszottam) és Monokon (Kossuth Kúria), aztán irány haza. Erre a vidékre még visszajövök.

Jaj, mikor lesz már ennek vége? Mikor lehetek az aki vagyok: szuverén ember akinek tiszteletben tartják a határait, és aki képes meg is védeni azokat?

Ilyen pocsék nyaram még nem volt, pedig azt hittem a 2003-ast vagy 2005-öst nem lehet überelni. Lehetett.

Ma van a varsói felkelés évfordulója. 1944-ben a szovjet csapatok elérték Varsót, és a Visztula partján álltak. Behatoltak Varsó Prága nevű külvárosába. A németek már keztek pucolni a városból. Minden úgy tűnt, hogy néhány nap, és a szovjetek ott lesznek. Az emigráns londoni kormány ekkor utasította a földalatti Lengyel Honi Hadsereget (armia Krajowa), hogy indítség el a "Vihar" hadműveletet. A Honi Hadsereg főparancsnoka, Tadeusz Komorowski (fedőnevén Bor) tábornok úgy számolta, hogy segítség nélkül legfeljeb egy hétig tudnak kitartani. Korábban maga sem értett egyet egy ilyen felkeléssel, de most karnyújtásnyira volt a segítség, a szovjet rádiadók maguk is biztatták a varsóiakat. Az volt az elképzelés, hogy ha a lengyel felkelők felszabadítják a várost - Párizshoz hasonlatosan - jobb tárgyalási pozíciókkal rendelkeznek a háborút követő Európát illető tárgyalásokon. Lublinban már alakult egy kommunista bábkormány, és a földalatti hadsereg vezetésének nyilván tudomása volt a teheráni tárgyalásokon folytatott Lengyelországra vonatkozó megbeszélésekről. (Az AK igen hatékony hírszerző hálózatot működtetett. Többek között ők jelezték Londonnak a Gdynia közelében folyó V-1 rakétákkal folytatott teszteléseket.) Nem sok illúziójuk maradt a háború utáni Lengyelországot illetően... Ez volt az utolsó lehetőség.

Az akció 15.00-kor kezdődött, és eleinte nem várt sikereket hozott. A németeket váratlanul érte a támadás, és pánikszerűen húzódtak a belváros megerősített objektumaiba. Hitler tombolt, mikor tudomást szerzett róla, és az SS keleti fronton "jeleskedő", partizán egységek felszámolásában nagy gyakorattal rendelkező Bach-Zelewskit bízta meg a felkelés leverésével. Különösen kegyeten egységeket kapott, többek között bűnözőkből verbuvált egységeket, illetve az ukrán dezertőr Kaminszkij csapatait. Kaminszkijt maguk a németek intézték el, a felkelés leverésében tanusított túlzott brutalitása miatt. A szedett-vedett német bandák szörnyű megtorló akcióikon kívül nemsok mindent tettek katonai értelemben, ezért Bach-Zelewski kérésére átdobták Olaszországból a Hermann Göring hadosztály egységeit.

A lengyelek kezdeti lelkesedése után azonban egyre nagyobb fásultság vett erőt a felkelőkön. A segítség nem jött. Komorowski írja visszaemlékeezéseiben: "A nyár forró volt, a folyó sekély, nem jelentett volna gondot a szovjet csapatoknak az átkelés." Csakhogy Rokoszivszkij azt a parancsot kapta, hogy amíg Sztálin nem rendeli el, nem kelhet át a folyón. Churchill kérte, hogy legalább ahhoz járuljon hozzá, hogy a szövetségesek légi hidat építsenek ki, és lássák el varsót élelemmel, gyógyszerrel, municióval. Ehhez viszont szükség lett volna arra, hogy a szövetséges rerülőgépek szovjet területen leszállhassanak. Az engedélyt nem kapták meg, sőt kijelentették, hogy felelőtlen banditák indították a felkelést, és ehhez nekik semmi közük. Megint Churchillt idézem (hevenyészve!). "Sok gazemberséget kinéztem Sztálinból, de azt, hogy a szemük láttára lemészárolják varsói civilek tízezreit, míg ők a kisújukat sem mozdítják - noha megtehetnék, ez legvadabb álmaimban sem jött volna elő."

Szeptemberre mind mentálisan, mind erőforrásaikat tekintve teljesen kimerültek a varsóiak. A szövetségesek csak kisszámú légitámogatást tudtak nyújtani, küldeményeik sokszor ez ellenségnél landoltak. Végül a szovjetek beleegyeztek abba, hogy az ő területükön landoljanak a szövetséges gépek, de azokat szándékosan félreirányították, rossz paramétereket adtak meg nekik. A támogatás így aztán meghiúsult. Varsó magára maradt élelem, gyógyszer, fegyver nélkül. Az emberek csatornákon át próbáltak kimenekülni, szűk nyílásokban reszketve, hogy a németek szennyvízzel, vagy mérgesgázzal árasztják el. A kanálisokban kúszva sokszor hallották a kijratokon beszűrődő német beszédet.

