Mélisande gyűrűje

Kedves látogató! Ebbe a blogba több bejegyzés nem kerül. Örömmel látlak régi/új helyemen: melisandegyuruje.blogspot.com/ 

Mélisande

Múlt csütörtökön megtudtuk kisfiam felvételi eredményét - hát nem lett valami fényes. A matematika egyenesen katasztrófa, hiába mondták, hogy mindenkinek rosszul sikerült. Ennyire azért nem. Most aztán görcsbe rándul még a gondolattól is a gyomrom. 6 helyen 10 osztályt jelöltünk meg, egyik sem az elit gimnázium kategória, de mondjuk olyan helyre színötössel sem adnám, hogy aztán impotens, savanyú, feleség-sorvasztó pasi legyen az én szabad lelkű fiamból. (Na, ennek a szabadlelkűségnek most épp elszenvedője vagyok. Iszonyat, hogy beszél velem.) Szúval reszketek, hogy behívják szóbelire, aztán hogy a szóbelik ne üssék egymást (az idióták - mindenütt ugyanazon a héten van a felvételi. De ha kéred, hogy tegyék át, akkor majd fel lesznek háborodva, és mibe fogadok, azt fogják mondani: "Tessék kérem eldönteni, akarnak-e idejárni?"), aztán hogy valamelyik helyre felvegyék. Ha nem, akkor asszem pótjelentkezés, utána meg jön a telefonkönyv, meg besírni valamelyik gimnáziumba (mivel teljes mértékben humán beállítottságú, egyéb szóba sem jöhet).
Annyira akartam, hogy ne az én utam járja! Én egy külvárosi szakközépiskolában érettségiztem, mert rossz tanuló voltam. Viszont megtanultam két idegen nyelvet (kinlódom épp a harmadikkal, vagyis inkább óvatosan kóstolgatom), felnőtt fejjel, GYES alatt szereztem diplomát, jó eredménnyel. (Sajnos a matek és közgáz szigorlat közepesek miatt nem jeles...) De a mai napig restellem, hogy nem gimnáziumba jártam.
A melóhelyemen sincs minden rendben velem, aztán az otthonom sem az a közeg, ahol támogatnának - szombaton úgy éreztem, összeesek, ha kiszállok a kocsiból. Persze nem estem össze. Szerencsére. Nem vagyok az a menekülős fajta, de ott nagyon kívántam a lehetetlent, hogy magától oldódjon meg az életem, ne kelljen dolgozni rajta, mert iszonyú fáradt vagyok és nem bírom. Persze már megint hajamnál fogva húztam ki magam.

Péntek este színházzal indítottam a hétvégét. Örkény Színház (mostantól bizonytalan időre bojkott - lásd öreg tyúk bejegyzés) - Brecht: Állítsátok meg Arthuto Uit. Hát a mester nem épp legsikerültebb darabja. Zsótér rendezése meg idegesítő volt, sokat akart, de semmilyen nem lett. Semmi új ötlet (a 80-as években volt Arthuro Ui asszem Székesfehérváron, szintén nőkkel). A színészi teljesítmények előtt le a kalappal. Aktualitása már idegesítő volt, halljuk eleget, hogy is mennek a dolgok. Vicces volt találgatni, ki a panadja az egykori Hitler segítőknek.
Szombat este viszont egy egészen rendkívüli Carment hallottam a Bartók MET közvetítésében: ő Elina Garanca. Tudtommal igen szép nő, sokan fanyalogtak, hogy jégcsap. De szerintem most ő 'A CARMEN'. Hangja Tiszay Magdára emlékeztetett - nálam ő az etalon, pedig csak néhány részletem van CD-n egy hungarotonos Carmen válogatásból. Igaz, a Cigánydal trallalláiból a felső hangok nem mentek, és biza, azokat is ki kell énekelni, de olyan szép bársonyosan búgó, mégis fényes volt a hangja, olyan karakteres mélységei, hogy megbocsátottam érte. (A nyikhaj műsorvezető - nem Bősze Ádám, hanem a másik - ekképp zárta: "Carmen kivívta maga ellen a sorsot: José hiába ígért, könyörgött, nem hallgatott rá!" Szóval itt is visszaköszön a szexizmus: az áldozat, a nő hibáztatása: ő tehet róla, hogy verik, ő tehet róla, hogy megcsalják, folytathatnám. Ja, itt Carmen tehet róla: minek rendelkezik a testével, egyáltalán, honnan veszi az Önrendelkezési jogot. Különben is, ő a felelős, amiért José (mert úgy felállt a farka) nem ment takarodóra vissza a laktanyába! Áááá, nem hallgatta ez a kis f.nélküli az interjút Garancával, amit a szünetben bejátszottak? Vagy mindegy is, mit beszél a világ egyik leghíresebb mezzója, úgysincs fogalma róla, kit alakít. Brrr!!!
Vasárnap Szovákiában síeltünk. Voltak, akik meglehetősen hűvösen viselkedtek, de olyan is, aki tüntetően kedves volt, igyekezett magyarul beszélni, kedveskedni, vagy csak segítettek a kislányomnak elkapni a felvonó tányért. Hülye politikusok! Az embereknek elegük van ám belőletek. Hát komolyan, ma reggel már azt gondoltam, hogy tényleg, számoltassák csak el őket, ki-mit csinált. Azt 4 év múlva a következő garnitúrát, és így tovább. És aki vétett, megbüntetni, ugyanúgy, mint bárki mást.

Tegnap, mikor végre nem keresek kifogást, miért nem megyek el megnézni, majdnem meghiúsította a BKV sztrájk a mozizást. Kelenföld-Krisztina körút (Tabán mozi) 50 perc. Persze alig lézengtünk, úgyhogy naná, hogy beengedtek.

