HTML

Mélisande gyűrűje

"Golaud sírdogáló lányra lel egy sűrű erdőben. Magával viszi nagyapja várába, és feleségül veszi. Mélisande sokat van együtt Golaud testvérével, Pelléasszal. Egyszer Mélisande sokáig játszadozik a férjétől kapott jegygyűrűvel, amíg egy mély kútba ejti. Golaud szívében fokozatosan felébred a féltékenység öccse iránt. A gyűrű elvesztésének nagy jelentőséget tulajdonít. Pelléas hosszú útra készül, arra kéri Mélisande-ot, találkozzanak még egyszer, hogy elbúcsúzhassanak. Golaud kilesi őket, és megöli Pelléast. Mélisande megszüli gyermekét, de haldoklik. Golaud még most is arról faggatja, szerette-e Pelléast. Az asszony csak annyit tud mondani, hogy ártatlanul szerették egymást, majd örökre lehunyja szemét."

Címkék

címkék

Friss topikok

  • almonda: De klassz lehetett! Kár, hogy nincs sok ilyen. S nem csak deLux szinten lenne jó... hanem olyan e... (2010.02.03. 18:42) Behavazott Nagykörút, forrócsokival
  • lilja4ever: @Mélisande: olyan sótlan és unalmas a tanárnő, hogy kész szenvedés volt végigülni. Semmi nem marad... (2010.01.08. 00:42) 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen
  • Mélisande: Ez jó! Nem is tudtam, hogy feldolgozták Legjobb lehet feliratozva, hallgatni hozzá a pattogós finn... (2009.10.05. 12:12) Veijo Meri: Manilakötél
  • szamárfül/pável: enyém az öröm :) (2009.08.06. 00:19) 3 skandináv regény
  • Mélisande: :) Azért látom, Te is kialakítottad az attitűdöd Izlanddal kapcsolatban:) Úgyhogy nem magyarázkodo... (2008.10.15. 13:23) Izland nagy bajban van

Szerzők

A filozófus lelke, avagy Orpheus és Euridiké

2009.04.01. 11:16 Mélisande

Tegnap este megint operában voltam, Haydn A filozófus lelke, avagy Orpheus és Euridiké művét néztem meg. Előtte némi kisebb bosszúság: mire odaértünk, elfogyott a magyar nyelvű műsor, de angol nyelvű bezzeg rendelkezésre állt…

Az opera meglepően szép volt, bár a végére ellaposodott. A zene igazi Mozart-i preklasszikus, díszes koloratúrás zártszámok, erős kórusok… És divatos rendezés, kicsit szájbarágós, de tetszett. Nem volt ötletekkel telezsúfolva, így a szereplőkre lehetett koncentrálni. A mű keletkezésének korszellemét a leeresztett átlátszó, klasszikus festmény jelezte. Mindig akkor, amikor Euridiké elérhetetlenné válik.
A figurák amúgy: Orpheusz önző, saját magától elájuló pasi. Szinte soha nem néz Euridikére, amikor kettőst énekelnek, míg Euridiké epekedve tekint reá. Szélsőséges – pl. őrjöng (és nem csak énekkel) a veszteségén, ugyanakkor gyáván les kifelé, amikor Euridikét csapdába csalja az, akinek apja, Kréon eredetileg ígérte. (Ciki, de nem jut eszembe a neve.) Miután kedvesét elveszítette, józan énjével, géniusza vitatja meg, mitévő is legyen most. Amikor alászáll, és végleg elveszíti kedvesét, egyszerűen elpusztul, mert már nincs múzsája, és értelmét veszti élete.
A darabot Zsótér Sándor próbálta mozgalmassá tenni, de mindezt finom eszközökkel (na jó, a díszletmozgatás lehetett volna halkabb), ami így hűen visszatükrözte a preklasszika ízlésvilágát.
Csak ismételni tudom a Fidelio kritikusát: telitalálat volt az Orpheusz nehéz szólamára Kenneth Traver. Mozgékony, friss hangon abszolválta szólamát, kiegyenlítetten minden lágében – bár a végére érezhetően elfáradt egy kicsit. Rost Andrea sem volt rossz – sőt: jó. A magas regiszterben azonban élesek a hangjai. Kiegyenlített, szép, dús hangon énekelt Szegedi Csaba Kréon szerepében. Hajnóczy Júlia viszont borzalmas volt, mint Géniusz: lírai koloratúrának titulát énekesnő mind a felső, mind az alsó regiszterben hallgathatatlan volt. Felül visított, a koloratúrákkal technikailag képtelen volt megbirkózni, alul elhalkult. A műsorfüzet fényképei alapján úgy saccolom, jövőre ő lesz Euridiké. Miért nem az ő szerepét átvevő Rácz Rita?
Fischer Ádám zenekara szépen szólt, nagyon kivéve a rezeseket, amelyek néha kimondottan hamisan szóltak. Tán nem hangoltak előtte a zenészek?Na és hazament az autóban öntötte a rádió a mocskot. Most épp a süllyedő hajó patkányai vesztek össze és mutogatnak egymásra. Vissza a valóságba.

Szólj hozzá!

Címkék: opera

Harmincöt

2009.03.31. 14:50 Mélisande

Bajnai Gordon nem késlekedett tudtára adni minden magyar családnak, hogy készüljenek, mert hozzá kell járulniuk a globális pénzügyi válság túléléséhez a saját zsebükből is. (Álljunk csak meg: kinek a túléléséhez? Természetesen itt a jelenlegi - jobb- és baloldali, konzervatív és munkáspárti, demokrata és republikánus, stb elitet értem.) Mintha nem ők fizették volna eddig is. Sorolja tételesen és kimerítően, mit fog elvenni, mihez nyúl hozzá (félreértés ne essék: ezek jókora részéhez valóban hozzá kell nyúlni), de egy kukkot, sem, hogy a rendszer működését mivel tehetnék hatékonyabbá, miként óhajtják a gazdasági fejlődést garantálni, miként teremtenek munkahelyeket, meg ilyesmi. Olyan intézkedésről szó sem volt, ami a kisemberek hangulatát javítaná némileg (esetleg megkönnyítené a nehézségek tudomásul vételét), pl. parlamenti képviselők számla ellenében kapnának költségtérítést. Neeem. Ilyesmiről szó sem volt. Egyértelművé tette kertelés nélkül, hogy kisember itt nem számít. Ő most is szopóágon lesz. De mi, mi maradunk. Persze.
Már csak azt nem értem, akkor Bajnainak milyen programja van. Tényleg megpróbálja legalább kibillenteni országunk gazdaságát a gödör aljából?