Komorowksi tábornok Londonba küldött rádióüzenetében jelezte, hogy katonai értelemben a megadás kivitelezhetetlen, valószínűleg őket is lemészárolják, mint tették azt a többi elfoglalt városrészben (a Wola kerület különösen hírhedté vált a szörnyűséges mészárlásokról).

Végül követeket küldtek Bach-Zelewskihez, hogy tárgyaljanak a megadásról. Bach-Zelewski visszaemlékezéseiben írja, hogy igen keény tárgyalófélnek bizonyultak a lengyelek. Végül október 2-án, Bor-Komorowski elsétált a német parancsnokságra, aláírta a megadást. 63 nap után a felkelés ezzel véget ért. Bach-Zelewski tartotta magát ígéretéhez, és elfogadta az Armia Krajowa tagjait harcoló ellenfélnek, biztosította a genfi konvenció szerinti, hadifoglyokat megillető bánásmódot. A katonák, miután fegyvereiket leadták, zárt alakzatban vonulhattak el a németek sorfala előtt, akik fegyverüket földre szegezve álltak, sőt néhányan elismerő szavakat kiáltottak a felkelő katonáknak. Ez egy ritka pillanat volt a második világháborúban, kevesen tudnak róla. A németeknél nem propagálták, mert korábban a lengyeleket alsóbbrendű fajként kezelték, a szövetséges propagandába sem illett volna bele a korrekt katona képe, mert a német katonákat (nem ok nélkül) brutális fenevadként ábrázolták minden tudósításban.

Bach-Zelewski ezzel elkerülte a háború utáni súlyos büntetést. Nagyvonalúságába közrejátszott az is, hogy korábbról ismerte Komorowski tábornokot. Mindketten nemzetközileg ismert lovas versenyzők voltak, Komorowski tagja volt az 1924-es és1936-os olimpiai keretnek, több versenyen is találkoztak.

Komorowski a háború után soha többet nem tért vissza Lengyelországba. Angliába távozott, és jelentős szerepet töltött be a lengygel emigráns társadalomban. 1966-ban halt meg, vadászat közben szívrohamot kapott.

Néhányan - főleg zsidó származásúak - bujkálva kitartottak (mit is tehettek volna). Őket patkányoknak nevezték el a németek - jó, ha voltak ötvenen.

Ami ezután történt, azzal Varsó kiérdemelte a 20. század Karthagójának szomorú címét. A németek módszeresen lerombolták a várost, lakosait internálták.

Statisztikát ide nem szúrok be, legyen elég annyi: 200.000 civikl vesztette életét a felkelés során.

Sokan kérdik, ki a felelős ezért a mészárlásért? Persze nyilvánvalóan vannak egyértelmű felelősök, sokan azonban Komorowskit is vádolják, illetve a londoni emigráns kormányt. vajh miért nem derítette ki a hírszerzésük, hogy nem számíthatnak szovjet segítségre, továbbá hogyan hihették azt, hogy bármit változtat geopolitikai helyzetükön a felkelés esetleges sikeressége. Nos, véleményem szerint ez utólag nehéz megválaszolni. Ez egy esély volt, bár hatalmas árat fizettek érte. Sokak szerint a felkelés megszervezése is kívánnivalókat hagyott maga után, itt elsősorban az orvosi ellátásra, egyes civilek kitelepítésére gondolnak. (Komoroswski 40 éves feleségének terhessége előrehaladott állapotban volt, Jerzy Komorowski a felkelés alatt született. Komorowska asszonyt később élő pajzsként használták a német tankok előtt. Csoda, hogy túlélték!) Azt gondolom, amennyire egy földalatti, minden erőforrásoktól elzárt hadsereg, állandó fenyegetettségben tehette, megszervezett mindent, persze tökéletesen képtelenség előkészíteni bármit is. Arról nem szólva, hogy minden jel arra mutatott, hogy a szövetségesektől (gondolok itt elsősorban a Vörös Hadseregre) támogatást kapnak. Enélkül sem az Armia Krajowa vezérkara, sem a londoni emigráns kormány nem ment volna bele semmiféle akcióba, hacsak nem lettek volna őrültek!

Én ezzel a kis eszmefuttatással tisztelgek most a felkelők és a varsóiak előtt. Álljon itt egy videóbejátszás a felkelés utolsó aktusáról.

www.youtube.com/watch

Sajnos nem tudtam kivetítve kirakni, fogalmam sincs, hogy kell...

Vonattal utazni - még ha az hálókocsi is - nem nagy élmény 40 évesen, ez inkább a fiatalok mulatsága de azért kibírható volt.