A film valós figuráról szól, így hellyel-közzel az események is megtörténtek. Adva van egy enyhén militáns beállítottságú fiatalember, aki olybá tűnik, nem tud magával mit kezdeni. Az alapanyagok meg is vannak a tipikus hős figurához, akinek nincs sok veszteni valója. Már beleüti az orrát a finn háborúba is, megtanulja, milyen egyszerű gyilkolni, és persze meghalni is. Aztán 1940 tavaszán megszállják Norvégiát, és amatőr ellenálló csoportot szervez. Figyelmeztetik, hogy pancser, persze ő jobban tud mindent, le is bukik. És innen már félelmetes az egész. Számomra döbbenetes volt látni Quisling martalócait, akik túltesznek a megszállókon - mármint embertelenségben (már ha alul múlható volt, de majd látjuk, hogy bizony az). Ja ez a része ismerős nekünk! Szóval ami rémes, hogy ott, északon, hogy az azért más volt, de nem, az is olyan volt. És innen semmi kétség, ha Svédország, Izland német megszállás alá került volna, ott is lettek volna verőlegények, spiclik, megalkuvók (ez utóbbi nagyon is érthető, sőt számomra - kövezzenek meg - elfogadható). De akadnak segítők, profik és amatőrök egyaránt. A kis trükkjeiken pillanatok alatt átlát a Gestapo. Emberünk megszökik sebesülten a kórházból és átjut Skóciába. (Néha nagyon nagyok a snittek, bár ez időnként jóértelemben meghökkentő eredményt ad, pl. amikor a Donau felrobbantása után várja a napfelkeltét a svéd határon - amelyen keresztül ide-oda pendliztek - a következő képkocka csak a sorra elszívott cigaretták csikkjeit mutatja a hóban, de az a jelent már Stockholmban játszódik, és egy férjes nőre vár.) Itt profi kiképzést kap, sor is kerül az első akcióra az oslói kikötőben, több hajót felrobbantanak. Persze a Gestapo tudja, hogy akkor is, ha angolok voltak, kellett, hogy helyi segítőjük legyen, és túszokat szed a gyárból, akiket kivégeznek. Ez szörnyű volt, fiatal fiúért járt közben az édesanyja - egy szem gyereke volt - nekem, mint fiús anyukának mindig iszonyatos, még ha csak egy filmről is van szó!

A szabotász akciók egymást érik, és egyre több a veszteség. A film nagy dilemmája, hogy szabad-e ismerősöket, békés embereket, sőt egyszerű ellenséges katonákat feláldozni bizonyos célokért? (Ezzel a kérdéssel foglalkozik Siegfried Lenz Városszerte beszélik c. könyve, én ugyan sose tudtam végigolvasni.) 70 év távlatából már tudjuk, hogy a háborút a pénzzel vagy egyéb stratégiai tartalékokkal rendelkező nagyhatalmak nyerték meg, és igazából alig valamit számítottak a norvég szabotőrök, lengyel felkelők, stb. hősies tettei. Ahogy egyre közelebbi barátok halnak meg, úgy megtudjuk, Max érző ember, elsírja magát, utolsó akcióját pedig nem is látjuk, csak azt, hogy a szép, tipikus 30-as években épült egészséges lakásokból álló házba berontanak a németek, valami hátsó ajtón bekukucskál, a lépcsőn folyik a vér, és ő nem tesz percekig semmit, mert sír. Újra nekiveselkedik, de megint befogja a száját és sír. Ezek szép, emberi pillanatai a filmnek.

Nagyon hitelesen ábrázolták a feszült pillanatokat, főleg a két kikötői akció során, ilyen volt pl. a hirtelen kigyulladó óriás reflektorok fénye. Egyúttal hihetetlen volt, hogy ennyire amatőr lett volna a német parti őrség, hogy papírok nélkül beenged a stratégiai fontosságú Donau naszád (?) közelébe 3 villanyszerelőt? Át sem kutatják a cuccokat? Igaz, máshol is olvastam, hogy 1944-re már nyoma sem volt a jólszervezettségnek. Pontosabban nagyon fellazult sokminden.

A béke első napjaiban elmegy Siegfriedhez (beosztása, teljes neve), a Norvégia rajongó (végig norvégul is beszél, a többi német németül), ám kegyetlen gestaposhoz, megnézni magának. Amaz kezet nyújt neki, és a végén ő is (igaz, vonakodva), pedig egy háborús bűnös, legjobb barátai gyilkosa. Mintha két tiszteletre méltó ellenfél (mondjuk egy Rommel és Montgomery) találkoznának. Pedig nem. A német eltorzult személyiség, tipikus hatalomvágyó, a paternalizmus remekműve. Szóval ez egy kicsit valószínűtlen volt.

Amikor kitör a béke, felesleges embernek érzi magát; tipikus Vietnám, Bosznia effektus - ne tud beilleszkedni a korlátok nélküli (mert minden relatív) életbe, és szembe kell néznie a veszteségeivel. Pont ebben a nehéz átmenetben kell meggyászolnia mindazokat, akikkel már nem ünnepelhet együtt. Persze minden jó, ha vége jó, a végén a csodát asszony elválik férjétől, és összeköltöznek. A végén a kivel mi lett epilógusban megemlítik, hogy alkohol problémákkal küzdött. Amúgy irodaszerekkel kereskedett.

Ha nagyon magamba nézek, eddig összesen egy olyan háborús filmet láttam, ami északon játszódik, de nem tudom a címét. A sztori az volt, amikor a dániai Zsidókat az Öresundon keresztül csónakokon átcsempészték (szinte kivétel nélkül!!!!) Svédországba. (Nálunk még tapsoltak is Hitlernek sokan.) Egyik szereplője az Olsen banda fejét alakító színész volt, erre emlékszem.