Szólj hozzá!

Az éneklő hal

2009.03.30. 12:32 Mélisande

Tegnap befejeztem Haldór Laxness könyvét. A befejezés gyönyörűre sikeredett, és annyira izlandi volt az egész. Annyira megismerkszett az izlandi lélek, az izlandi típusok. Szereplőiből – még a nem túl pozitívra sikeredett figurákból is – áradt az egyszerű, számítás nélküli életszemlélet, tisztességre törekvés – még ha nem is mindig a helyes utat járták. Izlandon jártamkor is megállapítottam, hogy a jelenlegi jóléti társadalmi berendezkedést iszonyatos szegénység és elnyomatás előzte meg. Azonban ha ők is a magyarokhoz hasonló örökösen civakodó náció lennének, már kihaltak volna a mostoha természeti körülmények miatt.

Tulajdonképpen egy egyszerű, nyíltszívű, halász mostoha nagyszülők által nevelt fiú gyermekkorát és férfivá érését követhetjük, megismerhetjük a polgárosodó Izlandot, mindezt Laxness szellemes, nem egyszer ironikus stílusában. Úgy érzem, a világot látott, kozmopolita Laxness ezzel a regénnyel állít emléket, és mond egyúttal köszönetet szülőföldjének, amely nélkül nem válhatott volna azzá, ami volt. Én meg köszönöm Laxnesst – általa legalább olvashatok izlandi irodalmat.
(Hú de közhelyesre sikeredett. Magamtól írtam pedig. Nem műelemzésnek szántam, csak a benyomásaimat örökítettem meg.)

Szólj hozzá!

Címkék: könyv

Első bonbonom

2009.03.23. 15:18 Mélisande

 Akkor most leírom, hogy a Bonbonda c. blogon felbuzdulva én is nekiláttam, hogy magam készítsem a csokoládét. Több leírását tanulmányoztam, végül úgy döntöttem, az első próbálkozásom egyszerű, csokoládéval bevont marcipán lesz.

A tölteléket – marcipánt – saját kezűleg, azaz helyesebben kislányom segítségével készítettem el. Kb. 15 dkg pucolt mandulát (Bosnyák-téri piac) ledaráltam kávé darálón, összekevertem 7 dkg porcukorral. További 7 dkg porcukrot egy kislábasba tettem, felöntöttem kb. 30 ml vízzel, és megvártam, amíg híg kulimásszá nem formálódik, aztán hozzáöntöttem a mandulához, és már csak össze kellett gyúrni. Hát eddig nagyon jó voltam, mert nem lett rosszabb, mint a Szamos masszája!
Megolvasztottam 2 tábla 50-os Boci csokit (gondoltam az elsőhöz nem használok túl drága csokit – bár ezzel sem volt semmi probléma), és libatoll kenővel kikentem az öntőformákat jó alaposan, kétszer is.
Formának a gyerekek eddig sosem használt műanyag mini-puding öntőformája került kinevezésre.
Belenyomtam a marcipánokat, illetve óvatosan mindegyikbe tettem egy darabot, eligazgattam. Előbb azonban letörtem a masszából egy darabot, és hozzáadtam (rálöttyintettem) egy kis rózsavizet (bio boltokban kapható, indiai konyha része), felbuzdulva az Axtéknál és a Keserédesnél kóstolt finomságokon). Aztán mindet lefedtem a maradék olvadt csokival, és be a mélyhűtőbe, egész éjszakára (este készültek).
Reggel pedig gyönyörűen ki lehetett őket pattintani! Ezután várjunk legalább fél órát a fogyasztásával.
 
Tanulság:
-         Lehet, hogy nem kell ilyen keserű csokit bevonónak használni
-         A rózsavizet a sziruphoz kell önteni, hogy intenzívebb legyen
-         A mandula kevés volt!
 
De azért igen elégedett vagyok, úgyhogy hamarosan folytatom ügyködésem!

Szólj hozzá!

Címkék: dolce vita

Hétköznapi életkor fasizmus

2009.03.19. 13:10 Mélisande

Hétfőn a Rádio-Q Délutáni elakadásjelző műsorában Póka Zalán mellett ezúttal nem egy hölgy ült, hanem – ha igaz a műsorvezetői lista a rádió honlapján, akkor kizárásos alapon – Dömsödi Gábor. Valahogy szóba került Brac-szigetén egy nudista telep, és Gabika (ha persze ő volt) kifejtette, hogy mennyire nem bírja a nudista strandokat, mert tele van 60 éves nőkkel. Ecsetelte, hogy néznek ki (60 éves bácsikról szó sem esett) – persze negatív jelzőket használt, és azt hitte szellemes. A konlkúzió az volt, hogy semmi baj ha valaki 60 éves elmúlt (milyen szerencse!), de hát nem szép. És hogy ő is 52 éves és dagadt (mégiscsak Dömsödi?), de ő búvárruhában jár strandra. Sajnos Póka Zalán – bár nem helyeselt, nem sietett ezt a bornírt eszmefuttatást leállítani, sőt, még alá is kérdezett. Benne kimondottan csalódtam. Nem is hallgatom a Rádió-Q-t délutánonként. Visszatértem a Bartókhoz. (Megjegyzem szexista beszólások ott is voltak.)

 
Na idefigyelj pubi! Az én anyukám elmúlt 60 éves és igenis szép! Udvarolnak neki férfiak, nincs elhízva, elegánsan öltözködik, tud élni. De ha nem is lenne ilyen, akkor is mehetne nudista strandra, mint bárki, akinek kedve tartja, mivel nem szép testű emberek és az őket kukkolók számára találták ki ezt a fürdőzési módot! Ki dönti el, kedves Gábor (ha nem ő, akkor ismét bocsánat), ki méltó arra, hogy kánikulában megszabadulva a ruháitól lehűtse magát a tengerben, vagy egy strand medencéjében! Kéretik nem odanézni, ha nem tetszik a látvány! Mindannyian szabad emberek. Mindent lehet, ami mást nem sért. A nudistákról meg köztudott, hogy nem viselkednek kihívóan, egymás között sem!
 

Nem volt vicces, műsorvezető úr! Shame on you!

Szólj hozzá!