Érkezéskor már látszott, mennyi minden változott a 20 év során - ennyi idő telt el azóta, hogy erre jártam. A pályaudvar elé sétateret készítettek, magát a régi épületet felújították, nincs húgyszag, tiszta. Szembe épült egy pláza, hasonló üzleteket hirdetve, mint nálunk. A Planty parkot kell egy darabig követnünk, korrekt, rendben tartott park - itt húzódott a várárok régen, és jól körülhatárolja az Óvárost és a Wawelt. A "zöld gíűrű" külső részén elhelyezkedő épületek is rendben vannak. Hotelünkhöz majdnem a Rynek Glowi-ig kell menni. Régi, békebeli hotel, gyönyörű hallal.

www.hotelsaski.com.pl/index.php

A szobákra ráférne némi újrabútorozás, mindazonáltal jól felszereltek, a közösségi terek szép részleteket rejtenek, és egészében is rendben vannak. A reggeli pedig kiváló! A szoba ablakából egy antikváriumra látni a szemközti ház első emeletén.

A Rynek rengeteget változott! Most tele van szofisztikált belsejű kávézókkal, éttermekkel, elegáns boltokkal. Egyes kávéházak berendezése igen réginek tűnik (hol voltak a nehéz évek alatt?) Az üzletek között ilyeneknek mint Zara, H&M, stb, a belvárosban helye nincs! A posztócsarnokot renoválják éppen, a földszint működik, 9 óra felé még csak szedelődzködnek az árusok, itt későn kezdődik az élet, és sokáig tart. Az áruk: szokásos szuvenírek, nem a magas művészet teteje, nem olyan ízléstelen.

Első állomásunk az egyetemi negyed: a Jagelló egyetem legrégebbi campusai vannak itt, mia Collegium Maius udvarában fényképezkedtünk, szép vöröstéglás reneszánsz épület, jártam már itt '85-ben.

Akkoriban még nem létezett az "egyetemi negyed" elnevezés, egy volt a látnivaló között, amelyek akkoriban igen kopottasak voltak (naná).

Sajnos nagy volt a meleg - 35 fok minimum! Azért felmegyünk a Mária tempol tornyába, szép kilátás nyílik a városra. Megiszunk a Ryneken egy sört, benézünk egy üzletházzá alakított régi polgárházba ugyanitt, aztán sétálunk a Wawel felé.

Útközben nézem a kirakatokat, lenvásznat keresek, de ilyet sehol nem láttam, és később sem fogok. Azért vettem egy rövid gatyát lengyel gyolcsból, mivel az óvárosban több lengyel ruhatervező is boltot nyitott. És persze betérünk néhány régi templomba, legalábbis bekukkantok. Az óvárosban sétálva sokszor emlékeztetett Koppenhágára az utcák hangulata. Nyilván nem csak a vörös téglák teszik, szerintem sok északi kereskedő érintette Krakkót, illetve krakkói járt északon.

Kicsit hüssölünk a Planty egy padján, aztán felmegyünk a Wawelbe - jó nagy tömeg van, de szépen rendbehozták. Van ott minden, elegáns étterem, ápont kert - kicsit olyasmi, mint a Tower. A belépő 15 zloty - nincs nálam ennyi kp, megnézzük hát a templomot, de csak egy kis része tekinthető meg ingyér, marad a sárkánybarlang - annyi van nálam. Ez tulajdonképpen egy föld alatti járat, kivisz a Visztulához. Itt elücsörgünk egy kicsit, de mára elég volt, visszasétáltunk a hotelbe, és aludtunk. Este még belefért egy újabb séta és sörözés.

A nyitott ablakon keresztük késő éjszakáig beszűrődik a jókedvű ricsaj.

Ami Velencében reggelente a sirályok kiabálása, az Krakkó Óvárosában a lódobogás. A konflisok hétvégente a Ryneken gyülekeznek, már a korai órákban.

Célpontunk ezúttal a wieliczkai sóbánya. Kényelmes ingázón lehet odajutni a főpályaudvarról (ami rendes, nincs pisa szaga), menetközben pedig olyan érdekességeket látni, mint bolhapiac, zsidó temető...