Van egy emlékem, ami az idők ködéből bukkan elő haloványan, és mostanság sokat foglalkoztat, bár talán nincs is jelentősége. Egész kicsiny korom óta él bennem ez a kép. Akkoriban biztosan tudtam, hogy ez megtörtént velem, mára már nem vagyok benne biztos.
Valamikor a gyermekkorom hajnalán történt(?) meg velem mindez. A téma a meleg, biztonságot jelentő éjjeli fekhely, a "vacok".
Pesterzsébeten laktunk, nem lehettem több 3-4 évesnél (a kisebbik húgom bizonyosan nem élt még!), és én nem szívesen mentem aludni, azt hiszem azért, mert azokra az órákra sem akartam elszakadni anyámtól. Valamiért a kisasztalomra feküdtem le (miért????), úgy rémlik, valami párnaféle, talán pokróc is volt ott, de az biztos, hogy betakarózni nem tudtam semmivel. (Biztos, hogy oda nem ágyaztak meg nekem. Én készítettem oda ezeket napközben? Ez lehet, hogy tényleg csak álom volt...). Aztán mikor becsukódott a gyerekszoba ajtaja (amit egyébként utáltam, noha akkoriban még nem féltem), átmentem a megvetett ágyamba, és hirtelen biztonságba éreztem magam. És nagyon jó volt.
A másik már valóságosabb - szinte biztos, hogy megesett. Valószínűleg előjöttem a szobámból, pedig nyilván azt hitték, már alszom. És akkor apám kérdezte tréfálkozva, bár némileg bosszúsan, hogy a fürdőkádban akarok-e aludni. Én nem mertem azt mondani, hogy nem, mert engem is, és az idősebb húgomat is (egy év van köztünk) többször fenyegették büntetéssel, amiért furtonfúrt nemet mondunk mindenre. (Kizártnak tartom, hogy így lett volna, de talán néha nem volt logikus a felnőtteknek a tagadás vagy elutasítás.) Így hát nem mertem nemet mondani; helyette igent mondtam. Emlékszem, egy rücskös szivacs kilépőnk volt a fürdőszobában, azt betették a kádba, és mondták, akkor feküdjek le. Szintén tréfásan megjegyezte apám, hogy ha akarok, vizet is engedhetek bele, ott a csap a fejem felett. Ahogy a kádból kinéztem (kétségbeeséssel töltött el a gondolat, hogy az ágyikóm helyett a hideg és barátságtalan kádban kell legyek), sok kacagó fejet láttam - legalábbis én erre emlékszem. Még mintha a nagymamám feje is felbukkant volna. Talán vendégség volt, és ezért különösen kívánatos volt, hogy menjek aludni. Én meg nyilván részt akartam venni a társaságban. Aztán persze megkegyelmeztek, biztos meg kellett ígérnem, hogy ha aludni küldenek, akkor nem mászkálok ki.
Ez az emlék cseppet sem rémisztő, mert mint írtam, jó hangulatban folyt a móresre tanítás, kizárt, hogy traumát okozott volna, inkább még világosabbá vált a rossz tapasztalat miatt, milyen kincs egy biztonságos fészek, ahol lehajthatom a fejem. Hanem világos, hogy már akkor sem mertem konfrontálódni, már addigra is remekül megtanultam NEM nemet mondani, még ilyen, számomra elviselhetetlen helyzetre sem. Apám alig vett részt a nevelésemben, leszámítva, hogy időnként (ha nem is gyakran, de ritkán sem) jól elvert, főleg engem. A konfrontáció kerülésére történt kondicionálás tehát anyám sara. Oviba nem jártam, csak 2 hónapot, ott sem tanulhattam meg.
Most kéne egy olyan donna qiuchottés fotót belinkelnem illusztrációnak.

Ma délután az irodába csak úgy benyitott egy igen dekoratív leányka, színházjegyeket kínálgatva. Próbált laza és könnyed lenni, de elég erőltetettnek tűnt. (Időnként a kevesebb beszéf több lett volna.) A két bennlévő - amúgy meglehetősen normális, főleg a főnököm - 30-as évei közepén járó férfikolléga természetesen rögtön tudott időt szakítani rá. Jellemző, hogy mutats pipiket küldözgetnek, a cégvezető úgyis nyilván hímnemű, és majd csak csurran-cseppen valami abból, amit meghallgatnak - nagy számok, ugyebár. Riszpekt, kedves Örkény Színház, picit szexisták vagyunk, igaz? És jövő hétre pont van jegyem oda. :S
Hanem hogy nekem milyen kínos volt mindez! Pedig nálunk nem megy nagyon a csajozós szöveg, de én hiretlen ici-pici, lelakott egyednek éreztem magam. Főleg, hogy nincs "konkurencia". Mondjk nem is versenyzem a kegyeikért. (Aki érdekes, az egy beszállító partnerünk egyik fejese, de az meg reménytelen, így nem álltatom magam:() Egész elrontotta a napomat, pláne, hogy holnap megint egyet fordul a naptáram, minden jelzi, hogy nem vagyok versenyképes. Hogy ahogy idősödöm, azzal fordított arányban van szüksége rám a társadalomnak. Hogy kezdenek egyfajta 3. nemnek tekinteni. Hogy csak a nehéz szolgálatra kellek. Egyelőre alulfizetett irodai munka, aztán lehet, hogy raktáros leszek, majd pályaudvar takarító? Ugye az imádott Északon ez ennyire erősen nem jellemző? Vagy igen. Akkor mennyire.
Általában azt gondolom, hogy én nem hagyom magam leírni, és hiszem, hogy ezért sokat tehet mindenki saját maga. Ráadásul öregnek sem tartom magam - hány 10-15 évvel fiatalbb nő néz ki rosszabbul - külsőleg és belsőleg is! Mégis nagyon megrázó volt, úgy éreztem, ezek csak mantrák, a valódi összehasonlítást nem állom ki.
Most megyek, és megnézem reményeim szerint a Max Manust!

