Mélisande gyűrűje

Miért van az, hogy ha valaki hosszú évek óta próbál a hely szokásaihoz és szelleméhez igazodni, szemlesütve tudomásul veszi, hogy ő a rangsorban az utolsó, ha szájuk íze szerint fogalmaz meg dolgokat, nem áll ki a gyermekeiért, amikor szapulják őket (na jó néha igen), és a féligazságokat elfogadja akkor is folyamatosan keresik a gyenge pontjait és bele is mártják a kést, ahogy kell. A hétvégén ez történt velem anyósoméknál, és ez még csak a nyár eleje. Én anyósom igazán tisztelem, megbocsátottam, amiért eleinte olyan ellenséges volt velem, alig szólok másoknak rosszat róla - akkor mért kell cserébe romos egóval hazajönnöm minden alkalommal?

Na ez miért van így? Mert elrettentő példa az ő élete: pont az, amit nem akarok élni. Mert megkeseredett a házasság taposómalmába? Mert élete őszén már nem csaphatja be magát? Mert szegény azt hiszi, hogy azt az életet élem, amit ő is élhetett volna?

Elismerem, ezke nem szülnek éppen pozitív érzéseket, megértem, ha ezt rám akarja vetíteni, annál is inkább, mert teheti: a kedves fia sose fog megvédeni, így abszolut szabad préda vagyok. És az áskálódó sogornőmről nem is szóltam még (bár most ő épp csendben volt). Ja, miért kell tűrnöm? Hát az a nagy helyzet, hogy momentán csak rá tudom nyáron a gyerekekt bízni, ráadásul ott a Balaton parton tényleg jobb helyük van, mint a városban. (Ők is másképp vannak kezelve - a jött-ment ribanc gyerekei.)

Tényleg olyan vagyok hétközben, mint egy terminátor - csak neki a napi csip-csupp feladatoknak, amit hoz az élet, elvégezni, jöhet a következő - és erre ahelyett, hogy feltöltődnék, ott szívok!

Könyvhéten megvettem gyorsan a Palánkay Klára mezzó díváról írt könyvet. Nagyon ajánlgatták élvezetes stílusa, korrajz értéke miatt. Gyorsan kivégeztem, jól szórakoztam. Érdekes, nemsokkal halála előtt megjelent vele egy interjú az Operaéletben, ott egy beképzelt némber benyomását keltette. Persze a könyv lapjairól sem éppen a szerénysége köszönt vissza, de minek is lett volna szerény? Egy temperamentumos, talpraesett ember és művész beszélt magáról meg az akkori opera életről, ami persze nem maradt érintetlen a politikától akkoriban sem.

Nyíltan felvállalta, hogy a háborút követő években ők messze nem nélkülöztek annyit, mint az átlag, viszont nekik sem adták ingyér a potya élelmiszert - mondjuk Kőbányáról az Andrássy útig kellett gyalogolni, ami azért nem volt semmi egy fiatal nőnek, minden sarkon orosz katonákkal. A diktatúra idején is utaztak, ksőbb is sokmindenhez hozzájutottak pl. a művészbüfébe bejárkáló seftelők által.

A repertoárját nézve - ne feledjük, akkoriban kicsitt változatosabb volt a műsorkínálat - nem is volt olyan hű de nagy, rengeteg kis szerepet énekelt, de ettől nem érezte úgy, hogy leesne fejéről a korona.

Nyíltan felvállalja, hogy részt vett intrikákban, viszont sokat ír kollégáiról és más operai emberekről, zeneszerzőkről. Az ellenségeskedéseken képes volt felülemelkedni, így egyszersmind elérni, hogy vele kapcsolatban ne maradjon másokban tüske.

Megadatott neki, hogy kora szellemi életének sűrűjében pallérozza magát, de nem vetette meg a külső hívságokat sem. Sorsát, életét a saját kezében tartotta, és ez lehetővé tette, hogy teljes életet éljen.

A borítón Palánkay Klára Eboli hercegnő szerepében látható.

Hát érdekes dolgokra rákeresve jöhet fel a naplóm... Üdvözlöm a Newhouse+ruhákra keresőt! Nálam jó helyen jár, ugyanis imádom a ruháikat.  Jópár van már belőle: igaz , elég drágák, de évekig hordharók! Itt a link, akit érdekel:

www.newhouse.se

Iszonyú fáradt vagyok, álmos, képtelen vagyok feltöltődni, elegem van már a reggeli csúcs - kocsi - meló - kocsi - háztartási robot - esti csúcs napirendből, az áttakarított hétvégékből! Anyósoméknál feszengésből. Abból, hogy senkivel nem tudok egy jót beszélgetni, leginkább felnőttel nem. Abból, hogy nem fogadnak be a munkahelyemen. A bunkó emberekből. A szutyok városból. A gagyi TV műsorokból. A pénztelenségből (jó, persze kinek mi). A testem folytonos gyötréséből. A műkajákból. Nem sorolom tovább.

Amikor elkezdtem blogot írni, többek között arra is gondoltam, leírom olvasmányélményeimet, ha már úgysem nagyon tudok kivel beszélgetni róluk. Aztán úgy alakult, hogy a fene nagy önálló kassza, társkártya-visszaadás mellett nem jutott pénz könyvekre, ezért el is kerültem a boltokat, és a régi könyveim olvastam újra.

Anna Maria Mäki fiatal finn írónő, és noha novelláskötetről van szó, tulajdonképpen egyazon személy több arca jelenik meg: mindegyik szorong valamiért. Nagyon gyakran tényleg klausztrofóbiásak, mások csak a személyüségbe történt bezárástól kattannak ki. De fellelhető a zsúfoltság, rossz érzés, sokszor viszolygás egy vagy több ember érintésétől, akár attól, hogy a buszon hozzá érjenek véletlenül valakihez.

 A novellákban alig van dialógus, inkább mindig egy fiatal nő belső monológja olvasható. Tipikus (?) skandináv helyzetek jelennek meg (pl. gyakran szerepel egyetemista nő kisbabával), de sok, Kelet-Európában is ismerős érzés, szituáció. Ami csalódás: szóval ott is van pasi, és ezek szerint nem is olyan ritka, aki megalázza még a felnőtt gyermekét is, lelki terror alatt tartja a csakádját, meg egyéb ilyesmi.

Nem mondhatnám, hogy tetszett a vékonyka könyv, elég közepes volt. Talán az írónő első regénye (készül) már nagyobb "durranás" lesz, tekintsük ezeket ujjgyakorlatoknak. Ahogy olvassa őket az ember, várja, hogy na, ebből mi lesz. És valahogy a végén majd'mindíg hiányérzete támad. Aztán felesleges szimbólum a szinte kivétel nélkül felbukkanó fekete kalapos nő. Túl szájbarágós az utalás, viszont így sem világos, mit akar jelenteni. Öregséget, halát, elmúlást? Akadnak persze kivételek. Úgyhogy várom a regényt.