A bánya -nem akarom ragozni - fantasztikus. Azt azért mondom, hogy iszonyat drága a belépő, kettőnknek (egyik gyerek jegy volt) 113 zloty - uszkve egy tizes forintban. De mégérte az árát, sorbanállással együtt. Sajnos bekerült a csoportba valami külső londoni proli brancs pasik elhízva, nők kelet -európai giziket megyszégyenítő stílusban. Szóval: 2 órás séta angol nyelvű idegenvezetéssel (valami némber darálta a szöveget, rohadtul unta), elég fárasztó, de közben nem lehet észrevenni. Vagy 30 emeletet kell lemenni egy aknában, deszka lépcsőkön, vicces, folyton elakad a menet, mert mindenki próbál a korlátok közti résen lelesni, mennyit tett meg, és mennyi van még hátra. Odalént mindenféle teremben (némelyik az 1660-as években került kiásásra) szobrokat, munkaábrázolásokat, víztározókat lehet látni. A kiállítás fénypontja persze a sótemplom, még a csillárok kristályai és a kőkockák is sóból vannak! A korabeli sóbányászok rengeteg kiváltságot kaptak, nem volt alantas munka a bányában dolgozni, bár kétségtelenül veszélyes és nehéz. Amúgy összesen 300 km a járatok hossza, de 2 km a látogatható rész. (Nekem többnek tűnt.) Van még lent egy múzeum (kisfiam nem bírta szusszal, ez szó ami szó, nekem is jó kifogás volt!), koncertterem, étterem, kórház, úszómedence. Az egész bánya ma a világörökség része.

Érdemes megnézni a web oldalukat:

www.kopalnia.pl

Este megvacsizunk a főtéren egy lengyel étteremben, és ízelítőt kaptunk a lengyel "nouvelle cuisin"-ből. Mogyoróval töltött (nem földi!) párolt csirkét ettem fokhagymás spenóttal, diós zöldségkörettel. A borlapot nézve feltúnkt, hogy szinte csak olasz és francia borokat kínálnak, némi dél-amerikaival - magyar sehol, nem csak ebben az étteremben. Nem értem, miért akarnak feltétlenül Angliában és Japánban eladni, mikor az előbbi helyen 400 éve francia bort isznak, míg Lengyelországban ugyanennyi ideje magyar bort. Ez a sok idióta borész felveszi bormarketing címén a nagy zsozsót, és fogadok, hogy a lengyel piacnak meg felé sem néztek!

Este megjön a rossz idő, de azért nem vészes, sétálunk, és felfedezek egy két jó cukrászdát és csokiboltot! (Egyik az ul. Florianskan van.)Ja, és nem ejtettem szót egy mindenképpen felkeresésre érdemes üzletről, a Kredens-ről, ahol lengyel finomságokat lehet kapni nagyon jó minőségben. A bolt maga is gyönyörű!

www.almamarket.pl/delikatesy/mapa_smakow/krakowski_kredens

Lefekvés előtt pici séta a Planty-n túlra. Mégis ott él a krakkóiak többsége. Itt már nincs minden kiglancolva, voszont tiszta, rendes ez a rész is, és persze hangulata, az van!

Harmadnapra marad a Kazimierz. Először rossz irányba megyünk - eredetileg a régi zsidó nagyedet akartuk látni. Sebaj - Krakkó egy újabb arca, ezúttal esőre álló időben. (na majd az is mindjárt elered.) Néhány kép Krakkó mindennapjaiból (elsőn a Szent Katalin és Szent Margit templom régi haranglába):

A zsidó negyedet mára rendbehozták, látszik, hogy nem sajnálták az egykori elszármazottak a pénzt - merthogy az eredeti lakosságból szinte senki nem maradt itt. Most a Szeroka utca (amely igazából tér) tele van hangulatos, és eléggé drága kóser, vagy jellegű étteremmel, és persze zsinagógákkal, pici zsidótemetővel. Nehéz elképzelni, hogy a 90-es évek elején milyen lehetett. A Ráday műsorában láttam, hogy felverte a töredezett utcakövezetet a gaz, hullottak a vakolatok, sok ház lakatlan volt, zsinagógák beomlottak... Msot tényeg festői hangulatú, deivatos negyed lett.

 Továbbvillamosozunk Podgórzébe. Itt jelölték ki a második világháború idején a gettót, amelyre nem sok minden utal. Valaha önálló város volt, csak '17-be egyesült Krakkóval. (A villamosozás mellesleg új dimenzióban láttatja velünk a várost.) Amolyan munkáskerület, elég szürke, és forgalmas is. Csekély számú tábla (A Gettó hőseinek terén) jelzi, hogy mi merre, meg hol húzódtak valaha a falak. Néhány faldarab maradt fent mára, és áll a Telepod, Schindler egykori gyára, de az időközben ömlőre váltó esőben nincs kedvünk megkeresni, pedig jó irányba indultunk. A faldarabot (az egyiket) megleljük viszont.

A városnegyed főtere körüli rész szép, amúgy meglehetős felújításra szorul.

És végül, ha valaki Krakkóba készül, és idetéved, ajánlok valamit olvasni:

kakaoscsiga.blogspot.com/search/label/helyek

Másnap reggel búcsúzunk Krakkótól, és irány Zakopáne. Még jó, hogy a recepciós lebeszél a vonatról, mondván, hogy túl sokáig tart. Legalább láthattunk még valamit Krakkóból, abból, ami nincs a bédekkerekben. A buszról nézve itt is rendben volt minden, ám néhány parkban alvó hajléktalant már sikerült megpillantanunk.