Kép: http://www.wiener-staatsoper.at

Igyekszem nagyon rövid lenni. Jó Macbethet láttam Bécsben, örülök, hogy egyik kedvenc operám végre láthattam is, nem csak a CD-m hallgassam rongyosra. Verdi e komor operája igazi olasz muzsika, tele indulószerű dallamokkal, szépem énekelhető részekkel, muzsikával. Elsőre. Mert a felszín alatt ott vannak a sötét indulatok,az emberi lélek bármikor vadálattá változni kész rezdülései, a rémület, megbánás, teljes világvége, na és persze a konklúzió: hogy minden terror felett győzedelmeskedik a jó. Na kössz szépen!

Itt van mindjárt a komor nyitány. Rövid, sötét, vastagon szólnak a rezesek - nem sok jót ígér! Aztán jön egyik kedvenc részem: a jóslat: misztikus, de dallamos, sőt megkockáztatom: játékos muzsika. Megjön a két győztes: Macbeth és Banquo. Megtudják a jóslatot, és máris elkezdik méregetni egymást a bajtársak. A zene pedig olyan szép, mintha szerelmi kettős lenne. (Amúgy azt hiszem meglehetősen ritka a basszus-bariton kettős.) Aztán eltűnnek, a lidércek kórusa pedig egy hangként kijelenti: elmentek, de Macbeth visszajön, amikor megzendül az ég! Majd a Lady-t láthatjuk, a "Vienni t'affretta" áriában eltökéli, hogy ő majd gondoskodik a jóslat valóraváltásáról. És akkor a rendezés: a boszorkány és jóslat jelenet baromság: 20-as évek kosztümjeibe öltözött kórus, néhány züld és piros lidérc (nekik vannak egyedül misztikus mozdulataik), közben a "kékharisnyák" fényképeznek, interjót adnak - hű de mérges voltam, amiért ezt a fontos és zseniálisan megkomponált jelenetet így elkq... a rendezőnő! A Lady alakjába viszont némi humort csempészett. Fürdőszoba, habfürdő, plexifal mögött a háló. A kád szélén egyensúlyozva énekel Erika Sunnegårdh, egy szál kombinéban, joggingoló őrparancsnok érkezik beosztottjával, az utasítást felemelt hüvelykujjal nyugtázzák - láthatóan imádják a Lady-t. Aztán érkezik Macbeth, fél, a Lady meg is mondja neki, hogy nagyravágyó, de sajna gyáva. Megérkezik a király, mintha kikezdene a Lady-vel... Na itt a rajongó Macbeth nem hezitál, mikor éjfélt üt az óra, gyilkol. Utána kiborul, a Ladyt hányinger kerülgeti, mikor meglátja a véres kezét. Végül mégis ő viszi vissza a szobába a tőrt... Érkezik Macduff és Banquo, ébresztenék a királyt, de jaj! Csontig hatoló szextett, Malcolmot gyanusítják, menekülnie kell. Macbeth tehát elindult az úton, és ami jön... rémlátomások, halottak, vér. Ez így egy rémdráma, de feloldja a muzsika. Banquo szomorú, élettől búcsúzó áriája (habár mégcsak végzetét sejti), majd a pattogó, már-már operettes brindizi jelenet. Menekültek kara, majd Macduff gyászos áriája, hogy aztán a rövid kettőse Malcolmmal vendettát kiálltson. És a vég: a Lady őrülten támolyog, párnet tesz a ruhája alá, eléggé szájbarágósan jelezve: ő meddő asszony. (Nesze neked feminizmus: a nő, aki nem anya, az örjöngő vadállat lesz előbb-utóbb!)

A bécsi közönség kifütyülte a 2. boszorkány jelenetet, a hülye színjátékkal megjelenített végzetével - hát nem is volt túl fantáziadús! Kibúzták Erika Sunnegårdh-ot is, bár ő bravókat is kapott. Épp az Alvajáró-jelenet után, pedig az sikerült a három és fél ária +egy hanggyilkos kettős után a legjobban. Én megszoktam a lemezen Cossotto hatalmas hangját, lehet, hogy másnak sem volt elég? Nekem semmi bajom nem volt vele. Ausztrál szerelmemre emlékeztetett a címszereplő Simon Keenlyside - kiköpött angol fizimiska, és nagyszerű bariton tulajdonosa. Banquo szerepében a szlovák Stefán Kocán gyönyörű basszusát hallgathattuk. Meglepően sötét mélységekkel bíró viszonylag fiatal énkes. Szépen szólt Dimitri Pittas Macduffja is, és dícséretet érdelemel Németi Gergely Malcolmja is. (Meghajlásnál bravókat kapott!)

Na, több felhívást egy jó darabig nem ollózok sehonnan, de ezt még muszály idetennem. a http://www.nokert.hu/ oldalról kopiztam ide, Katica "recenziója", ő a portál legharcosabb írója. Nekem kedvencem, bevallom fordultam már hozzá, és nagyon kedvesen reagált.

Tehát:

"Ismét eltelt egy év. 2009. november 25-én újabb 16 Akciónapot kezdtünk. A tavalyi 16 Akciónap óta újabb 58 nő hiányzik közülünk, akiket partnere vagy volt partnere ölt meg. Változott, változik valami? Érdemben nem. Csak akkor fog, ha elismerjük és felvállaljuk a közös felelősséget.

Kinek a felelősségét?
JOGALKOTÓ. Amikor a nők elleni erőszakkal kapcsolatos jogszabályalkotásban a témával foglalkozó civil szervezetekkel, szakemberekkel érdemben nem egyeztet, a nemzetközi ajánlásokat, külföldön bevált jó gyakorlatokat figyelmen kívül hagyja. Eközben életeket kockáztatva kísérletezik újabb és újabb – végrehajthatatlannak, elégtelennek vagy használhatatlannak bizonyuló – jogszabályokkal. Vagy a fentiekhez, a civil tiltakozás ellenére a szavazatát adja. Ön felelős.