Dizájn hétvége

2009.03.12. 14:39 Mélisande

Szombaton a Múzeum körút antikváriumait jártam Majakovszkij verseskötetért, mert a kisfiam szeretné azt elszavalni (magyartanára – aki egyben osztályfőnöke is erősen lebeszélné). A harmadik boltban kaptam, de nagy örömömre megláttam Laxnesstől Az éneklő hal című könyvet. Most azt olvasom. Olyan jó, ahogy leírja az egykori házhelyet, hát azt helyre tudom tenni, hol is található Reykjavíkban. Jó érzés. Ja, hazafelé útba ejtettem az Axték csokizót, egy kis jázminos, illetve rózsás-marcipános, datolyás bonbont rendeltem magamba:)

A vasárnap volt igazából a design hétvége. Délelőtt a Designer piacra mentem a Gödörbe. Csomó jó holmit láttam, persze épp nem minden olcsó, de vannak megfizethetők is. Végül semmit nem vettem, igazából csak megnéztem, mi van ott, mennyibe kerül. Érdemes kimenni, így is hoztam néhány névjegyet, ötletet – ezek ingyen voltak. Azért találtam egy imádnivaló pettyes ruhát… szerény 38 ezerért… boltban 42 ezer. Íme:http://www.lookrecia.com/pages/hun/menu_page_hun.html

Délután ellátogattunk Újpestre, tesztelni egy csokilista várományost, amely úgy hirdeti magát, mint „Magyarország első dizájn cukrászdája”. Igazából a dizájn érdekelt, az áru minőségét illetően nem voltak illúzióim. Na a dizájn nem volt végül haj de nagy szám, de a sütemények között egész szimpatikusak is voltak. Pl. gyümölcs torták NEM PISKÓTA ALAPPAL, hanem omlós tésztában. Kislányom választott egy hupisárga-kék migniont, de nem tudta megenni, én fejeztem be. Ízre a szokásos. Én nem választottam semmit, otthon ettem a saját, házitejszínnel készült karamella tortámból (bolti piskóta alapra téve a kér, amelyhez Liedl mascarponét, bolti fehér cukrot, némi tejet és piacon vett házitejszínt, valamint néhány szem pínea magot tettem). Külön sarokban színes rákkeltő gumicukrot, mályvacukorkákat, Smarties drázsékat árultak dekára. http://www.sugarshop.hu/
Aztán autóval teltünk egy kört a régi Újpesten. A megmaradt házak, amelyek nem estek a lakótelep építés áldozatául, még most is érzékeltették az egykori „magyar Manchester” hangulatát. És valóban, engem is a külső londoni kerületekre emlékeztetnek.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv cucc dolce vita

Kathy O'Brian: A Magdolna nővérek

2009.03.10. 12:41 Mélisande

Hétvégén fel szándékoztam töltődni, de nem igazán sikerült, csak részben.
Az alaphangulatom nem volt épp a legjobb, ugyanis Kathy O’Brian Magdolna nővérek c. könyvét olvastam, és mit mondjak, eléggé megrázott. Hihetetlen, de a 60-as évek végén, 70-es években Írországban léteztek olyan intézmények – az un. Magdolna mosodák – ahol ingyen dolgoztattak 14 éves kislányokat és nőket, egészen munkaképes kor határáig bezárólag (ők már nem tudtak volna visszailleszkedni a társadalomba, és pénzük sem volt egy új élet elkezdéséhez, vagyis rabszolgák voltak). Ezeket a helyeket csak 1996-ban zárták be véglegesen! Akkor Írország ha jól tudom már 4 éve az EU tagja volt, nem is szólva a hosszas csatlakozási folyamatokról! Amikor a feminizmus egyre-másra aratta győzelmeit, és nők ezrei számára nyílt ki a világ!
De a legszörnyűbb az eleje volt: a sokgyermekes, katolikus munkáscsalád, apuka dolgozik a családra, esténként a kocsmában a haverokkal iszogat, buzgón imádkozik (volt miért!). Anyuka (a 20-es éveiben még igazi ír szépség) robotol odahaza. Pénz, élelem kiporciózva, anyukának kuss a neve, gyerekeket pedig rendszeresen, nagyon gorombán fizikailag bántalmazta a mások szemében tiszteletreméltó papa. Kislány különösen sokat kap, nagyon gyenge, félénk, a mamája szereti, de ő is bántalmazó kapcsolatban él. (Amelyet a külvilág teljesen helyénvalónak talál.) Valószínűleg apuka a többi gyermek kínzásával egyszersmint anyukát is bántalmazta, a gyerekein keresztül kínozta. Szegény asszony rákban halt meg, Kathy mellette volt végig.
A kislányt Éjszakára kizárja a hideg hátsó kertbe, csak a kutyájuk megy oda vígasztalni és melegíteni. Iszonyat. Aztán megerőszakolják a környék suttyói – ekkor még csak 7 éves. Frusztrált, kezelhetetlen, kimerült lesz, de sem a tanítónő, sem a gyermekorvos nem jár a dolgok végére. Felületesen kérdezgetik erről-arról, de a kislány fél megmondani az igazat. Az erőszaktevő takonypócok ugyanis megfenyegették, hogyha bárkinek beszél arról, amit vele tettek, elviszik a mamájától, akit nagyon szeret. A kis faszfejek úgy látszik tudtak valamit, kik kerülnek lánynevelőbe. Mert végül a sok kezelhetetlenség miatt ott köt ki. Apja azt hazudja neki és anyjának, hogy elmennek a tengerpartra kirándulni, de ekkor viszi az intézetbe. Szegény kislány még boldogan súgja indulás előtt a babájának, hogy mennyit fog mesélni.
Az intézetben is folytaták az ütést-verést, keményen dolgoztatták, pedig csak 8 éves volt: lépcsőt sikált, kádat mosott, szétment a térde a sok térdenjárástól. Annyi idős volt, mint most a kislányom. Innenvezetett az út az elmegyógyintézetekbe, majd a mosodákba. Papok, férfi gondozók, „segíteni” akaró civilek megerőszakolják rendszeresen a lányokat. Így szült 13 évesen ő is.
Az írónő végül talpra állt, és harcol azért, hogy az ír katolikus egyház kérjen ezektől a lányoktól – illetve a hasonlóan kegyetlen un. ipariskolákban fogvatartott fiúktól – elnézést. És ismerjék el, hogy ártatlanok voltak, nem bűnösök.
Nem akarom a szörnyűségeket tovább ecsetelni, megrázó történet volt, egyszersmint - a második rész – csodálatraméltó, ahogy ez az asszony küzd a pánikrohamaival, a fenyegető telefonokkal, az emlékeivel, a társai emlékével, az állammal és egyházzal.
Az én apám is sokat vert engem, emiatt sokszor nem merek a sarkamra állni, mert nem tanultam meg az érdekeim érvényesítését akkor, amikor ennek itt lett volna az ideje. De Kathy megtanulta. Szívesen megismerkednék vele.