Zakopánéban rossz idő és es fogad. Tömeg, a buszpályaudvaron cimmerferisek. A szállás nincs valami közel, elég körülményes felfelé menet, vacak kövezeten, tömegben hurcolkodnunk. Folyik rólam a víz. Azért végre odatalálunk, igen kellemes, csendes helyen van. Elegáns, mértéktartóan berendezett, nemrég újították fel teljesen. Az a tipikus hely, amelyre azt mondják, hogy ár/teljesítmény kiváló! Montha nem is Zakopánéban lenne, aki tovább olvassa, majd meglátja, miért írom ezt.

www.hotelpatria.pl

5 percre innen van a sísánc, ahol világkupa futam is van minden évben. Ehhez képest elég elhanyagolt. Préselt lemezből vannak pl. az újságíró állások, de a lelátók is elég ramaty állapotban vannak. Még szerencse, hogy a hó jótékonyan eltakarja ezeket.

Ezután séta lefelé, a központba. Már a szállodába menet kinéztünk egy cukrászdát, kovácsoltvas terasszal - nem épp gorál stílus - guszta turmixokkal a kirakatban. Na ezek a turmixok juhtejből készült joghurt italok voltak sok gyümölccsel. Nem épp erre számítottam, de jó volt. Nem úgy a kiszolgálás. Igazi komcsi időkre emlékeztetett. A város nem sok szót érdemel. 20 éve jártam itt, de most óriási csalódás volt. A régi, békebeli üdülővároskából Szentendre gagyihalmát is überelő perzsavásár lett, mérhetetlen embertömeggel, silány árukkal, ételekkel. Szépen kialakították a sétálóutcát, és van egy-két szofisztikáltabb üzet rajta, de a többi: Pizza Hut, McDonalds, Change, utcai árusok bódéi, amelyek száma lefelé menve, a Gubalowka-hegy lábához közeledvén exponenciálisan növekszik, végén pedig eléri csúcspontját, és a fogaskerekű feljárója előtt a Józsefvárosi piacot megszégyenítő bódévárossá növi ki magát. Fent a Gubalowka hegyen folytatódik a zsibvásár, szó sincs kellemes sétáról. Ott is árusok, kapandparkok (minimum hármat számoltam belőlük), sütödék (a nehéz, zsíros grillhúsok szaga szmogként telepedik Zakopánére), gorál lovasszekerek, és persze ember ember hátán. 20 éve birkák legeltek odafent és néhány néni lejött áruni a híres sajtot némi forint reményében. Most 1 birkát láttam fent (lehetett vele fényképezkedni), sajt árust annál többet (olyan is volt a sajt).

Kerestem volna lent a gorál kézművekek kisszámú, háziparban készült termékeit, volt valami szegényes bolthálózatuk, szegényes kínálattal. Szóval a kifinomult Krakkó után lesujtó volt ez a kép. Persze a hegyek, azok azért gyönyörűek maradtak!

Azért most ideszúrok egy szép zakopanei házat - hát ilyen volt egykor a híres tátrai üdülőhely, a lengyel művészvilág pihenőhelye, a túrista központ, a síparadicsom.

Végül vártuk az Orange Way buszára. Nem jött a jelzett időben, információ nuku ("Nem a mi járatunk"). Végül hosszas telefonálgatások után kiderült, késni fog. 1,5 óra minimum késés, a sofőr számtalanszor kérte a társaság honlkapkészítőit, hogy javítsák ki az időpontot. Hát megtehették volna, mert kezdtem bepánikolni. Szóval, ha valaki 4-re kimegy és nem érkezikaz Orange way, kitártás, várjon. Ja, és nem megy a buszállásokhoz, a buszpályaudvar előtt áll le 2 percre, bebasszák a csomagokat, és uzsgyi tovább.

Hát ilyen volt Lengyelország egy piciny darabja 2008. nyarán...

Meg ám. Beszámoló majd készül, apránként. Rossz itthon, és nem éreztem felhőtlenül magam Krakkóban sem. Nagyon magányos voltam, egy 12 éves kis nagyfiú azért nem az igazi utitárs. Emiatt hiányérzetem volt. Ma is szomorú vagyok. Még látom magam előtt a teraszokat, az utvát, amit a nyitott kirakathoz tolt asztal mellől nézegettem reggelizés közben.... Itthon meg a fagy, meg sem kérdezték, hogy éreztem magam, iszonyat kupi a lakásban, pedig csak két napot töltöttek idehaza, de sikerült olyan rumlit csinálnium, hogy az száz nyelven beszél. Folytogat a sírás, baromira elérzékenyülök magamon. Milyen jó, hogy a kislányom örült nekem, meg bent a kollégák. Nagyon megkéne az infantilis férjemtől szabadulni, basszus ennyire nem keserítheti meg az életem!