RENDŐR. Amikor még mindig tartja magát a régi „amíg vér nem folyik, nem megyünk ki” íratlan és jogellenes szabályhoz. Vagy ha kimegy, együttérzést mutat a bántalmazóval, hiszen provokálták szegényt. A bántalmazott segítségkérésére jó esetben széttárja a karját: „Nem tudunk semmit csinálni, asszonyom.” Ön is felelős.
BÍRÓ Amikor a pártatlanság és az elfogulatlanság jegyében nem veszi figyelembe a bántalmazó és bántalmazott között fennálló hatalmi különbséget. A büntetőeljárásban azt kérdezi a bántalmazottól, hogy miért nem ment el, a polgári eljárásban pedig, hogy miért ment el, miért hagyta ott a lakást; a bántalmazótól viszont elmulasztja megkérdezni, hogy miért képzeli azt, hogy joga van a partnerét bántalmazni. Ön is felelős.
ORVOS, egészségügyi dolgozó. Amikor már a sokadik lépcsőről való leesést panaszolja páciense, de Ön ezen nem csodálkozik, nem ad felvilágosítást a betegnek a rendelkezésre álló lehetőségekről, a látlelet felvételének ingyenességéről, feljelentést nem tesz. Ön is felelős.
SZOCIÁLIS MUNKÁS, gyermekvédelmi szakember. Amikor erőszakot tapasztal a családban, de ezt a két fél konfliktusaként, kommunikációs problémájaként kezeli és különböző mediációs és egyéb technikákkal próbálja azt megoldani nem törődve a vonatkozó nemzetközi ajánlásokkal. Vagy nem különböztetve meg a bántalmazó és nem bántalmazó szülőt , a gyerek sérülésének kialakulásában mindkettőjük felelősségét állapítja meg. Amikor a nő és gyerek bántalmazásáról beszámoló áldozat segítségkérésére a gyerek családból való kiemelésével fenyegetőzik vagy kiskorú veszélyeztetése miatt, mindkét szülőt feljelenti. Amikor a korábban családtagjai ellen súlyos erőszakot elkövető bántalmazó szülővel való elvitellel járó kapcsolattartást támogatja, sőt a gyerekét védő anyát sújtja szankciókkal. Ön is felelős.
TANÁR. Amikor testnevelés órán kék-zöld foltokat lát a tanítványán, de nem értesíti a gyermekvédelmi felelőst vagy a gyermekjóléti szolgálatot. Amikor osztályfőnökként észleli a gyerek furcsa, megváltozott magatartását, de inkább csak a „rosszaságot” szankcionálja ,a visszahúzódást tudomásul veszi; nem hívja be beszélgetni, nem jár utána a probléma okának és megoldásának. Ön is felelős.
SZOMSZÉD, barát vagy ismerős. Amikor gyakran hall kiabálást, sírást a falon át, de nem akar beavatkozni. Nem kérdezi meg a télen napszemüvegben, nyáron garbóban közlekedő ismerőst, barátot, hogy segíthet-e valamiben. Inkább nem hívja a rendőrséget, ha segélykérést hall, nehogy majd tanúskodnia kelljen az eljárásban. Amikor értetlenül és mérgesen elzárkózik a bántalmazóhoz sokadjára visszatérő nő segítségkérése elől. Ön is felelős.
MÉDIA. Amikor tudósításai szóhasználatában rendszeresen előfordul a családi perpatvar, veszekedés, romantikus szerelemféltés, miközben súlyos bűncselekmények, évekig tartó félelem és rettegés, sok esetben halál van a történetek középpontjában. Vagy prostitúcióra kényszerített, többszörösen megalázott nőket örömlányoknak vagy éjszakai pillangóknak nevez. Amikor a nézettség/olvasottság emelése érdekében arccal, névvel szerepeltet áldozatokat anélkül, hogy tájékoztatná őket az ellenük rágalmazás miatt indítható büntetőeljárás veszélyéről. Vagy amikor egyáltalán nem tudósít a nők elleni erőszak problémájáról és nem firtatja a fent említett szereplők felelősségét. Ön is felelős.
BÁNTALMAZÓ. Amikor családtagjai bántalmazásakor gyakran hivatkozik a munkahelyi problémákra, feszültségére, és arra, hogy partnere provokálta ki a verést. Ön mégsem emelt kezet soha például a főnökére, ha nem kapott fizetésemelést vagy a bolti eladóra, ha nem volt friss a kenyér. Ön felelős.
A fenti lista még hosszasan folytatható. A nők elleni erőszak köztünk van. A felelősség mindannyiunké.
Néhány adat:
2009. szeptember végéig ugyanannyi nő (58) halt meg családon belüli erőszak következtében, mint tavaly az egész évben. Ez azt jelenti, hogy továbbra is négy-öt naponta meghal egy nő családon belüli erőszak miatt. Míg a halállal végződő családon belüli erőszakos ügyek száma tavalyhoz képest nőtt, az erőszakos közösülés miatt folyó eljárások száma évről-évre csökken. Harminchárom európai ország közül Magyarországon a legkevesebb a feljelentés nemi erőszak miatt. A távoltartás kényszerintézkedését annak bevezetését követő két évben összesen 141 esetben rendelték el. Ugyanez az adat a hasonló lakosságszámú Ausztriában 3200 volt. A megelőző távoltartást annak 2009. október 1-jei bevezetése óta országszerte …. alkalommal rendelték el, Budapesten eddig mindösszesen … számú ideiglenes megelőző távoltartást rendeltek el."