Bunkóság leírni ilyet, de nem állhatom meg. Sokszor ír férfiakról, akik az aktuális főszereplő nőt majd' felfalják. Ez személyes élmény? Mert A. M. Mäki  - elnézést - de nagyon ronda!

Kislányként is magányos voltam. Akkor is azt éreztem, hogy nem tudja senki valójában, hogy én teljesen más vagyok, mint aminek az hisz, aki velem foglalkozik. Illetve majdnem mindenki. Később gondoltam, hogy persze, hoszen van az igazi én, meg a külvilágnak szóló én, és mindenki azt mutatja amit akar, és azt rejti el a kitudódott dolgokból amit jónak lát, és persze amit tud.

Az általános iskolai osztályfőnököm jó pedagógusnak tartották, amolyan gyerek centrikus tanárnak. Tényleg, folyton próbálta elterelni a gyerekeket a rossz útról. Amennyire emlékszem, egyszer sem sikerült neki. Látszólag az én sorsomat is a szívén viselte, valójában hamar feladta, hogy megtalálja a kulcsot hozzám.

Tele vagyok (jogos) sérelemmel iskolás és gyermekkoromat illetően. Tudom, hogy minden szülő és pedagógus, sokszor a legjobb szándékkal követ el hibákat. Most látom a fiam: hozzá sem találnak kulcsot. Elkönyvelik rossztanulónak, alkalmatlannak. Nekem kell erősítenem, hogy ez egyáltalán nem igaz. Ha annak idején komolyan mellém áll egy felnőtt! Aki mellém állt, nyilván a saját problémái miatt elfordult tőlem - vagyis inkább nm volt energiája rám. Aztán eltávolodtam tőle, mert azt gondoltam, méltatlan vagyok hozzá. Ha kudac ért, pédául fél év után kihullottam a tanárképzőből, akkor a reakcióm az volt: persze, mert rossz tanuló voltam, íme a bizonyíték: alkalmatlan vagyok elmélyültebb szellemi munka végzésére. És hányszor előjön ez az érzés azóta is - hiába a következő főiskola jó eredményei, a műveltség, amit 41 év alatt összeszedtem: én egy alkalmatlan vagyok.

Ennek a kis önsajnálkozásnak (hú, de igazságtalan ez a kifejezés) az apropója, hogy megkeresett egy régi iskolatársam hogy mi van velem. És nincs valami nagy kedvem válaszolni, pedig ő a legszimpatikusabb valamennyi volt általános iskolai osztálytársam közül.

Néha csodálom, miért nem omlok szépen össze, akkor egy rövid időre kiszállhatnék és talán volna időm rendezni a soraimat. Vagy ez teljesen normális, hogy az életem mások reakcióira adott válaszok sorozatából áll? De az én életem, nekem elviselhetetlen! Hagyjuk ezt a "másnak sem könnyebb" okosságot! Meg az "előre nézz, hagyd magad mögött a múltat" f.ságot! A múltam az az én részem. A köldökömet sem dobhatom el, pedig már semmi szükségem rá. Szerintem azok mondanak ilyeneket, akik nem mernek magukkal szembenézni. Általában azok mutatják nagyon erősnek magukat (náluk erős=jellemes). Pedig igazából ahhoz kell erő, hogy szembenézz magaddal. De gyanítom, ez 100%-ig senkinek sem sikerül.

A szombat az operalátogatáson kívül egy lélegzetvételnyi Bécst is hozott. Szívesen ott maradtam volna egy kicsit tovább is. Kb. 1/4 6-ra voltunk az opra előtt, ahol is felhomályosítottak, hogy előadás előtt 1 órával nyit a kassza, jegyátvét akkor lehetséges. K. meleg volt, a kocsi klímától már éreztem, hogy meghűltem. Ráadásul idegbeteg voltam, mivel a kislányomat az unokatesómra bíztam, aki kivitte a saját csemetéjével a Hajógyári szigetre, és mint megtudtam, egy barátnője is ott lesz, szintén kicsi gyermekkel. Hú, már vezetés közben bekattantak rémképek, amint nem figyel raponckámra senki, mert ösztönösen csak a sajátjára szentel igazából figyelmet, és a kislányom eltűnik, elviszik, elcsalják, eltéved, stb. Aztán valahogy egy kicsit sikerült lenyugtatni magam, de tiszta hülye vagyok. Szerintem ez szimpla bűntudat, amiért megengedem magamnak a bécsi operázást. Aznap éjjel pedig azt álmodtam, hogy megöltem az újszülött gyermekem (azt hiszem az enyém volt), és jól becsomagooltam a kis holttestet, betettem egy zacsiba, azt pedig valami polc alá, hogy majd kidobom valahova, addig se legyen szaga. Rémes! És úgy emlékszem, rossz lelkiismeretem sem volt emiatt, csak attól paráztam, mi lesz, ha kiderül, hogy én tettem. Ennyire herótom van a gyerekeimtől? Hiszen alig látom őket, egész nap folyton hiányoznak!

Szóval előadás előtt belefért egy rövid vacsi a környéken (sonkaszeletek spárgával, meg egy pohár sör), valahol a Stephansdom mögött. Majd WC-ben átöltözni (fehér hernyóselyem Vasseva ruha + tűsarkú, de be kellett húznom a hasam - jajjajjajjajjj....).

Az előadás. Sondra Radvanovsky nagyon impresszív volt. Hangja mint valami sötét nehézselyem - nekem inkább mezzónak tűnt, korábban is gondoltam, hogy egy magasabb, de nagy vivőerővel rendelkező mezzó simán elénekelhetné Elena hercegnőt. A figurához is illik a baljós, nyomasztó hangulat. Legyenek benne szép koloratúrák, dallmívek, de azok nyomokban se legyenek trillák! A Boleróban sem! Nekem Déry Gabriella tolmácsolásában tetszett, és hál'istennek Radvanovsky sem vittel fel az "innebrió" utolsó hangját a végén, hanem szépen kiénekelte, mélyen. Aztán persze a koloratóra perfekt volt. De amiért méltán bráváztak és tapsoltak hosszú percekig, az a 4. felvonás "Arrigo! Ah parli a un core" kezdetű ária volt. Ott volt csak szükség mélységekre és biztos magasságokra - a pianissimo részeknél is. Mindehez mág egy igen fejedelmi megjelenésű, dekoratív énekesnő is.

www.sondraradvanovsky.com/

Arrigo szerepét egy hawai tenor énekelte, Radvanovsky mellett nem mutatott szerencsésen. Ő Keith Ikaia-Purdy. Szerintem az elején izgult, de "bemelegedett" és igazán szépen énekelt, csak nekem kicsit doncarlososra vette a figurát.