Basszuskulcs, ez a hülye férjem megint kikészített, mintha nem lennék fizikálisan is szarul. Meghív vacsorázni, én javasoltam egy környéket. Erre mondja, hogy ő csak a közeli (Tesco alapanyagokból dolgozó) helyekre menne. Mondtam, hogy hát akkor inkább ne, ahhoz semmi kedvem. Tény, hogy csalódott voltam, de normális. Erre ő levitte a kutyát, és közölte, hogy az legalább szívesen megy vele. Mert én hogy mertem visszautasítani az ő meghívását. Mondjuk erről szó sem volt, csupán az általa javasolt hely nem jött be. Azért a városban van néhány vacsorázó hely. Minekután kérdezte, hova szeretnék menni, meg sem fordult a fejemben, hogy a lakóhelytől 1 km távolságra található egységek jöhetnek csak szóba! Hát istenem, nem azt választottam amire ő gondolt. Ez nem visszautasítás. Telefonba még megjegyeztem tréfásan, hogy valami jó drága helyre mennék, és még nevetett is hozzá. Csakhogy történt ám valami azután: kapott egy telefont, és kiderült, hogy megeshet az, hogy kimarad egy bizniszből! Na itt van a kutya elásva! Gyorsan kellett egy apropó, amiért szabadon kiadhatta a dühét!

Ezek után semmi kétség, nem lesz meghívás több (pedig most még a gyerekek is a Balcsin vannak!), pedig a szülinapomon (az az alkalom, amikor elmegyünk) is az a szempont, hogy neki közel legyen. Hát sűrűn úgysem járunk el, oly nagy változást ez nem jelent az életemben. Menjen csak az üzletfeleivel, majd én is megyek mással. (Sajnos nem hapsival, pedig jobban megérdemelném, mint némelyek.) Jaj, de jó, pénteken utazom, 2 néma estét kell még kibirnom vele. Az már csak megy valahogy!

Betegácsi után tértem vissza. Levert vagyok még, és most a nyakam is fáj. Állítólag tipikus számítógépp előtt sokat ülők betegsége ez. Tegnap egy Algó segített, a szomszédnő adta, de mikor ma ebédszünetben kiugrotta a patikába, eszembe jutott, hogy ez csak vényre kapható. Basszuskulcs. És nyilván a Demaolgon is. Helyette valami? - Algoflex. Na, a kollégák mondták, hogy ez egy lebutított Algopirin (hogy is írják?), semmit se ér. De most mégsem fáj! Szóval lehet, hogy ugyanaz, csak átnevezve.

A távollét pozitív hozadéka, hogy végre végighallgathattam a Pelléas és Mélisande-ot úgy, hogy közben a francia szöveget követtem. Ehhez sajna azért előtte tanácsos az angol szövegkönyvet elolvasni, és akkor tudjuk, mi történik. Viszont így tényleg megérte! Nem vagyok egy nyelvész zseni, de igaza volt Kocsis Zoltánnak, miszerint a francia nyelvő deklamációnak nagyon fontos szerepe van (naná!), nem adható elő akárhogyan, tehát legyen vagy perfekciózus, vagy ne adják elő. Azért kicsit szigorú. Hány nem német anyanyelvű Wagner énekes van (és milyen kiválóak!), pedig ha valahol, ott fontos az énekbeszéd! Itt Mélisande-t Anne-Sophie von Otter énekli - ő svéd, de asszem nagyon jól tud franciául, szóval semmi gáz nem volt. (Szerintem.) Most nem írok a lemezről benyomásokat, lehet sose fogok, nem olyan mű ez, aminek csak úgy neki lehet állni néhány sorban.

Aztán éztem TV-t és Francis Mayes Vigyük haza Toszkánát! c. albumát nézegettem-olvasgattam - ma reggel is ezt tettem - kapjak valami erőt és életkedvet. Kell, mert péntek este indulunk pici fiúval Krakkóba. Szerintem addig már nem fogok írni, beszámoló majd készül.

Itt mindjárt esik...hm, esős Toszkána:)

Jól megfáztam a  kurva klímától, most antibiotikumon vagyok. Kint 30 fok felett, én meg meleg teát iszom, gyógyszert szedek, nem tudok hétvégén a Balcsiban fürdeni, mert egy hülye kollégám, aki két hete jött, leállítja a légkondit 19 fokra, mikor odakint 35 fok van, és ráadásul mindez pont rám fúj. Idén ki sem volt tisztítva. Ha én most valami trutyit (a doki mondta, hogy gombákat is össze lehet szedni) beszívtam, én nem tudom mit csinálok. Ráadásul jövő pénteken megyek Krakkóba, mi lesz, ha az antibiotikum csinál valamit velem, pl. hüvelygombát? Akkor ott szívok az idei utazásomon?