Szólj hozzá!

Harmincnégy

2009.03.02. 13:43 Mélisande

Na itt a tavasz, március az én hónapom. 2000. március elsejétől hetente kellett járnom CT-rea Margit Kórházba, a kislányom születéséig. Szimbiózisban voltam a természettel - a tavasz új életet hoz. Magabiztosabb voltam, mint az első terhességemnél, és már nem akartam úgy tenni, mintha semmi sem történt volna, csak most nagy a hasam. Odahaza lázasan készülődtem, takarítottam, festeggettem, átjártam Kelenföldre a kisfiamért az oviba, nézegette az utcai kirakatokat, egészséges kajákat ettem, kreatív magazinokat nézegettem, átvettem több francia nyelvleckét. Nem jártam dolgozni, már szeptemberben kiirattam magam, és nem hagytam, hogy a babavárás=semmittevés irigy csasztuskái megzavarjanak. És senki sem bánthatott. Sem a külsőm miatt, sem egyébért. Tiszteletreméltó nő voltam, aki épp kötelességét teljesíti. Perstze a buszokon nem siettek átadni a helyeket, de ez annyira nem izgatott. Kiegyensúlyozott voltam. Pedig nagyon magányos, jellemző mód bele is szerettem a dokimba, aki mégiscsak törődött velem, és emberséges szavakat kaptam. Bár ez utóbbi állítólag nem ritka jelenség, nem fogok magam előtt sem magyarázkodni. Bár qrv@ banális.
Ja, ezt mért is írtam? Talán mert azóta is ahhoz az önmagával és környezetével harmóniában élő asszonyhoz akarok visszatalálni, ami voltam akkor. Szóval képes vagyok arra, hogy olyan legyek. Elérjem azt az állpotot, amikor találkozik az a nő aki lenni szeretnék, és amilyennek látom magam. Ez azóta nagyjából egyszer sikerült, de csak nagyjából. Egy ausztrál férfi hozta össze a két "személyt". Ő olyan volt, mintha az a bizonyos másik felem lett volna - jellemző mód a világ másik végéről. Valahogy úgy éreztem, az ő szemével képes vagyok magamra tekinteni, és amit látok, az jó.
Tegnap persze beletapostak a nőiességembe, finoman jelezve, hogy nem vagyok - most konkrétan - Monica Bel.. (azt hiszem így írja az általam tisztelt feminista sztár a nevét). Hát télleg nem! De azért vannak fokozatok, és nyugodtan mondhatom, bőven benne vagyok 42 évesen is a közepében, ami azért egész megnyugtató. Félreértések elkerülése végett engem ne érdekel, hogy a férjem nem tart jó nőnek (örülnék, ha az a bizonyos egy engem kívánna), de az igenis sértő, hogy ennek hangot ad, ha kell ha nem kell (társaságban is, persze csak ily módon, amire ugye azt lehet válaszolni, hogy miért ne szeresse, ami szép). Én sose voltam olyan tapintatlan, hogy közöljem vele, mennyire odavagyok Ch-ért, az ausztrálért. Pedig nem szeretem a férjem. Persze tegnap megkapta, hogy van olyan, akit szexibbnem találok, méghozzá egy hétköznapi ember (azt nem mondtam, hogy jó messze van, legalább annyira, mint egy filmcsillag. Azaz mégsem. Ha itt élne, elérhető lenne. És nagyobb esélyem lenne nála, mint a férjemnek, mégha MB nem is lenne filmcsillag. Hú, ezt azért írtam le, hogy kikeseregjem magam. De ekkora tapló hogy lehetett! Ja, és még ő volt megsértve, amiért ezután keresztül néztem rajta. (Ha most valaki tanácsot akarna adni, hogy mondjam neki, ez milyen bántó, netán megalázó - mert az - akkor elárulom, hogy ennek hangoztatásába, érvekkel való alátámasztásába halálosan belefáradtam!) Na és nem fogja senki kitalálni: nem kért bocsánatot!

Szólj hozzá! · 1 trackback

Reginald Rose: Tizenkét dühös ember

2009.02.23. 14:30 Mélisande

Nem volt időm írni róla, hogy protekciós jeggyel sikerült megnéznem a darabot. Kivesézték elegen, nem akarom őket én is ismételni, így csak néhány benyomás.

Ne a film érzetét várjuk, mert nem azt kapjuk, habár meglehetősen hasonló. De a film katarzisa - nekem legalábbis - hiányzott. Nem volt annyira perő (noha rég láttam), ráadásul meghagyta a kétséget, hogy az esküdtek végül is jól döntöttek-e.

Eleinte zavaró volt, hogy plexi fal mögötti "kalitkába" helyezték el a tárgyalóasztalt. Mit is szándékoztak ezzel? Talán úgy kellett érezni, mintha magam is esküdt lettem volna, és egy rajtam, életemen kívül álló - ámbár láthat - valamivel kellene foglalkoznom?

Láttunk nagyszerű színészeket. Különösen tetszett Trokán Péter 1 sz. esküdtje, aki tőle telhetően becsületesen igyekezett az ülést kordában tartani. A banki alkalmazott (talán 2. sz. esküdt), akit az észérvek megyőztek. Vagy a Stohl András alakította figura: Unta az egészet, és maga sem tudta miért, de amikor a többség a "nem bűnos állásponton volt (még koránt sem mindenki), akkor ment a többség után, csak hagyják már békén. És a Szarvas József játszotta vérbeli nagyon kis polgár, aki a végén csak azért tart ki álláspontja mellett, mert az általa irigyelt, ezért gyűlölt - társadalmi helyzetét tekintve felette álló többi esküdt (most nem számítom ide azelfogul apát, aki minden fiút gyűlölt - Sinkó László alakította) nem volt hajlandó a legalsón (a vádlotton) rúgni egyet. (Ennek az esküdtnek csak egy lépcsőfok állt rendelkezésére, hogy lefelé rúgjon. Atyám, ahogy az észérvekre kirohant, és eredendő bűnről beszélt, hogy ezeknek a kölkei is ilyenek, el kell őket taposni... Na ismerek egy pár embert, aki kb. így cigányozik, stb. Érdekes erre a kirohanásra a zord apa esküdt is elítélően reagált. Hiszen neki tulajdonképpen nem a vádlott társadalmi hovatartozásával, hanem hálátlan fiúi mivoltával volt baja.