Leo Nucci eleáns Monforte volt, ő volt aznap este a közönség kedvence. Szerepéből adódóan azért Radvanovskynál nem volt jobb, de ez teljesen szubjektív, az ünneplést megérdemelte.

Szuper hang és alakítás volt Paata Burchuladze Procidája. A basszus szépen zengett (bár mintha nem megfelelően artikulálta volna az olasz szavakat - nem tudok olaszul) és egy sunyi, szabadsághős bőrébe bújt kis törtetőt formált. Talán karakterábrázolás szempontjából ő vitte a pálmát az este.

A kisebb szerepek mind éneklés, mind színpadi jelenlét szempontjából a maguk szintjén kimagaslóak voltak, hadd említsem meg Dan Paul Dumitrescut (Béthune), ő főszerepet is énekel Bécsben. A kórus is és a szólisták is egytől egyig éltek: ha nem énekeltek, háttérden pusmogtak, mutogattak - nem vonultak ki a történetből.

A Vecsernye igazi bel canto opera - ha időben nem is, de stílusban mindenképpen a korai Veri operákhoz hasonlítanám, ezzel együtt vérbeli grand opera. A jellemek nem kidolgozottak, annál szebb a zene.

Díszlet: az egész színpad egy hatalmas lépcsősor, a tetejéig, ez időnként süllyed egy picit, vagy épp vasrács gördül elé. Szerintem nem veszélytelen, különösen Radvanovskynak, aki gyakran sétál az egész installáció tetejéből lefelé... Úgy látszik, nincs tériszonya! Úgyhogy a kórus és szólisták spartteljesítménye sem utolsó! Ami zavart, az a fekete szín volt: mondom, az egész színpadot a zsinórpadlásig kitöltötte a lépcsőzet. Ehhez sötét ruhákban voltak színen az emberek, úgyhogy tökre beleolvadtak, nem lehetett jól látni, pedig a földszinten ültünk - igaz, leghátul. Azt sem értem, miért haltak meg végén a franciákat lkaszaboló szicíliaiak is? (Hát persze, a szinpadon lévő hullák számát szaporítandó!)

Ilyen előadás után már előre tartok az itthoni jövő májusi bemutatótól. Mert a főszereplők még csak-csak helytállnak. (Vajh meglesznek Sümegi mélységei? Ügyes nő, remélem megoldja!) De a kisszerepek gazdái? Remélem, érezhető lesz az, ami mintha idén már megindult volna a MÁO-ban (Elektra, Végzet, állítólag Anyagin - na arra is kíváncsi vagyok!). A rendezés állítólag rendben lesz, Serban rendezi, a torinóit vesszük át.

Egy privát kép Sondra Radvanovskyról - sajnos a bécsi Vecsernyéről nem találtam képet.

Tegnap: földrengés Izlandon Selfoss térségében, elég jelentős anyagi kár, ijedelem.

Íme a helyszínről: www.icenews.is/index.php/2008/05/30/iceland-is-still-shaking/

Holnap pedig: Szicíliai vecsernye Bécsben!

No! Majd jelentkezem.

Pénteken kisfiammal megnéztem Sipos József filmjét. Nem akarok, és nem is tudok kritikát írni, egy a lényeg: jó mozi volt. Elsősorban is gyönyörűen volt fényképezve, hogy úgy mondjam lirai fotók egymásutána volt, amely kontrasztot adott a kibontakozó, feszültségekkel teli történetnek. Színészek zömmel kitűnőek, Cserhalmi (Lajos) annyira nem tetszett (persze azért jó volt, talán a figura alapvetően ilyenre lett megírva). A karakterszereplők inkább megragadtak. És persze Nagy-Kálóczy! (Milyen szép nő!) A kellékek gyönyörűek, a ház, a krert, a táj (szerintem Szigligeten vették fel), a jelmezek...

Alább megy egy kritika, még csak annyit, hogy az egyik értelmezése mintha az lett volna, hogy Eszter a hibás, hogy Lalika így lezüllött (ezt meg is mondja neki Lajos leánya), neki kellett volna megmentenie, ő a hibás, hogy olyan lett amilyen. (Nekem visszacseng az, hogy az érzelemt adja a nő, ha kell önfeláldozás árán is, aztán pasi meglátja mi lesz.) Na, a végén Eszterke magára is veszi azt, hogy Lali saját életéért nem is felelős.

Kritika: www.magyar.film.hu/object.4933ef64-426b-4efe-b9a6-2b4f90c6a9a2.ivy

Egyetértek!

Most látom, hogy veszélyben a lehetőség, hogy az adóvisszatérítésből kapott pénzem egy részét Bag and More bőröndre fordítsam. 80 ezer egy bőröndért - na ne mán! Pedig lett volna egy kis luxus cuccom. Olyan jó lenne. Nem vagyok márkagizi, de néha azért bírnám így végiglejteni, mondjuk egy repcsi téren. Itt megtekinthető a kínálat, remélem a fedélzetiből van még olyan ami sima, a kis felső cica-maca táska nélkül. Az aztán nem kell.

 www.bagandmore.hu

Más. Tegnap odaértem a gálára és pont elcsíptem a kislányom. Már nagyvan álltak a szinpad szélén, hogy felmehessenek. Olyan aranyos volt! Meg a többiek is.

És még más. Húgom költözik, szakított a kilfeldi (öreg) pasijával, aki eddig kitartotta. Most itt áll 40-hez közeledve lakás, állás nélkül. Évek óta nem dolgozott (ha belegondolok, előtte sem sokat - egyfolytában úgy 2 évet dolgozott talán), TB-t, nyugdíjat nem (hiszem), hogy fizetett volna, biztosítása aligha van. Ez így katasztrófa, de a legnagyobb felelősség szerintem a környezetet illeti: mindenki erősítette benne, hogy ő csinálja jól, a gürcölők (mint én, + két gyerek, férj) lúzerek, és ha nem hódolnak, akkor még irigy fapicsák is. Pedig ezen túl vagyok évek óta. Persze, a blogban is megírtam, hogy szarul esik, amiért az nem nyom annyit közel sem a latban, amit letettem az asztalra. Nem is az volt családon belül a követendő példa, hanem ... hát igen. Így aztán lehetett gyereket szülni unokatesónak úgy, hogy hapsi átbaszva, szól, hogy terhes, megszüli, ő az egyedülálló emancipált, fitt, pörgős anyuka, vele élő nagymami majd a nevelés nehéz részét - na jó valamikor azért nem - elvégzi, meg az egy házban élő nővér. És mennyiszer osztja az észt (nekem mondjuk nem meri, de tuti a hátam mögött nem beszél hízelgően rólam).

Szóval: ha valaki tud olyan munkát, ahova olaszos kell, havi jövedelem legalább br 300.000 legyen, írjon. Tudok valakit! Ez most komoly!