Az új kolléga amúgy gusztustalan, 2 méteres colos, körte formájó hapsi:((( és hatalmas az öntudata!

Tegnap végül mégis úgy döntöttem, felmegyek a végzős opera szakosok előadására a Kiscelli Romtemplomba. És de nagyon jól tettem! Rendező Kovalik volt - el van szállva kicsit magától, és idegesít, ahogy azok a sznobok, akik előszeretettel neveznek másokat sznoboknak, csak mert konzervatív (na jó: avitt, poros) az ízlésük, ami ugye nem ugyanaz, szóval ezek a sznobok úgy ajnározzák - de tud nagyon valamit ez az ember, meg kell hagyni.

A helyek mind foglaltak voltak, végül maga Marton Éva mutatott egyet, mindjárt az első sorban, az asztal közelében! Igen, a terem közepén ízlésem szerint megterített asztal volt, amelynél a nézők bemenetelekor, már a szereplőkből álló társaság fogyasztott.

Az opera zanzásított változata ment, magyarul, a zenekar az egyik hátsó sarokban helyezkedett el.

A koncepció szerint ott volt a 3 nőalak, akikbe Hoffmann (Vadász Dániel) beleesett, mindannyiszor úgy érezve, hogy viszont szeretik, de sajna mindnek fontosabb volt valami más. Vagyis hát a no. 1 Olympiának (Rácz Rita Franciska, Matron Éva tanítványa) saját maga fontosabb volt - ahogy énekelték, nincs szíve (hát igen, az eredeti mű szerint ő egy bábu), rángatják is ide-oda szép "babát", leitatják, megalázzák, tulajdonuknak tekintik - Olympia a még ma is tipikus autonómia nélüli nő! A nincs szíve azért nem igaz, mert világosan látható, hogy tudatában van szánalmas mivoltának, annak, hogy használják és kihasználják. Erőtlenül próbál ellenállni, de világos, hogy nem igazán mer (Coppélius - Geiger Lajos mintha a stricije lenne). Így hát marad az ital, és a többi nő nyomoruságán való kárörvendő nevetés. Rácz Rita azon túl, hogy mutatós, magabiztosan énekelte a nehéz koloratúrákat, a rendezés a legmagasabb hangoknál ugyancsak ügyesen kihasználta a hely adottségait - csak úgy szóródtak a trillák, mint valami pezsgős buborékok! A "jelenetek" között a harmadéves Kiss Tivadar Ference (a figura itt főúrként volt jelen az asztalnál) vonta le a tanulságot bűbájos kuplékat dalolva - nem mindig tökéletes hanggal, de ezt a hiányosságot ügyes gegként tolmácsolta. Ő volt a bájos lúzer, aki viszont ennek köszönhetően - na meg hogy a rendezés szerint sem tartozott a társasághoz, akik azért persze nagyon is kedvelték őt - remekül "rálátott" a viszonyokra, és mint a legtöbb főúr, jól tudta mifélék a mulatozók.

Színészi és szempontból az egyik legjobb alakítás, és legjobban megrajzolt jellem Antónia (Balogh Tímea) volt. Talán nem véletlenül az ő jelentet húzták meg legkevéssé. Bájos, különleges jelenség, finom, éteri, áttetsző. Szegény Hoffmann - Antónia meg a sikert szerette, amit énektudásával megkaphatott volna. Antónia tipikus mai nő - választania kell a karrier és az egyéni boldogság között. A jó apuci és a vőlegény is (...lány olyan férjet választ, mint az apa...) lebeszéli az énekléstől, mert elbukik, mint az anya, aki tudjuk, hogy meghalt, de azt nem miért. (Így oldotta meg a feloldhatatlannak látszó ellentétet?) Nos, Antóniát féltik, hogy rá is ez a sors fog várni. Antónia a csillogást, a saját jogon történő boldogulást választja, de a végén vér (bocsánat bor) folyik. (Eredetileg meghal.) Antóniában meg van az autonómia igény, rendelkezik az önmegvalósításhoz szükséges tudással, de azt is sejti, hogy ha cserében boldogtalan lesz, az nem is igazi szabadság. De hát a nőre ez vár, ahogy azt Miracle (Szegedi Csaba) is énekli: addig kellesz egy férfinak, amig kívánatos vagy, utána közöny - ezért ugyan kár lemondani a sikerről, egy röpke boldogságért.