Bizony nehéz evetni a saját problémánkat, és nem rávetíteni azt másra! Nem is törekszünk rá, az ember észre sem veszi, mennyire közömbös más sorsa neki!

Szólj hozzá!

Robert Bolt: Morus

2009.02.02. 16:00 Mélisande

Tegnap hosszú idő óta először nem azért mentem színházba, hogy operát nézzek, hanem valódi színdarabot láttam. Tulajdonképpen évek óta megy Robert Bolt Morusa, de mindig csak úgy gondoltam, hogy biztos jó lehet...

Az előadás a Tivoli csepp alagsori színpadán zajlott, egyszerű, de meglepően korhű kellékekkel és jelmezekben. Azaz a jelmez igazából látszólagosan korhű, mert csak a kabátok, köpenyek, iletve a kalapok és főkötők jelezték az eredeti kort.

A bevezetőben Morus inasa szól néhány szót, jelezve, hogy a kisember túléni minenáron srtatégiája végig jelen van, akkor is, amikor a hatalmasok karrierről, erkölcsről, arátságról, becsületről, jogról vitáznak. Vannak e kisembernek érzései, van véleménye, alkalomadtán hasznot is próbál húzni, de neki igenis túlélni kell, ő nem engedheti meg az áldozathozatal luxusát, mert belőle nem mártír lesz.

A hatalmasságok? Hát igen, ők egy külön világ. Nem akarok sokmindent a néha bután és másokra tekintettel nem lévő Thomas Moorról írni, hoszen történetét leginkább Henrik király válasa kapcsán ismerem, azonban a darab sajnos nagyon is aktuális manapság. Mégha fejek nem is hullanak a porba, csak képletesen. Nagyszerű Moor volt Eperjes Károly, sőt, fantasztikus! Ez a cseppnyi, nézőkhöz közeli színpadon jól érvényesült. Rég láttam Andai Györgyit, Alice-e valódi nagyasszonyi magasságokba emelte, aki méltó társa volt férjének (ő maga ugyanolyan szép, mint régen). Haász Vander Péter emberséges Norfolkot alakított, aki próbálja megmenteni barátját, barátságukat, na és persze a saját bőrét is. Érdekes, ismereteim alapján Norfolk egy nagy sz. keverő volt, aki keresztülsétált mindenen és mindenkin, Cromwellhez (Bozsó Péter) hasonlóan. Csak hogy míg utóbbi családja épp felemelkedett, Norfolké ősi, befolyásos klán volt, így kettejük közül ő az, aki túlélte a nehéz időket, igaz, csak hajszál hijján. És persze megleljük a felemelkedésért mindenre kapható kis nyikhajt (Richard Rich), aki némi szerencsével még sokra is viszi. "Lelkiismeret? " - kérdi Cromwell" "Maga nem sokszor emlegeti!" - így (kb.) Moor. "Azt hiszi? Nagyon is sokszor elhangzik nálam." - szól Cromwell. Moor: "Igazán? Van, aki egész nap emlegeti Istent? Ha így vesszük, akkor ő nem létezik?"

Szólj hozzá!

Anyegin

2009.01.29. 12:22 Mélisande

Tegnap végre sor került az Anyeginre is. Nagyon kíváncsi voltam erre a Kovalik produkcióra, sok jót hallottam róla, és nem is tűntek olyan megoszlónak a vélemények, a rendezés rendhagyó mivolta ellenére sem. Rövid leszek: nagyon SZÉP előadás volt. Nagyjából helyén volt minden - jó, valamit nem tudtam teljesen megfejteni, de lehet, hogy nem is volt egy féle megfejtése. Az egyes felvonások jellemző színvilágát sokan megemlítették a bemutatót követően különböző fórumokon. Igen, az idilli zöld, az orosz (úri) vidék békéje, keresetlen egyszerűsége. Aztán a fehér - a naivitás színe? Vagy a sivárságot jelenti, a végtelen űrt, ami tulajdonképpen az összes szólistát körülvette. Lássuk csak: a nyitó ének 4 nő magányáról szól: az egyik, az anya, Larina birtokos asszony (Balatoni Éva) valaha minden bizonnyal változatosabbéletre vágyott, és hozzá illő társra. Ez nem jött neki össze, noha ura szerette őt. De ahogy énekli: szerelem helyett a beletörődéssel, elfoglaltsággal kárpótolja az isten a nőket. A Dajkának (Kovács Annamária) viszont semmibe sem kellett beletörődni. Tatjanával énekelt jelenetben elmeséli, hogy szabályosan eladták 13 évesen, de ezt természetesnek is vette, noha nagyon félt és sírt ekkor. Olga (Gál Erika) nem hajlandó szembenézni azzal, hogy neki sem terem különösebb babér. Nem is akar felnőni, gyerekesen viháncol a gyyermeki lelkű Lenszkijjel. Jó viccnek találja szerelme féltékebységét, és csak azért mulat ama bálon Anyeginnel inkább, mert jó muri a káröröm. Egyedül Tatjana (Frankó Tünde) látja, milyen életpálya rendeltetett számára. Ő mer ragaszkodni az álmaihoz, sőt a levél megírásával, kitárulkozással egyedüliként kezébe veszi a sorsát. Sajnos kudarcot vall, de már nem áldozat. A vörös báli jelenetben az érzéseiben megalázott Tatjanát egyedül a szintén kívülálló Tricquet (Kóbor Tamás) veszi észre. Számára kiragyog az üresfejű társaságból. Olgát Anyegin üresfejűnek látja, de nem így Lenszkij (Nyári Zoltán). Érzékeny ember, talán bizonytalan is, ezért keresi inkább Olga társaságát, az egyfajta biztos pont. Anyaginről (Molnár Levente) irodalomórákon mindent elmondtak. Számomra viszont a rendezés cseppet sem tette ellenszenvessé. Végül is korrekt volt - az akkori Tatjanához nem illett, Tatjana tévedett, mikor benne látta a megváltást. Mondhatnánk, hogy Gremin (Rácz István) az igazi párja, aki gyűlöli a manírokat. Csakhogy belőle nyilván hiányzik a szexuális vonzerő, amely Anyeginben megvolt. A 4. felvonás báli jelenetben aztán visszajöttek az előző bál szereplői (mármint a szólisták). Valahogy ott lebegtek a Gremin-palotában. Rendre megjelennek az elmúlás fekete figurái is. Múló idő, múló érzelmek...