Valószínűleg én vagyok az egyetlen dolgozó anyuka a kislányom osztályában. Na jó, 4-ről biztosan tudom még, hogy dolgozik (közülük 3 pedagógus - du. rendszerint el tudnak programokra menni) , 4 GYES-en van, ők igazoltan érnek rá korai időpontban. Sajnos már nemigen tudok elkéredzkedni a melóból, mert mostanában elég sokszor meg kellett tegyem. Amúgy a 9-5-ig nem egy családbarát időbeosztás, pláne nem Zugló - Kelenföld viszonylatban! Az 5 órakor kezdődő iskolai, óvodai rendezvények sem azok! Úgyhogy gyerekbarát (uram bocsá' mamabarát országról szó sincs. Ezt jól átvettük Amerikától! Mást mért nem tudunk? Itt úgylátszik csak a kismama újságok a mamabarátok, akik a sok "luxus" várandós ruhát, méreg drága gyerekmegőrzős fitness termet, meg a "márkás" (ettől szoktam az agyvelőm eldobni) gyerkholmikat, exkluzív design gyerekbútorokat akarják rád tukmálni, mindjárt meg is magyarázva, miért lesz olyan baromi jó neked, és hogy teszi könnyebbé az anyaság bizony fárasztó mindennapjait.

Így maradok én le Luca napi előadásról, suli napi néptánc bemutatóról, nyílt óráról (aznap délutánra tették ráadásul az anyáknapi ünnepséget is). Csak azzal nyugtatom a lelkiismeretem, hogy ősszel voltam. Egy szülő volt olyan kedves, és átküldött fényképeket - hát láttam, mennyi anyuka, sőt több apuka is volt ott. Biztos rosszul esett pici Raponcnak, hogy tőle nem ment senki... Hiába, ha itt is annyi szabi járna, mist pl. Svédországban egy szülőnek... Talán itt kellene keresni az alacsony népesedési rátákra a magyarázatot. Mintha mostanában néhányan ezt pedzegették volna, pl. Dobrev Klára. (Na, az ő mondandóját is jól kiforgatták. Pl. kontextusából kiragadva idéztek mondatokat - lásd bölcsödés véleményt. Lehet egyetérteni, meg nem egyetérteni, de nem ez volt a lényege! Mindegy.)

A városban maradok, és megyek a piacra. Isteni ilyenkor! Színek, szagok, érzések! Jó is volt, amig a Bosnyák közelében dolgoztam! Hétköznap csak úgy kiugrani, nincs tömeg se... Hát ez most ngyon hiányzik. Mindig megfogadom, hogy na, majd kora reggel felkelek, csakhát...

Hétvégi menü ez lesz: veszek csirkemellet, hozzá spárgát. Lesz eperkrém leves Korán kelni, valódi tejszínesnél legyen még tejszín) és persze rendes eper. Szombatra. Vacsi még nem tudom mi, talán egy kis garnélarák, friss salival, kaporral... Nyamm! Vasárnapra egy kis stake? És új krumpli, új főzőhagyna, fokit se felejtsek el (még abból is újat), tepsiben sütőben megpárolva, mint köret... Őöö... ennyi. Pénzileg nem fogom bírni. Gyűjtök Krakkóra. De már a piac látványa sem lesz semmi!

Más: ma vettem jegyet a MÜPÁ-s Turandotra szeptemberre. Lukács, Rost - na főleg miattuk. Remélem nem mondják le. Nem tudom honnan veszem, de szerintem a két művész nem szívleli egymást. Szóval lesz az előadásnak ilyen pikantériája is. De előbb: Vecsernye Bécsben!

Kicsi fiam javulgat a suliban, de becsúszott rossz jegy is! Annyira sajnálom, hogy lemaradt a külföldi meccsekről....

A négynapos ünnepben ellátogattam Füredre. Tényleg tisztességesen rendbehozták a parti részt, van néhány elegáns üzlet (gálériák, anitikvitások, vinotékák, Aqua márkájú strandcuccok - ezt még Horvátországból ismerem) és dizájnos kávézó, hozzá diszkrét térzene, a közelben újgazdagék yachtjai a kikötőben. Egyszóval mondén egy hely, ahol zajlik az élet, ezt segíti több igényes, négycsillagos hotel is. A Karolina kávézóban udvarias kiszolgálás, európai választék, borsos árak. A part közönségének összetétele 50% sutyerák, DE 50% normáéis polgár.

A reformkori városrészt gyönyörűen felújították, bár a Kedves cukrászda csalódás, kb. a zuglói "cukik" színvonala, hiába az ál-szecessziós berendezés és a szép, 200 éves ház. Azért ott még körülnézek, mert mert most egy csapat gyerekkel erre nem igen volt lehetőség. Ja, és persze a fenti "ó-város" is mindenképpen megér egy alapos sétát sétát. Akkor majd készítek néhány fényképet is.

Ismét beteg a férjem!

Csikar a hasa. Eljön az irodáig kb. 100 km-ről, onnan szállítsam haza. Én meg azt mondtam, jó lenne, ha mégis hazavezetne. Na, ebből lesz még bajom. Bezzeg amikor tehesen belázasodtam, és ott volt a kisfiam mellettem, akkor nem tudtam lepihenni, pedig olyan arcüreg gyuszkóm volt. De szombat-vasárnap is dolgozni kellett akkor! Ráadásul az állapotom miatt még lázcsillapítót sem tudtam bevenni! És soha nem mondta, hogy bocs, vagy hogy biztos nem lehetett nekem könnyű!

Mindig valam baja van, hogy ráfigyeljenek. Plusz még tényleg agyon is hajtja magát.

Pedig ma egész jó kedvem volt, sőt még vonzónak is éreztem magam. Biztos ez is bökte a csőrét!

Jó kis hétvégének nézek elébe! Szerencse, hogy holnap munkanap!

Na, egy pipec kigyűjtés, csoki innyenceknek. Lehet szemezgetni!

 melisandegyuruje.blog.hu/media/file/csoki lelőhelyek(1).doc

A fejezet címéhez méltó történések.

A kutyám a végét járja. 15 éves, és megsérült a hétvégén, most alig tud a parkettán felállni, fáj a hátsó lába, és a 4. emeletre igen nehezen ér fel. A ház liftje hónapok óta kész van.