Ebédre ezt a receptet próbáltam ki. A Chili&Vanilia oldalán található, forrás itt: http://chiliesvanilia.blogspot.com/2009/02/az-elso-valodi-sztarsef.html
Leveles tésztában sült harcsafilé
Hozzávalók (4 személyre)2 harcsafilé szelet (kb. 30 dkg-s)Kb. 40dkg leveles tészta (mélyhűtött, kiolvasztva, kinyújtva)40dkg sampinyon gomba, felszeletelve3 salottahagyma, finomra aprítva2 csokor friss petrezselyem, finomra aprítvavaj, olívaolaj, só, bors, szerecsendió1 tojás sárgájaA sütőt előmelegítjük 200C-ra.A gombát kefével megtisztítjuk, konyhai papírtörlővel megtörölgetjük. Felszeleteljük. Diónyi vaj és olívaolaj keverékén üvegesre pároljuk a finomra aprított hagymát. Rádobjuk a gombát, megpirítjuk, a végén hozzáadjuk a petrezselyemzöldet. Robotgépben pürésítjük. A pürét a harcsaszeletek tetejére kenjük. A tésztát akkora téglalapokra vágjuk, hogy kb. 3cm-rel legyen nagyobb a halnál. A szélét tojássárgájával lekenjük, majd lefedjük egy másik lappal. 30 percig sütjük.
Nekem bevallom, egy ici-picit jellegtelen volt. Illetve hát... a piacon 3300/kg a harcsa filé. Izé...két darabra nem futotta a keretből, így egyet vettem csak. Talán ez az oka. A gyerekek viszont imádták.
Este későn érdemes vasárnap fennmaradni, végre szórakoztatott engem is a TV. Pontosabban pluszt adott, inspirált - megfelelő rész aláhuzandó. Rég láttam a Kultúrházat, na most tök jó volt. Ami leginkább megfogott, az az R33 Stúdió volt az egykori Közvágóhíd helyén, egy igazi kreatív sziget, irigylem azokat, akik ott élnek, alkotnak, vagy legalábbis bejárásuk van oda. Hogy szerettem volna én is ilyen közösséghez tartozni valaha! Ez is az egyik álmom, amelyet feladtam. Itt van róluk kép: http://fdr-foto.blogspot.com/2009/08/r33-studio-uj-hely.html
Utána a Berlinről szóló sorozat - kövezzenek meg, de nem tudom, épp ki beszélt Berlinnel kapcsolatos élményeiről, és elfelejtettem, hogy hívják a bemutatott városrészt, de kapcsolódik az előzőkben leírtakhoz. Kommunák, alternatív lakotó műhelyek, bevándorlók, vándorcirkuszosok. Eléggé megkímélték a szőnyegbombázások, vizont túl közel volt a falhoz, ezért nem sok pénzt feccölt a nyugat-berlini elöljáróság a felújításába - mondván, ohgy ha jönnek a komcsik, úgyis ezt rombolják le először. Egyre jobban hívogat ez a város, el kell oda mennem, na de mostanság nem nagyon álmodozhatok ilyesmiről. De mindig történhet valami. Azt hiszem, nagyon inspiráló hely lehet. Vagyis effelől semmi kétségem.

Délután a kislánnyal megnéztük a Szépművészetiben a Botticellitől Tizianoig kiállítást. Még jó, hogy húgom egyszer adott 2000 Ft értékű kultúra utalványt. Persze tömeg volt, ami nagyon sokat evesz az élvezetből. Hiába számít rá az ember, mégiscsak bosszankodik. Nem egyszer bornírt megjegyzéseket hallani, a kislányom elé lazán beállnak, stb. Nehéz dolog a festészetet megismertetni, vagyis inkább megszerettetni egy kisgyerekkel. Egyszer a mediterrán napsütésben a dalmát tengerparton olvastam Szinte Gábor: Velence és Firenze titkai c. könyvét (ezt oda is akartam tenni velencei utibeszámolómhoz, ajánlóként). Azt gondoltam, én sose leszek olyan kifinomult műértő, mit ő és a felesége, Emőke (akiről csodálatosan ír). Szóval nehéz ilyenné válni, de nem lehetetlen egy kicsit mégis beépítein valamit magunkba az ő szemléletükből. (Könnyű nekik, Szinte Itáliában tanult festművészetet!) Na a műértéstől azért nagyon távol vagyok. A reneszánsz festmények is inkább a szépségük miatt vonzanak.

Szembeszökő volt, mennyi képpel rendelkezik a Szépművészeti Múzeum ebből a korszakból! Bár ezt már hallottam, de amolyan magyaros túlzásnak véltem. Így azonban kirakva...

Persze én is, mit a látogatók jelentős része a Hermelines hölgyre voltam a legkíváncsibb. Donna Ceciliát ábrázolja, Lodovico Sforza nagyrabecsült szeretőjét. A hölgyet a kislányom is ismerte a Loenardo sorozatból. (Én még általános iskola első osztályába jártam, mikor először adta a televízió, s teljesen a hatása alá kerültem, magam a szereplők bőrébe bújva játszottam - akkor is gyakran egyedül.) Valóban rendkívüli asszony lehetett, az idita, bulvárkodó kiírással ellentétben nem kamasz lány volt - amikor a kép készült, 18 éves volt - ma sem számítana annak. Mondjuk 16 éves korában került az udvarhoz (na jó, lehet, hogy 15) - akkoriban a lányok már anyák voltak - gondoljunk csak Júliára - tehát semmiképp sem számítottak kamasznak. Cecilia Gallerani nagy műveltségű, gyönyörű, különleges asszony volt. Később, amennyire tudom Isabella d'Este mantovai udvarába került. Tavaly Krakkóban "elkerültük" egymást (rosszul ütemeztem a programot). Régen anyukám ágy fölött egy nagy plakáton ki volt téve a falra, az eredeti festmény sokkal kisebb!:)

Este még nekiálltam bonbont készíteni, de lehet, hogy többet nem fogok, mert nagyon pepecses, nem sűrüsödött szirubbá a cukoroldat, nem lehetett rendesen kipattinatani, a Tibi prémiumcsoki silánynak bizonyult. Ízre jó volt, mandula, illetve pisztácia marcipán (saját készítésű) volt a töltelék, előbbi felét 2 kupak rózsvízzel ízesítettem.