Finom színpadkép, sok - de nem felesleges - mozgás. Pl. nem belettosok járták a polonézt, hanem a kórus tanulta be. Mennyivel életközelibb volt így! Gyönyörűen énekelt Nyári Zoltán, Kovács Annamária és Balatoni Éva, könnyeztem Tatjana levele alatt, de a többiek is jók voltak. Perfekt Anyegin volt Molnár Levente. Nem volt önző macho, érzéketlen világfi! Gremin (a felső tartományban nem volt kiegyenlített, de lent nagyon szépen szólt)pedig nem valami öreg trottli, hanem sármos, világlátott úr. Ennyi. Akkoriban a legtöbb nőnek sorsa volt.

Szólj hozzá!

Címkék: opera

London

2009.01.27. 13:53 Mélisande

Nem ajánlom a WizzAir hajnali járatát azoknak, akiknek nem London Lutonhoz közel eső oldalán van dolguk, és ki van számítva az idejük. Ugyanis ebben a korai időpontban érkezik az összes kelet-európai gép, legalább ezer ember áll sorban (nem túlzok) olyan 4 útlevélvizsgáló ablakra. Minimum fél óra. Továbbá busz helyett (Green Line) válassza a vasúti összeköttetést, mert a buszok is ilyenténképpen zsúfolásig tele vannak, tehát ott is sort kell állni, mire lesz helyed. Utasok szinte csak kele-európaiak, magamban elneveztem bébiszitter járatnak ezeket a gépeket, vadidegen fiatalok beszélgettek, akik kint dolgoztak, vagy épp most jöttek először szerencsét próbálni a szigetországba.

Nekem ez volt a harmadik látogatásom, úgyhogy most lazára vettem mindent.

A szállodánk a Hampsteat kerületben volt, egy nagyon elegáns utcában, de rendkívül kedvező áron, januári special offer. Itt megtekinthető: www.langorfhotel.com. Eső szemerkél, de irány az Oxford street, mert úgy döntöttem, lelkiismeret furdalás nélkül vásárolni fogok (abból a marha sok pénzemből), épp most van a téli leárazás vége. Végiglátogattam néhány áruházat, lábam majd' leszakadt, mert a nagyszerű új csizmám (amelyet előtte olyan igénybevételeknek vetettem alá, mint egész napi ülés a túlfűtött irodában - hiába) iszonyatosan szorított, úgyhogy kénytelen voltam venni egy 12 fontos műbőr papucs "csodát" a Debenhamsben, hogy kibírjam! Nagyon jajde sajnos a legpipecebb cussosok már elkeltek, az én méretemben főleg, nem mondom, 14-esekből bőséges volt még a választék! Laura Ashley-t nem találtam (viszont asszem neten lehet rendelni tőle), Karen Millenek nem tetszettek, vagy nagyok voltak. Maradt végül 2 valódi selyem top, egyik Ted Baker, a másik fogalmam sincs ki, a House of Fraserben vettem. Egy kis kalauz: Top Shop, mindjárt az Oxford Circusnél - jó áru, az alagsorban feltörekvő designerek zömmel tizenéveseknek készülő kreációi - anyagok többnyire olcsók, de ha egy magyar korosztálybéli olvasóm arrra jár, nézzen be. Meg bárki más, mert valamit biztos talál. Én speciel sajnáltam még azt a 30 fontot is. John Lewisnél angol konfekció található - magasabb színvonalat képviselnek, mint a Zara típusú üzletláncok (utóbbi sajnos már a Regent streeten is felütötte fejét). House of Fraser: ez szerintem még egy fokkal magasabb, itt van pl. Karen Millennek, Max Marának is sarok. Bementem még a Selfridgeshez - nos, nekem ez már drága volt. Itt olyan márkákat is árultak, mint Burberry, Vivien Westwood, G&Gabbana, Versace, Donna Karan, stb, Cloé, stb. Viszont aki netalán egy leárazási szezonra spórol, kihalászhat valamit - persze a magamfajta átlag nőre gondolok, a tehetősek nyilván nem raknak holmi sales-re félre. A Regent street sokkal előkelőbb, de már sokat veszített fényétől, mivel olyan jöttmentek vertek tanyát, mint a ár említett Zara, a H&M, Benetton és társai. Viszont itt van (egy picikét hátrébb, de látni a Regent street felől), patinás, régi áruház, q... drága, még a leárazott cuccok is, hiába 75% off...). Viszont az épület hangulatáért mindenképp érdemes benézni. Olyan, mint a régi Divatcsarnok, vagy az Úttörő Áruház, vagy épp Corvin a nyikorgó lépcsőivel, partkettájával, egymásba nyíló termeivel - csak persze (nekünk) luxus kivitelben. Tényleg, hol vannak már ezek az áruházak... Talán a Divatcsarnokból lesz még valami, persze csak a két alsó szinten. Pedig el tudnék képzelni apró részeket, sarkokat, ahol magyar tervezők ruháit árusítanák. Van ilyen Stockholmban is (Ahlens, karikás a-val). Szép gyerekruhák a Moonsoon-ban és Next-ben is kaphatók. Este sör egy Finchley Roadon található pubban, igazi angol steakkel.

Másnap körülnéztem a Hampsted városrészben. Elindultam a Frognaltól felfelé, szombat reggel lévén sok kocogó tartott a közeli Hampstead Heat-re, ami egy nagy rét, asszem Antonioni: Nagyítás c. filmjében itt fotózott le véletlenül egy gyilkosságot a főszereplő. A környék is vidékies. Olyan egyszemélyes ösvényev vágtam ét, mint a Sheaperd Path, egy ember fél er kényelmesen, persze kertek szegélyezik, sokban pálma fa is nő. A főutca bájos, pici de színvonalas üzletekkel, reggelizőkkel, minden békebeli, vöröstéglásak a házak, majolikával díszített a földalatti lejárat épülete. Egyik kis utcácskában régiségkereskedők rakodtak ki. A Church Way régi, egyben fennmaradt György-kori házaival megkapó látvány, hát még este, ha be lehet látni az ablakokon. Pl. szombat este valamelyik ablakon át házikoncertet lehetett látni, de több helyen gyűlt társaság össze. A berendezéseket, kereket, lépcsőfeljárókat külön nem ecsetelném, de nem lakáskultúra - Barátok közt-tehénszarrá szikkadt gyep kategória volt egyik sem...