Itt jön a következő: a lakók reklamálják a férjemnél - jogosan - hogy miért nem üzemel még mindig. Ő ugyanis az egész műszaki ellenőre a ház részéről. Az egyik reklamáló a szergény szomszéd nő, aki az építés ideje alatt a decemberi hidegben naponta súrolta ingyér a gangot, hogy ne kelljen a takarítónak + pénzt adni ezért. Karácsonyra neki köszönhetően lett tip-top a ház. Na, szerencsétlen eltörte a térdét hétvégén, alig tudott felbicegni, és a férjem meg leugatta őt is, meg a férjét is, hogy okoskodni azt tudnak, miért nem tesznek valamit, amikor én továbbítottam a panaszaikat, elkezdett ordítani, hogy milyen hálátlanok, pedig az igazság az, hogy elvállalta a megbízást, ez azért egyfajta kötelem, és mint műszakinak, egyébként is neki illene felhívni a kivitelezőket, hogy tárgyaljanak a szükséges dokuk megküldéséről. (Naná, hogy nem küldik amig a ház nem fizet!) Csak hát ő olyan elfoglalt, hogy csak a túlvállalt munkájára van energiája, és amiért megosztjuk a gyermekekkel kapcsolatos tennivalókat - pardon, ő is résztvállal - úgy tesz, mintha helyettem végezne el valamit. Nos én is dolgozom 8 órát, a város másik végén. (Példának okáért ő csak 10 percre van az irodától.)

Na, ezek után kicsi fiam ellenőrzője telis-teli van egyesekkel, zömmel mert nem csinált házit, inkább fociösszefoglalókat nézett helyette, és most ugrott a görög útja. Pedig figyelmeztettük hónapok óta folyamatosan, kérdeztük, könyörögtünk - ez a vége. Sajnos ebben egyet kell értsek a férjemmel, pedig a szívem megszakad a pici fiúért!!!

Hab a tortán: megjött! (Jó sokára, már féltem, hogy elkezd kimaradni - picit korainak tartanám.)

Hurrá, hurrá!! Megjelent D. Tóth Kriszta (Öcsi) könyve Lola babáról! Már úgy vártuk! A hiradó is ott volt a bemutatón!

................................................

Ellenben én elkéstem a munkából, mert a sok lezárás mellett most még a budai alsórakpart egy része sem járható a szennyvíztisztító csatorna építése miatt. 1/2 7-re értem haza. Egyszerűen nincs járható út Kelenföld és Zugló között! Viszont állítólag lesz tiszta vizünk, lehet fürödni a Rómain, főleg, ha a sógorok nem engedik nyakunkba a határ környékére telepített üzemekből kifolyó szennyvizet...

.................................................

De a nagy történés, hogy végre kiosztottam a barátnőmet! Évek óta terrorizál a hapsi ügyeivel, hogy ő milyen jó nő (tényleg nem az!), és micsoda kisugárzása van. Mindezt azzal a tudatta, hogy nekem egy hapsi se jött be, házasságom romokban, ráadásul 2 évvel idősebb vagyok nála (na jó, ez elhanyagolható). Mondom éveken keresztül. A végén már iszonyú lúzernek éreztem magam, mígnem pénteken remegett a kezem egy ajánlat megírásakor - na, akkor telt be a pohár.

Most persze rimánkodik, hogy ő nem úgy gondolta, így meg úgy, de azért közben kiérződik, mennyivel öbbre tartja magát, és hát évek során többször beszólt, úgyhogy dehogynem, rajtam fényezi magát. Hát, ezentúl nem lesz kinek dicsekednie, azt hiszem a többi barátosnője már emiatt odébbállt. Most a skypon elfoglalt vagyok, telefonon meg úgysem mer hívni. Azt hiszem, képtelen volnék megbocsátani neki.

Tegnap láttam kislányommal Donizetti Szerelmi bájitalát a bezárt Erkelt kiváltó új játszóhelyen, a Tháliában. Útálom! Az Opera és az Erkel minden egyes téglájába beleivódott a muzsika! A Thália viszont közömbös iránta. Műsorfüzet nincs, csak valami elvihető nyomtatványka rövid tartalommal, és szerintem a személyzet tagjai közül senkinek sincs fogalma a műfajról, hiányzik az az áhítat és méltóság, amely pl. az operai jegyszedőkben megvan.

A játéktér kicsi, ösz-vissz 6 katona masírozik a színen, és szerintem a kórus létszámát is redukálták. Pedig ez nem kamara opera, mégha olyan érzése is támad az embernek az előadás kezdetén.

A Bájitalt már láttam néhány éve Stockholmban. Ott a cselekményt az ötvenes évek amerikai közép-nyugatára helyezték, egy benzinkút bisztrójába. Dulcamara cadillac-kel jelent meg, a földművesek valamelyik olajfúróban dolgozó munkások voltak, stb. Cseppet sem volt zavaró a modern rendezés.

Szintén a művel kapcsolatos előzményem a Pavarottis – Sutherlandos Decca felvétel. Ez mondjuk az etalon számomra, megismételhetetlen. Mondjuk Nemorino köztudottan Pavarotti egyik nagy szerepe volt. Sajnos akaratlanul is ahhoz hasonlítok minden alakítást, ami kár, mert hangilag is lehet másként tolmácsolni – mondjuk visszafogottan félénken. A felvételen azért az érces tenor nem épp ilyen. Ott is aggódó, szorongó, bizonytalanul kapkod, de valahogy biztos a dolgában (az italban!).

A mostani előadás magyr nyelvű volt hagyományos, de szerencsére nem lepukkant díszletekkel. Nemorino Kovácsházi István volt, s ha nem is a pavarottis harsánysággal, de kellő humorral, szép hangon énekelte a nehéz szólamot. Egyedül az időnként fellelhető nazásalitása zavart, de nem rontott semmit az alakítás értékéből. Mitilineu Cleo üde és bájos Norina volt, ő is tisztán dalolt, jól győzte a magasságokat, bár a fórumokon elhangzottakra egyetértően kell bólogatnom, hogy időnként nem volt hallható (a 8. sorban sem), ha többedmagával énekelt. Az agyonajnározott Molnár Leventét először láttam – nagyszerű bariton. Várom a hősi szerepekben. Most kicsit egysíkú Belcore volt, de végül is ő nem olyan kulcsfigura, aki mozgatja – akár akaratlanul is – a szálakat. Az énekes jelenlét pedig megvolt. Dulcamara figurájába Sólyom Nagy Sándor bújt. Fergeteges alakítás volt, és a karakter szerepnek megfelelő állapotú hang még rendelkezésre áll. (Ezt tavaly a Nabuccoban is konstatáltam.) Emelte az előadás színvonalát Simon Krisztina Gianettája – ismét megállapítottam, hogy szép mezzó hangja van és alázattal énekel kis szerepeket is, pedig volt már a házban és Szegeden is Hamupipőke meg Cherubino. Külön köszönet Oberfrank Péter  karmesternek, amiért az egérlyukba összezsúfolt zenekar sem halkabban, sem erősebben nem szólt, mit ahogy az előadás körülményei azt lehetővé tették.