Előbbit Callassal - nálan ő "a" TOSCA. Live felvétel 1964-ből. Ezt a szerepét énekelte színpadon utoljára, a rákövetkező évben. A III. felvonást követő leugrása szimbólikus mélybeugrás, a folytatás ismeretében. Sokan, sokszor ismertették a szerep és a művésznő közötti analógiát, mára közhely számba megy. A felvételen hangja már nem a régi, de ettől válik annyira szívszorítóvá a dráma. Egyszer Sass Syilvia mesélt arról, hogy világhírű Toscákkal beszélgettek egy dokumentumfilmben, akik arról szólnak, mennyi önfeláldozással járt az életük, és mennyire kifosztottak, magányosak lettek a pálylájuk vége felé.Szeretem ezt az élő felvételt: a hangok nem szépségre, hanem kifejezésre törekszenek. Gobbi nem kifejezetten szép voce, de Cioni is "kiabál" (bocsánat) néha, a karakteszereplők (Sekrestyés, Angelotti) szintén nagyon expresszívek.

Saint-Saëns Sámson és Deliláját - mint a francia operák nagyon nagy részét - méltatlanul hanyagolják magyar szinpadokon. Pedig kioszthatók volnánk a a szerepek, méltó jutalomjáték lehetne több drámai mezzónak, altnak - az operaházi (és ezt most minden hazai operajátszóhelyre értem) nem kényezteti el őket énekelnivalóval. Hálás szerep a tenoré és a főpapé is. (3 éve ott voltam a Dohány utcai zsinagógában azon a bizonyos konceertszerű előadáson (Wiedeman-Bándi-Fokanov a főszerepekben), persze van más jelöltem is mindhárom szerepre.

A darabot csütörtökön láttam a régi Madách Kamarában. (Most: Örkény Színház) Igazából nincs mit mondanom róla, ne is értem, miért említem meg, hacsak azért nem, hogy akik idetévednek konstatálhassák, micsoda kultúrális életet élek - közben pedig nem.
Az Örkény honlapján az ismertető mindent elmond, nem kell mit hozzátegyek:

„ A Macskajáték meséjét énelőttem már több ezren elmesélték. Két ember szereti egymást, de akadályok lépnek föl, s a csábító harmadik minden női varázsát latba vetve magához láncolja a férfit, s a boldog pár oltár elé lép... Ez a szerelmi háromszög csak abban különbözik elődeitől, hogy szereplői nem tizen-, nem is huszon-, hanem hatvan-egynéhány évesek.Mindnyájan akarunk egymástól valamit.Csak az öregektől nem akar már senki semmit.De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk.” Örkény István
A szereposztás (mind megérdemlik, hogy kint legyenek nálam):
ORBÁNNÉ
Pogány Judit
GIZA
Molnár Piroska mv.
PAULA
Csomós Mari mv.
EGÉRKE
Kerekes Éva
ILUS
Szandtner Anna
CS. BRUCKNER ADELAIDA
Békés Itala
CSERMLÉNYI VIKTOR
Végvári Tamás
JÓZSI
Polgár Csaba
Első helyen azért Pogány Juditot kiemelem, nagyot játszott.

Magyarországon minden héten meghal legalább egy nő családtagja, partnere által elkövetett bántalmazás következtében. Sajnos ez olymértékben közhely, hogy az emberek hajlamosak elmenni, mint valami szomorú, megváltoztathatatlan tény mellett. Ennek egyik legfőbb oka az emberek kényelmessége mellett a magánszféra és a közügy közötti szűk mezsgye, amelynek következtében - tévesen - sokan úgy gondolják, a négy fal között mindenki azt csinál, amit akar.
A mai nap - hátha valaki el tud menni (nem szerencsés az időpont, mert sokan még dolgoznak ilyenkor), így megkésve propagálom - Budapest belvárosában figyelemfelhívó akcióra gyűlnek össze minadazok, akik úgy gondolják, ideje felszámolni a patriarchatust, amely a társadalom nagy részére elnyomorító hatással van, s amely Magyarországon oly erőteljesen él. (Sőt, úgy tűnik mostanság virul.)

A néhány másodperces villámakción a résztvevők csoportba rendeződnekés a lakáskulcsukat csörgetik, ezzel jelezve, hogy az erőszak zártajtók mögött zajlik, melyben nekünk is van felelősségünk. Előtte és utána a november 28-i felvonulásról szórólapot osztunk.Ha részt akarsz venni az eseményen, gyere november 25-én szerdán aVörösmarty térre a Gerbeaud Cukrászda elé 16:45-re! A villámakciókezdete 17.00. (Forrás: www.nokert.hu )

Sajnos kötve hiszem, hogy a döntéshozóknak valamennyire is felkelti a figyelmét az akció - azt ugyanis a jövő évi választások kötik le, meg egyébként is, jó nekik így, ahogy van. Parasztvakításnak ott a 3 napos távolságtartás - szigorúan csak férjek esetében. Most bányásszak elő adatokat, csak az utóbbi hónapokban hány (volt) élettárs, ex-férj, udvarló, apa, visszautasított próbálkozó gyilkolt? Csak b@szki, ezeknek a f...fejek közül senkinek nincs lánya, unokája, testvére, anyja? Egyiknek sem jut eszébe, hogy ők is megszenvedhetik mindezt. Vagy úgy gondolják, majd hatalmi szóval közbelépnek? Olyan biztosak ebben? Mert lehet, hogy a bántalmazásról (amely ugye titokban zajlik) késve szereznek tudomást...
Persze amíg olyan személyiségek örvendenek köz-megbecsülésnek, mint a feleségét verő Knézi Jenő (az ifjabb ugyebár), addig miről beszéljek... Érdekelne, hogy külföldön hogy megy az ilyesmi. Bazsajoghat-e valaki a TV-ben, miközben testi sértésért eljárás folyik ellene. Vagy más: maradhat-e polgármester?

Na OK, talán annak ez tényleg nem vicces, akinek repülős terrortámadáskor valakije odaveszett. De ennyire ne legyen humorérzékük, hogy a cseppet sem rosszhiszeműen beszóló utassal így elbánjanak! Talán az ilyenkor nem ritka feszkót akarta oldani.