A déli órákban a Charingcross Roadon található könyváruházakat vettem szemügyre, különösen a 3 emeletnyi Foyles-t. A CD-k és DVD-k között jó áron is lehet böngészni, pl. volt 9.90-ért tjles Ring (na jó, nevek nem sokat mondtak), de Callasos Turandot is, 14.90-ért Peter Grimes DVD Jon Vickersssel. És persze rengeteg könyv!

Kis időm maradt az Imperial War Museum, azaz a Birodalmi Hadi Múzeumra. Ez az első és második világháborút, illetve a 45 utáni konfliktusokat mutatja be, de olyan szemléletesen, amilyet még sehol nem láttam. Mindig csodáltam az angol civilek második világháború alatt tanusított heroizmusát. A nagy kiállítócsarnok mintegy megerősíti az embert ebben. Minden tárgy a birodalmi dicsőséget hirdeti. Mik is vannak itt? Csak úgy találomra: Rudolf Hess Messerschmidtjének roncsai. Fényszórók, amelyek az eget pásztázták a bombázások idején (fantasztikus volt amúgy élőben látni - emlékeztem a "Lángoló világ" c. képestörténelem könyv képaláírására: "Fényszórók pásztázzák az eget a londoni Hyde-parkban"), a harckocsi, ahonnan Montgomery tábornok az El-Alamieinnél zajló ütközetet figyelte. Az első világháborúban debütáló tank (szintén történelemkönyvből ismert kép). V2 rakéta, a Nagaszakira ledobott plutóniumbomba másolata. Csónak Dukerque-ből. Lancester belseje, hallani ahogy a pilóta kommunikál, valamelyik német város felett. Be lehet menni egy tengeralattjáróba, ott is van periszkóp, torpedó, amit ki lehet lőni. A három híres tank: Sherman, T34-es és a Tigris. Na eddig a hősi rész. Aztán: az egyes emberek, miként szólt a háború az életükbe. Kinagyított fotók az ypresi gáztámadás élő halottjairól. Kórházi ágyon babáját szorongató pici lányról. Berlin romjain ülő rongyos, síró katonáról. Egy másik fotón apa és kiskamasz fia sírva megy a romok között. A fiú üvölt a fájdalomtól, tekintetét az égnek emeli. Talán az édesanyját vesztette el? Megint ismerős kép. Asszem "Az utolsó töltényig" címen futott nálunk. Szovjet katona, egy szál pisztollyal tankok ellen. (Mert olyan ütődött parancsot adott ki a hadvezetés, hogy inkább meghalni - hú basszus:() Aztán az első világháború trench experience: megépítettek egy lövészárkot, bűzzel, nyirkos sötéttel, persze tetvek és patkányok nélkül. Viaszfigurákkal, hallani, amint a rádiós veszi a koordinátákat, sáros, koszos csizmában, mellette a társa alszik, az is tiszta sár. Valaki az otthonról kapott levelet olvassa egy sarokban. (Te jó ég, a gyerekek, akikről írtak neki, a második világháborúban fognak meghalni?) A kijáratnál hideg van, két katona létrán merészkedik ki. Odabenn pedig a lövegek becsapódása és robbanása hallatszik. Ki lehet nézni a periszkópon is. Sötét van, néhány fűszál, a sötét horizonton időnként vörös fények villantak. A hideg futkározott a hátamon. Az egykori ellenség (nekünk). Sajnos a második világháborúsra nem volt időm, mert megbeszélt találkozóm volt a férjemmel. De van blitz experience, modellezett bombatámadássl az óvóhelyen, meg utcakép támadás után. Szóval le a kalappal, olyan töri óra volt!

Késő délután séta még a Regent street, Piccadilly, Leicester Square úton. Épp felvonulás volt a palesztínok mellett, a Regent Streeten egy autó sem járt, tele volt gyalogosokkal az úttest is. Este egy hampsteadi pubban ittunk, kaja már 9 után nem volt, úgyhogy visszafelé a Finchley Roadon vettünk kínait, ami nem ám olyan, mint itthon. Baromi finom volt! Szerencsére a studionkban meg tudtuk kényelmesen enni!

3. nap a Camden Lockot látogattuk meg, hatalmas vásárpiac, gagyi, de mindenképp halászásra érdemes gagyi! Hatalmas kínálat, az emberből önkéntelenül előjön a vadász szellem. Pakisztáni, kínai (na az sem olyan, mint az itteni kínai üzletekben) ruhák gyapjúból, selyemből. Rengeteg cipőárus, új fazonokkal, nagyon olcsón, persze nem mind a legjobb minőségben (sőt!). De nem is keres más holmit ilyen helyen az ember. Ami azt illeti, a budapesti plazákban sincsenek különb ruhák (Zara, Mango és társait is ideértve). Végül csak egy tiszta selyem sálat vettem. Ide torkollik a Camden csatorna, amit Kis Velencének hívnak. Nagyon elbűvölő - egyidejűleg idézi a dickensi nyomrt, füstös, koszos munkásnegyedeket, és a város rehab áldásos tevékenysége nyomán kialakuló divatos negyedet. A Camden Locknál vízibuszra is lehet szállni. Aztán még egy finom ebéd a közeli kocsmában, aholva az eső elöl menekültünk be (iszonyúan ömlött). Foyles-nál vettem cirka 6 fontért egy Callasos Rigolettót, meg ~16 fontért egy Borisz Godunov DVD-t, Bolsojból, Nyesztyerenkóval a címszerepben. Majd cuccokért vissza, és irány a reptér. A Lutonba induló buszokra csak a Victoriánál lévő végállomásra szabad menni, mert 2 busz is elment azzal a felirattal, hogy bocs, de tele. Végül taxit kellett fognunk, egy ott várakozó párral legalább osztozni tudtunk a költségeken.

Bye bye London-don-don good bye!

Szólj hozzá!

Címkék: világjáró cucc

Harminchárom

2009.01.21. 15:21 Mélisande

Hogy száradna le a keze az ilyen g..ciputtonyoknak!
http://www.fn.hu/zold/20090121/ketszer_lottek_fejbe_egy_sast/
Én is fejbepuffogtatom őket, heccből. Már mért is ne?

Szólj hozzá!