Most leírom azt, ami oly sokszor megesett velem. Verbális bántalmazás elszenvedője voltam, családon belül, az otthon falai között. Leírni is nyomasztó, hát még átélni. Pedig már harcedzett versenyző vagyok ezen a pályán, de újra és újra elkeseredek, megrettenek, reszeketek. Ám most először eszeveszettül dühös is voltam. És most először éreztem, hogy a férjem szembesítettem azzal, hogy milyen méltánytalanul bánik velem -vagyis meggyőzően érveltem. Ennek persze örülnöm kéne, de ez még több agressziót szül, attól tartok. Ugyanis még erősebbé teszi a bántalmazó alkalmatlanság érzetét. Persze a lecsendesülés szokatlanul hamar jött, ahhoz képest, micsoda ribillió volt.

Szóval szerda este BL meccseket néztek a hímneműek az én tévémen, ott terpeszkedtek a helyemen, mert én még a közelében sem voltam annak az állapotnak este 8 óra múltán, hogy ledőljek a saját, karácsonyra kapott készülékem elé a saját ágyamban. (Bizony, állítólag azért vették, mert sose nézhettem, amit akartam, mivel folyton sport ment rajta.) Azon mindig is felháborodtak, ha a sajátomként kezeltem auz a qva TV-t, ezen ki sem akadok már, noha igazságtalannak érzem. Tehát elkezdik nézni, helyesebben a kisfiam bekapcsolja és várja a meccset, ahol imádott csapata, a MU játszik. És szeretne egy-két kis színest is meghallgatni, de a férjem fogja és átkapcsolja - amúgy pasi módra ukk-mukk-fukk. Ezt kisfiam szóvá teszi, erre elkezdi provokatív kérédésekkel zaklatni, és várja, hogy egy kisgyerek ellentmondásba kerüljön magával. Ez kb 5 kérdés után sem történt meg, de a kisfiam - mondom, mindene a MU - a sírás szélén van. Erre én beszólok, hogy nem veszi e észre, hogy apja szivatja csak. Na erre apuci felpattan, szokásos szöveg, hogy "úgy látom, itt rám semmi szükség nincs" (hát tényleg...), és ehúz - ez bevett forgatókönyv. (Te Isten, hogy evett régen emiatt a frász!) De előtte kérdezem, most mi baja? "Tudod te azt nagyon jól!" (Persze, csak ő nem arra gondol. Vagyis a komplexusaira.) "Így neveljünk gyereket!" (Feltételezem, az ellentmondásos információt érti ez alatt, amit a csipet kap. Már ha azt gyermeknevelésnek lehet tekniteni, hogy valaki egy 12 éves kisfiút provokál és szócsatát vív vele. Meg hogy egy számára fontos valami kapcsán demonstrálja, ki is az úr a háznál. A hatalom mutogatás tán jó példa? Mellesleg az apja dettó ugyanez. Csak ott ráadásul anyósom szerint ez így jól van, mert ez a világ rendje. Én pedig elnyomó vagyok, mert meg óhajtom magam védeni.) Szóval elhúzott, aztán megjözz, lefeküdt a kisfiú ágyába, reggel korán felkelt a munka frontjának hős katonáját előadva, kivitte a laptopot a fűthetetlen fürdőszobába és ott dolgozott egy sámlin. Azelőtti este meg állítólag fájt a veséje! Nem komplett. Gyermeki szinten megrekedt szegény, 43 éves létére nem tudott még mindig leválni a szüleiről, borzasztó. Szenved, amiért nem szeretem, de épp gondolkodtam, fel tudok-e sorolni 30 olyan esetet, amikor ilyen bizonytalanságban tartóan kikészített, és persze iziben, de jött még hozzá vagy 10 másik. 12 év alatt ez derék dolog, mi? Mert amig nem voltunk házasok, nemigen próbálkozott ilyesmivel.

Régen beszoptam az ilyesmit, hogy most jaj, elhagy, de ma már tudom, hogy soha nem teszi meg. A végső érve szerdán is az volt, hogy keressek valakit, aki majd elhalmoz pénzzel, meg vesz egy csomó mindent! A focimeccstől jó messzire elkanyarodtunk cirka 3 perc alatt! Igen, itt van a kutya eltemetve. Tudja, hogy boldogtalan vagyok vele, azt hiszi, hogy pénz kell (mondjuk azt sem ad, amig nem volt jövedelmem - GYES, közös cégben végzett munka, stb. addig úgy kellett kunyerálni, de mondhatom azt is, hogy kurválkodni). Pedig azt egyszerű lenne adni, bár azzal egy nőt sem fog boldoggá tenni! A többit - szerteni (valóban szeretni), meghittséget adni, azt nagyon nehéz, azért olyan köröket kell futni, amelyek nem biztos, hogy társadalmi és egyéni kapcsolati, karrier szinten gyümölcsöznek. Milyen egyszerű sok pénzt keresni - dolgozni úgyis kell, siker = pénz, társadalmi megbecsülés, és azt képzelik, szeretetet, szerelmet, családot is lehet venni rajta. És tényleg, úgy tűnik, mintha lehetne, de aztán mindegyik érintett rájön, hogy ez nem az, ami, valami rossz, boldogtalamok vagyunk. És ezért mindig a másikat kell hibáztatni. Persze ezt elköveti valamiképp mindenki, de nem durván, rendszeresen. Férjem érzi, hogy nagyon elcseszte ő is,de nem beszél erről, vagy mellébeszél, és hibáztat. na így nem javul semmi, de én már vele nem is akarom rendbehozni. Tényleg nem szeretem. Amúgy egy rendes ember, a fent leírtakat nem számítva jó apa (a kislánnyal főleg, de tulajdonképpen a fiúval is OK). És nem kizárt, hogy valakinek jó párja is tudna lenni, bár ehhez szembe kell néznie magával, és szerintem ez nem igen fog neki menni. Pedig komolyan kívánom, hogy így legyen, mert az ő életéért csak ő felel, és a szeretetlen szülői  légkörért - ami gyerekkorában körülvette - sem hibáztatható senki!

Tegnap igyekeztem figyelmesen végighallgatni végre a Don Carlos CD-m. 1958-as salzburgi élő felvétel, parádés szereposztással. Nem rajongok a live felvételekért (Callas esetében azonban ez nem így van; sőt!), bár a közönség reakciója miatt mindig az az érzésem, hogy valami kuriózumot hallgatok, meg hogy autentikus, meg ilyesmi. Szóval hogy megvan a hangulatuk - de nincs. Őszintén szólva alig jön át valami. Mondom, Callas kivételével. Pedig biztos, hogy jó előadásokat hallok. Talán mert a stúdiófelvételek sterilsége elkényeztetett.

A szereplők közül a hölgyek a legfigyelemre-méltóbbak. Simionato eddig főleg Callas barátnőjeként volt számomra érdekes, persze tudjuk nagy énekesnő volt, állítólag igen jó kolléga (Simándy írt róla a könyvében), meg mozgalmas szerelmi élete volt - a felvételein azonban nem győzött meg. Először itt sem tetszett annyira. Egyébként is pipa voltam, mert Karajan meghúzta a "Nei giardin" kezdetű áriát. (Ebben Pánczél a kedvencem!)Igazából a 4. (vagy 3.?) felvonásban ragadott meg, amikor Eboli bevallja a királynőnek, hogy milyen rohadék volt vele. És persze aztán az "O don fatale.." kezdetű ária tökéletes volt (majdnem annyira, mint Obrazcováé vagy Wiedemanné). Persze azért számomra nem ő AZ Eboli. (Hanem ki? Tényleg, olyat nem igen tudok.)

