Minap érdekes könyv akadt a kezembe a leértékelt kupacban: London Katalin Túlélésre ítélt tárgyak című könyve. Nagyon szeretem a tárgyaimat. Nemcsak ami szép, hanem azt is, ami hozzám, a múltamhoz, személyemhez szignifikánsan hozzátartozik. (Felmerül a kérdés, hogy lehet egy tárgy szignifikánsan valaki személyéhez tartozó? Lehet. A blog kereteit meghaladja ennek magyarázata.) Itt a tárgyakon kívül sok enteriőrt is fényképeztek, amelyek nagyon inspiratívak számomra: ezek ugyanis nem a magyar lakberendezési magazinok (tisztelet a kivételnek) trendkövető, ne adj' isten külvilágnak megfelelni akaró, vagy épp azt elkápráztatandó lakásbelsők ezek, hanem személyesek, épp ezért megismétehetetlenek, meghittek. Nem a drága dizájntól, hanem a meghittségtől. Kevés lakást ismerek, amelyekről elmondhatom, hogy ó, igen, ez tetszik! Jellemzően nem gazdag emberek otthonai ezek, hanem inkább az átlag magyar középosztályé.
Szóval, a könyvben ismert emberek vallanak tárgyakhoz fűződő viszonyukról, amellyel egyúttal megfogalmazzák önmagukhoz és a világhoz fűződő viszonyukat is. Érdekes, hogy sokan visszautasítják, hogy a tárgyak számukra fontosak, a végén azonban mindig kiderül (számomra legalábbis), hogy igen is lényeges helyük van az életükben. Kinek több, kinek kevesebb tárgy. Ugyanis a hitvallásukat, sikerüket, érzéseiket, esetleges elfojtásaikat nem ritkán egy tárgy közvetíti a külvilág felé.
Érdekes vallomások, értékes emberek. Így ismertem meg vészabónoémi festőművészt, aki mind ars poetikájával, mind külső megjelenésével nagy hatást tett rám. Nagyon különleges asszony! Már ezért megérte a könyvet pénzszűke ellenére megvenni. Ha még van belőle, a Récsey Líra könyvesboltjában 1000 forintért kapható!