A velencei kép viszont kissé halványra sikeredett - talán addigra elfáradtak a szereplők. A tükörkép megszerzése szimbólumból szerintem Kovalik többet ki tudott volna hozni. A központi nőfigura itt Giulietta. Szerintem ő egy befolyásos kurtizán, a kitartója a kegyeit keresi, tudva, hogy nem ő az egyetlen gazdag pasi Giulietta körül, úgyhogy nem is ugrál. Itt inkább Dapertutto (Szegedi Csaba ismét) játékszere, aki erőszakos, goromba vele, látszik, hogy nem tiszteli. Talán Giulietta őbelé szerelmes? A gyémántja ugyanis annyira nem nélkülözhetetlen számára, megkapja azt mástól is, annélkül hogy megalázná az illető. Ráadásul a többi férfi szemében épp az teszi vonzóvá, hogy nem birtokolható. Polyák Valéria nem tudom miért fogta magát vissza ennyire. Nem kizárt, hogy lámpalázas volt. Mert különben magabiztos nőiességével, jó kedélyével rögtön kiragyogott az asztaltársaságból. Sajnos nála egy-két éles magasság is becsúszott ebben a jelenetben.

A végére hagytam Miklóst, aki gyakran egyben a Múzsa alakítója. Várhelyi Éva vállalta Hoffmann kísérőjének a szerepét. Nos, ő már nem vizsgázik, Kovalik talán ezért húzott olyan sokat belőle. Pedig ő a mű legérdekesebb figurája. Ugye eredetileg nadrágszerep, de a Múzsával egy kalap alá véve világos, hogy az a személy, akiben Hoffmann viszontlátja magát. Várhelyi Éva kiválóan játszik, szép és magabiztos mezzó hangon énekel, és mosst érett meg komolyabb szerepekre az Operaházban is. Itt elegáns, de nőies, bizonyára drága nadrágkosztümöt visel, talán ő a businesss lady típus alteregója. Egyenrangú a férfiakkal, akik éppen ezért nem is tekintik igazán nőnek. Reménytelenül szerelmes Hoffmannba, de rajta senki sem gúnyolódik, amiért érzései viszonzatlanok maradnak. Ott van mindig vele, amikor az másik nőkbe szerelmes, és figyelmezteti, hogy csalódni fog, persze le irigyfapicsázzák. Kérdés az itt lehagyott utójátékot követően is, hogy kell-e Hoffmannak egyenrangú társ, avagy olyan kell, aki a férfiaktól függ, mert csak azok tudják megadni nekik, ami kell (gondoskodást, vagy sikert, amihez így-úgy férfiak segítik, vagy gyémántokat), kvázi kiszolgáltatottak, ezért a hatalmukban vannak. Csakhogy ettől a pillanattól kezdve már nem a saját tükörképük. Itt Olympia helyzete ugye világos. Antónia - és itt látszólag ellentmondásba kerülök magammal - saját jogán érvényesül, de tudjuk, hogy egy nő előmenetele jobbára férfiakon múlik - nem ritkán szereposztó díványokon, és ez nem csak színházi berkekben van így. Giulietta látszólag maga irányítja sorsát, amíg szép és amíg bele nem szeret valakibe. Ekkor azonban láthattuk, hogy irányíthatóvá válik, mert valójában labilis személyiségű. Miklós kiforrott személyiség, neki tényleg Hoffmann lenne a legfontosabb, de szerintem ő  meg sose fog neki kelleni. Úgyhogy keresheti tovább a tökéleteset, hiába van mellette, de Hoffmann egy ilyen mazohista típus.

A szereplők közül a lányokról és Kiss Tivadarról szóltam. Az urak közül Szegedi Csaba tett rám mélyebb benyomást kellemes baritonjával és szereplformáló képességével. Geiger Lajos amolyan buffó baritonnak tünik, viszont nem éreztem elég vivőerőt a hangjában. Persze még nagyon fiatal, és egyáltalán nem biztos, hogy nem más típusú karakterekkel ne bírkózna jól meg. A címszereplő Vadász Dániel szépen, kiegyenlítetten énekelt, az idealista karaktert véleményem szerint kiválóan megformálta. Ő is operai tag, a figyelem elsősorban tehát a többiekre irányult. A zenekar nyilván kamarai méretűre csökkent, viszont a sarokba "téve" nem érvényesült igazán.

Ismétlem, hogy tetszett a rendezés, noha néhűny helyen kidolgozatlan maradt, a helyszín nagyon jó választás volt, tetszett a fénnyhatásokkal történő játék (főleg a Barcarola alatt elhalványuló világítás), a dramaturgia (beszédhangok, amikor szedelődzködnek)... Jó volt, hogy már az előadás közben is gondolatok ébredtek bennem, miközben zavartalanul követtem a cselekményt és zenét.

Tegnap bevetődtem az Azték csokizóba, ahol vettem 1 tábla korianderes csokit - a ház terméke, és 1 db wasabis bonbont. Ez utóbbi nem volt nagy durranás. Hanem az Azték - hát az felséges volt!

Ja, bag&More megszűnt, pipec bőrönd nem lesz.