Erzsébet karakterét nem szerettem annyira, az általam nagyra tartott Tokody Ilona előadásában legalábbis kissé vérszegényre sikeredett. És persze mondhatjuk, hogy igen, mert maga a figura is eléggé az. Viszont Serena Jurinacot hallgatva... Na ő viszont AZ Erzsébet maga!!! Ahogy felháborodva reklamálja a királynál az ellopott ládát, és ahogy érzékelteti a hangjával, mennyire kiakadt, mikor a Fülöp kibontja. És milyen büszkén vállalja, hogy még mindig szereti Carlos, aki egykor a jegyese volt! Megretten a királytól, de büszke marad! Keveset tudok erről az énekesnőről, megpróbálok majd utánanézni.

Carlos (Eugenio Fernandi) végre egyéniséget kapott. Nem egy akarat-gyenge személy, viszont szenved az autonómia hiánytól. Szeretné megmutatni, hogy ő is valaki. Az Autodafé jelenetben, amikor a flamandok pártját fogja, érezni, amikor a kibontakozásában gátolt - egyébként talán jó képességű - fiatalember - mennyire szeretne imponálni jelen lévő titkos szerelmének - úgy érzem sokkal inkább ez hajtja, semmint a németalföldi ügy. Az 5. felvonás kettősében pedig érezni a fájdalmat, minden szépelgés nélkül, amikor tudatosul benne, hogy le kell mondani szerelméről, sose lesznek egymáséi. Semmi romantika, csak szomorúság, amelyet a másik eljövendő hiánya miatt máris éreznek.

II. Fülöpként vol szerencsém Jevgenyij Nyesztyerenkót élőben látni, és még túl a zeniten is félelmetes Fülöp volt. Kováts Kolos (szintén a "levezető szakaszban") inkább a király magányosságát domborította ki. A lemezen Cesari Siepi is inkább a nagyhatalmú, érzéketlen embert hozza, aki persze emiatt rendesen elszigetelődik, de senki nem tudja sajnálni. Emiatt egyedül a Főinkvizítor (Marco Stefanoni) kerülhet csak hozzá némileg közelebb.

Ettore Bastianni Rodrigója olyan, amilyen a nagykönyvben: elegáns, ravasz, diplomatikus, hűvösen számító. Igazi jó figura, viszont szerintem aza a bariton szerep, mit jól el lehet énekelni, meg tapsokat bezsebelni, de nehéz emlékezetessé tenni. Persze nyilván akad ilyen is, szerintem Melis György közéjük tartozhatott. Az igazsághoz tartozik, hogy a lemezen Posa halálát elég felületesen, rakodás közben hallottam, mert nem tartozik a kedvenceim közé. Na, majd meghallgatom figyelmesebben, lehet, hogy még visszajövök ide ezügyben!

Amivel kezdenem kellett volna - bár a végén is aktuális: V. Károly - nos, az ő figurája adja meg ennek az operának az alaphangját, mindjárt az elején (mármint az olasz verziónak). Robert Lloyd énekli, aki ekkor még kevéssé volt ismert. Nagyon fontos, hogy ehhez a nyúlfarknyi szerephez kellő alázattal álljanak, mert a figura szellemisége végig érezhető a darabban. Ugya a történelmi V. Károly hozta létre az eddig legbefolyásosabb spanyol birodalmat, amelyet aztán II. Fülöp járatott a csúcsra. A nagy előd, akihez Fülöp méltó akart lenni! Lehet, hogy a maga idejében ő is amolyan Carlos volt, csak nagyobb szerencsével járt? Na de ez már a schiller-i fantázia, tudjuk Carlos igen fiatalon, betegség következtében halt meg. Nyilván nem volt gyenge személyiség, vagyis nem volt arra ideje, hogy ezt mások észrevegyék rajta.

Lement a hétvége, amit hosszúra nyújtottam, pénteken ugyanis szabin voltam, lévén a kislányom szülinapja, és én akkor nem vagyok hajlandó dolgozni. Egész jól is alakult addig, amig nem jelentkezett be anyukám barátja, hogy ott parkol a kapunk előtt egy nagy tortával. Shit! Pedig a délután volt kettőnké. 1-re mentem a suliba érte!! Úgyhogy várhatok 3 évet erre, mert jövőre szombaton lesz április 4., aztán vasárnap...

Vasárnap este viszont volt egy jó Hamupipőke, 2005-ös Ponelle rendezés a Scalából a Mezzon. Szívdölgesztő Ramiroval (Lawrence Brownlee), ducika, de gyönyörű alt Angelinával (Sonia Ganassi - sose hallottam róla). Végre jelen volt a két mostoha testvér, fergeteges humorral játszottak, hangjuk (na milyen legyen a Scalában?) csodaszép, és maguk is elég mutatósak voltak - ellentétben ugya Hamupipőkével. Amolyan kikent-kifent bazári majmoknak öltöztették őket, a felületes, üres emberek, akik egy-két gönctől és allűrtől vonzónak - mi több: szépnek - érezték magukat. Akár napjaink plaza pi...i. De a rendezés megmutatta, hogy egy ilyen duci lányt is lehet szeretni, és hogy a befolyásos hercegek között is van, aki a lényeget látja. (Na, mondjuk én ebben nem vagyok olyan biztos. Mutasson már valaki egy politikust vagy más közéleti niemandot, amelyik nem szilikonból épített nőkkel mutatkozik szívesen - más kérdés, táplál-e őszinte érzéseket irántuk, egyáltalán valaki iránt is. Elképzelhető ilyennek mondjuk Kóka János?) Hallottam már, hogy Rossinit nehéz nem olasz anyanyelvűeknek énekelni, annyira pörgetni kell a nyelvet. Szóval, lehet, hogy elénekelhető egy Dandini szerep, de az igazi Alessandro Corbelli volt az általam látottak közül. Ja, szép, hagyományos díszlet volt - persze nem giccses, girlandos, hanem amolyan szépen illusztrált mesekönyv-féle.

Néhány éve láttam az Operában, de nem voltam oda tőle. A díszlet pl. ott is tetszett, és az sem baj, hogy gyermek előadásra van a rendezés kihegyezve, de az énkesek kissé gyatrák voltak, még Klein Ottokár is, aki ugye azért sanszos egy nemzetközi karrierre. Szerencse, hogy a fülbemászó dallamokat nehéz elrontani.