De riszpekt, ferihegyi biztonságiak, és most kapjátok fel a fejeteket: isten bizony az egyik ez év júliusi stockholmi járaton az egyik utas körzőt vitt a fedélzetre! A kutya nem vette észre! Pedig bizonyosan így volt, ugyanis ez az utas a kislányom volt, elkérte a délelőtti pakoláskor a bátyja tolltartóját, aki vonakodva, de odaadta. Mivel a suliévnek réges-rég vége volt, senki nem nézte meg a tartalmát. De a 7. osztályt végzett kis(nagy)fiú bökős hegyű körzője benne volt!

Hát kérem, keménykedés helyett inkább jól kéne dolgozni! Ugyanis ez tényleg szarvas hiba volt.

Mielőtt lázasan kinyomoznák, ki volt az utas, illetve annak nagykorú kísérője, közlöm, hogy q-ra nem vállalom a felelősséget, pedig tényleg így volt. A tény azonban tény maradt - nem vették észre a szúró szerszámot, csak én másnap reggel, mikor a hotelben elkezdett rajzolni vele a levélpapírra!

Legközelebb lehet, hogy eltérítik valamelyik Ferihegyről induló járatot, amelyen pont én ülök? (Persze nem tudom, mikor lesz legközelebb, anyagiak miatt nem tervezek mostanság semmit.:( )

Szóval, a könyvben ismert emberek vallanak tárgyakhoz fűződő viszonyukról, amellyel egyúttal megfogalmazzák önmagukhoz és a világhoz fűződő viszonyukat is. Érdekes, hogy sokan visszautasítják, hogy a tárgyak számukra fontosak, a végén azonban mindig kiderül (számomra legalábbis), hogy igen is lényeges helyük van az életükben. Kinek több, kinek kevesebb tárgy. Ugyanis a hitvallásukat, sikerüket, érzéseiket, esetleges elfojtásaikat nem ritkán egy tárgy közvetíti a külvilág felé.
Érdekes vallomások, értékes emberek. Így ismertem meg vészabónoémi festőművészt, aki mind ars poetikájával, mind külső megjelenésével nagy hatást tett rám. Nagyon különleges asszony! Már ezért megérte a könyvet pénzszűke ellenére megvenni. Ha még van belőle, a Récsey Líra könyvesboltjában 1000 forintért kapható!

Ma reggel fél hétkor Balatonkenesére utaztam távolsági autóbusszal. (változatosság kedvéért megint rossz a kocsi.) 1/4 7-kor óriási tömeg a kocsiállásnál, látom ám, ez lesz a hévizi busz. Közben bemondják - csak úgy mellesleg - hogy a 15-ös kocsiállásból megy egy mentesítő. Egy mögém érkező nyugdíjas utas megjegyzi, hogy a sofőr közölte vele: egy ember miatt nincs mentesítés. Nosza mondom, akkor leszünk kettelűn. Engem is elhajt: egy kézlegyintéssel mutat a tömött buszra, hgy vegyem arra az irányt. Na kössz! Végül az említett hölgy és én voltunk az utolsű felszállók a Népligetnél, így a vezető mögötti ülést a rokonszenves sofőr felszabadította, hál'istennek le tudrtunk ülni. + pont, hogy amikr a húszezresem meglátva szörnyülködött, és kérdezte, nincs-e kisebb, mondtam, hogy svéd koronám van ezen kívül. Na, mondja erre az neki pont jó lenne, mert szokott arra járni. Na mindjárt kifejtettük, mennyire jó északon, meg pár svéd (persze kezdő) mondatot is váltottunk.:) Na de riszpekt, kedves Volánbusz! A hülye utasok így is megveszik a jegyet, akkor meg tömörödjenek, minek indítsunk új járatot! Azt azért megjegyzem, hogy mire a Budaörsi úton felvette az utolsó bp-i utasokat is, annyian voltunk, mint du. 5-kor a piros hetesen hétköznap! Ja, és közben a lépcsőn ülő utasnak mesélte a vezető, hogy milyen járatok fognak megszűnni. És még annyit, hogy a vonat kb. ilyen kevés jár télen a Balaton északi partján.
Fénykép: www.csepel.info

Hallom, mennyien sajnálják szegény szerencsétlen Roman Polanskit! (Akinek amúgy életművét sokra tartom.) Kíváncsi vagyok, mit szóltak volna, ha az ő gyerekükkel teszi azt, amiért most bekasztlizták. Amin még kiakadok, hogy úgy kommentálta ma a Rádió Q (fogadok egyéb médiumok is), hogy liliom tiprás. Na bakker! Nevezzük már nevén a dolgokat: kiskorún elkövetett nemi erőszak! Jaj de szégyenlősek lettünk!

Hetek óta nincs kocsim, így nap mint nap kijut a tömegközlekedés "áldásaiból". De most nem erről akarok írni, mert erre már számtalan blog szakosodott. A feltúrásokat is kihagynám, de egy más szempontból nem megyek el a naplómban sem szó nélkül egy jelenség mellett: a járókelők kénytelenek a sóderen, földön kavicson keresztül gylogolni! Most szárazság van, így csak a poros, ledöngölt buckán át közelítik meg a buszok ideiglenes megállóit. Hogy milyen érzés szandálban, porban csattogni már reggel, az gondolom senkit sem izgat. Hogy koszos lesz a cipő? Ugyan már! De mi lesz, ha sár lesz? Már látom előre, hogy ott fognak dagonyázni az emberek, glancban, költözve sietnek a munkába, megspékelve egy kis cmentes sárral!
Régen ilyenkor pallókaat raktak le, hogy azon menjenek keresztül. Ilyen nincs a Thököli úton sehol, és nincs a Kecskeméti utca és környékén sem, a Belvárosban, pedig ott nem csak prolik járnak. Egész utca feltúrva, és mint egy óriási homokozóban tipegtem a magassarkumban. Legalább figyelmeztetnének, hogy a belvárosi sétához bakancsot kell venni!