Végezetül a felvétel, amit én ismerek, Tereza Berganzával és Luigi Alvával többek között.

Őszintén szólva nem a kedvencem, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy figyelmesen még nem tudtam végighallgatni, csak vasalás közben, kocsiban, stb. Bár ez pl. a Gioccondánál nem probléma... Íme tehát:

Állítólag postázták A kalóz cd-t (Maria Callassal), úgyhogy megint kiadhatok egy kis pénzt, de már alig várom. Azt hiszem, most nem rendelhetek újabb lemezt, kell a lóvé a nyári nyaraláshoz. Kis(nagy)fiam Oslót nézte ki, de valami eszméletlen drága hely, lehet, hogy drágább, mint Izland. Tehát lehet, hogy más lesz az uticél (szívem szerint Provence, Szicília, D-Ny Franciaország, Gotland-sziget - sajnos ezeken a helyeken halálra unná magát, és tönkretenné az én nyaralásom is).

De közben döntöttünk/tem: Krakkó/Zakopane lesz. Csak sajnos most meg kitalálta a férjem, hogy ő is jönne, de júliusban menjünk. Csakhogy az nekem nem jó, mert a kolléganőm már rég bejelentette, hogy akkor lesz szabin. Meg egyébként is; hogy ott csufoskodjon nekem, meg rohanjon, ossza az észt - kösz nem. Remélem sikerül lekoptatnom...

A tavasz esővel, széllal érkezett idén. Délelőtt kislányommal és egy ismerős anyukával - akivel oly nagyon szertnék összebarátkozni - a Madáchban voltunk. A Négyszőgletű kerek erdő ment. Először határozattan idegesített. Főleg a MIkka Makkát alakítú színésznő (vele kapcsolatban mondjuk végig fenntartásaim voltak!), de aztán megszoktam. Az egyik színész mintha szerepelt volna a Sztravinszky 3 egyfelvonásosban is. Mikroporttal énekeltek, ettől hhihetetlenül mesterkét volt az egész.

Aztán családom kutyástol a Balatonra ment, de nekem estére jegyem volt a ZAK-ra. Szóval bűnöztem: Culinárisban jártam, vettem egy jó sajtot meg skót kekszet, és mind egyedül befaltam...

Épp hazaértem, mire jött ama nagy vihar...Azért otthon szép rendet vágtam!

Este pedig Győri Filharmonikusok a Zeneakadémián. Majdnem elkéstem, mert nem tudott a Liget kidőlt fáitól menni a troli - kerülnie kellett (hol?). Azért szépen beestem utolsó percben. Az első részben Saint-Sans Haláltánca és Hegedűversenye ment. Az eredetilegmeghívott Kokas Katalin beteg lett, helyette egy Járóka (??) nevű fiú játszott - hát tényleg virtuóz módon! Rengeteg brávót kapott. A második rész Berlioz Fantasztikus szimfóniája volt. Nagyon tetszett! Hatalmasat szólt a zenekar, 5 ütős volt, 2 hárfás, rengeteg rézfúvós. Nagyon jó francia estet csináltak!

Kisütött a nap, langy szellő lengedez, ki kellene hát mozdulni. Kislányommal kocsiba ülünk és irány Szentendre, vasárnap délután. A városhatárban elfelejtették kitenni a megtelt táblát, legalábbis ami a parkoló és fagyi/süti evő helyeket illeti. Ráadásul - bár utólag belegondolva helyesen - egyirányusítottak a Duna-part belvárosi szakaszát Leányfalu felé. Ez parkoló-inséges időben elég kellemetlen, de legalább nincs káosz (akkora) a ki-beálló autók miatt.

Végül egész jó helyet találunk - jócskán ki kellett már hajtanunk a centrumból, amikor  próba szerencse alapon lekanyarodunk aCafé Rodin nevű egység felé, és azon túlgurulva találunk szabad helyet, de még akadt több is. A domboldalon non-figuratív szobrok, feljebb villák, látszik, egykor művészek laktak itt (remélhetőleg most is, bár az egyik lecserélt, hiper-modern nyílászáróit nézve ebben nem vagyok biztos). És kiderül, hogy az utca a lenti meghosszabbított fő csapásvonalnak a meghosszabbítása (Művészet Malom utcája) - ráadásul nem is sokkal, így kényelmes a séta!

Hanem bent! Tele orosszal és rengeteg a primitív, felkapaszkodott magyar, akiknek úgy tűnik, ezen a szép napon nem volt kedvül plázázni, helyette korzóznak. Láttam, nyíltak is egyre-másra a trendi helyek. A Szamosban épp találtunk helyet, de valahogy idegennek éreztem magam. Ezek már nem túristák, közéjük kéne tartoznom, de mégis idegen voltam. Már nem a művészet barátoké a város. A lakói (vagy üzlettulajdonosok?)... Csomó terepjáró, száguldoznak a keskeny utcákon... Bezzeg a múzeumok környéke! Na, az már nem ilyen zsúfolt, a Czóbel Múzeumnál már igencsak szellős volt!

Visszafelé aztán jó nagy dúgó keletkezett a Corától Békásmegyer lámpáig! Mintha hétköznap lenne!

Hát nem akaródzott az írás sokáig, és most sem igazán megy. Csak becsületből írogatok valamit.

Normát hallgattam a napokban, persze Callassal. A felvétel 52-ben, vagy 53-ban készült, mono. Callas magabiztosan, szenvedélyesen és tiszán énekel, igazi parancsoló papnő igaz, hallani az éles magasságokat - persze ezek mindig is jelen voltak, azonban minden hangi eszköznek teljes birtokában van. Milyen árnyalt Norma, mennyire érezni a tragikumot (pedig az ő életében még hátra volt a feketeleves)! Ez a felvétel nem a későbbi, 58-as (?), ekkor megy a szekér, még mindig felfelé ível a pályája.

A Pollionét éneklő Filippechitől nem vagyok oda - őszintén szólva az ő neve teljesen ismeretlen számomra. Persze szépen énekel, de nekem semmi különös, és a végére kifullad - dacára a stúdió felvételnek.

Ebe Stigniani sem tetszik - Adalgisa nem matróna volt. Persze szép a matéria és még mozgékony is, technikailag bírja a szerepet, a második Normás duettben el is feledkezik róla az ember, én viszont a későbbi lemez Christa Ludwigját preferálom!

Nicola Rossi-Lemeni bassusa azonban maximálisan megfelel a főpap szerepéhez. Fantasztikus, hosszan kitartott mélységeket produkál, főleg a záró felvonásban, amikor a kórus kíséri!

A karmester Tullio Serafin, nem tudom megítélni milyen, pláne azért mono a felvétel is, hát, nem azt figyeltem, hol túl hangos, hol léptek be későn (főleg, hogy nem is tudom, mikor kéne). Ha volt is ilyen, nem lehetett gond, mert ugyan nem tűnt fel...