Nincs cím, sem sorszám

2009.01.20. 13:13 Mélisande

Tegnap sikerült elkapnom gyermekkorom egyik kedves sorozatának, a Sztrogoff Mihálynak utolsó részét. Milyen jó kis kalandfilm volt, és mai technikát figyelembe véve milyen kezdetleges! Az irkutszki helyőrség szerintem azonos azzal a díszlettel, amelyet az Egri csillagok forgatásakor használtak! Zene is szuper volt! És mire akadok ma? Pallér oldalán gyönyörú, irkutszki faházakra. Itt az eredeti forrás: http://englishrussia.com/?p=2070
Valami jó is történt tegnap legalább. Amúgy kibuktam nagyon, elegem volt a napból, elég legyen annyi, hogy munkából hazamenet a Budafoki úton még a rendőr is megbüntetett 10000 forintra, mert nem csináltattam új forgalmit, hogy bevezethessék a műszaki vizshát igazoló bejegyzést. Az a rész ugyanis betelt - szeptemberben. És letelt a 30 nap is. Azóta vagy hárman megállítottak, de csak szépen kérték, menjek be az önkormányzathoz (egyébként voltam, csak hiányzott egy meghatalmazás). Szóval tegnap kifogtam két, jóindulatúnak cseppet sem nevezhető, savanyúképű rend őrét, örülhetek, hogy csak 10 rugóval rövidítettek meg, mert még ugyanennyi lehetett volna azért, mert nem volt nálam a kötelező befizetését igazoló banki ivonat... Hiába no, múlt héten az ellenőr könyörült meg rajtam (ezúton is áldassék aza jó asszony!), mindent nem úszhatok meg... Na még az kellett volna itt a bünti mellé (+ még ügyintézési díj is lesz az önkormányzatnál - hurrá!) Amúgy sajna rendőri intézkedés jogos volt, de nagyon megalázónak éreztem, úgy beszéltek velem, mintha valami piti tolvaj volnék.
Szegény kislányomon vettem elégtételt. Ilyesztő, hogy tk. bántalmazom a kislányt. Jaj, csak ne forduljon elő többé. Ő nem hibás azért, mert elégedetlen vagyok az életemmel, és igazából el kne vonuljak egy lyukba.
Ez most nem gyónás, nem oldoz fel. Nem is akarom. Ez bűn, ezért lakolnom kell. És jóvátenni, Pici Tündérnek érezni, hogy imádom!

Szólj hozzá!

Ismét január

2009.01.05. 12:37 Mélisande

Hát aki olvas annak itt kívánok boldog új évet. Ma kezdtem újra a melót, a karácsonyi party után úgy döntöttem, új munkahelyet keresek. Erről ennyit.

Ünnepek alatt persze megint nem úgy pihentem, mint kellett volna, de lényegesen jobb volt, mint a nyári szabi.

Néhány érdekesség, csak hevenyészve. Mezzo TV-n Poppea megkoronázása, Glyndebourne-ból/ből. Eléggé kiakasztott, szoft pornó határát súrolta, erre helyezte a hangsúlyt, nyilván azzal a céllal, hogy (erőteljesen) szemléltesse, miként veszíti el eszét a felálló farkú férfi, ha begerjed. (Bocs a vulgáris kifejezésért.) És miként érvényesülhet egy kellően körmönfont és szexi nő a férfiak által uralt világban. És ezt miként használják ki mások. Mondom ez így rendben van. (Vajon Monteverdi korában is ez volt a darab lényege?) Nem tartom prűdnek magam, de azért ez sok volt. Szabályos nemi aktust játszottak el az énekesek, még el si csuklott a csúcson a hangja a mutatós, tehetséges Danielle de Niese-nek (őt a MÜPA-béli Lovagok c. Rameau koncert-szerű előadásban láthattuk-hallhattun Budapesten is). Egyedül az elegáns, finom, női mivoltában megsértett Octaviát alakító Tamara Mumford tetszett. Volt egy-két jó ötlet, pl. humosor volt a két nevelőnő, akiket kontratenorok énekeltek. Szép hangú, de - már elnézést - ronda leszbi volt Nerone alaktója, fogalmam sincs ki (én Kazarovára tippeltem, de nem ő volt).

Volt egy kiállítás, a Kiscelli Múzeum Divat és tradíció címen rendezett kis bemutatója, egy teremben néhány régi munkaeszköz, meg egy-két mai designer ruhája. A lényeg a katalógusban benne van, azt érdemes is megvenni. Későn érkeztünk, 4-kor már zárt, és 3/4 4-kor szó szerint kirúgtak minket, mint a sicc, még be sem dobhatták a gyerekek a rajzaikat a ládába, ahova lehetne. Tök udvariatlanok voltak, nagyon kiakadtam rajtuk.

Tegnapelőtt és tegnap még egy korizás is belefért, tegnap pl. Tihanyban a Belső tavon. Gyönyörű volt a jég, de baromi hideg volt. Ezzel együtt sokan lejöttek.

Olvasás kevés, inkább a szép albumom nézegettem, olasz terekről, de egy ki Eszterházy 16-oson belül, vagy valami ilyesmi című könyvét olvasgattam, csak nem jutottam a végére. Sajna nem vagyok focirajongó, viszont a családomban van ilyen, úgyhogy valamelyet képben vagyok.

Reggel ismét örömmel hallgattam Fialát.

Szólj hozzá!

Címkék: opera könyv

Harminckettő

2008.12.16. 12:33 Mélisande

Valószínűleg ez az idei utolsó blog bejegyzés. Szombaton jártam a NAgytétényi Kastélymúzeumban, ezúttal a karácsonyfa kiállítás apropóján. Igazából a kastély hangulatát szeretem, a karácsonyfák oly nagyon nem izgattak. Pedig nagyon szépen mutattak a gyönyörű környezetben, régi bútorok között. A többség passzolt ahhoz a stílushoz, amelynek berendezési tárgyai adott szobában ki voltak állítva. Nagyon szépre sikeredett pl. a gótikus hátterű, vagy a francia barokk stílushoz illeszkedő karácsonyfa. De édes volt a magyar reneszánsz helyiség nemez barikáival díszített is. Mindet iparművészek tervezték, az i-re a pontot - az összes többit sem alábecsülve - Gross Arnoldé tette fel, márcsak annak okán is, hogy nagyon közel áll hozzám grafikáinak világa. Ő hol máshol, mint az időrendben utoljára következő terem, a késő biedermeier/historizáló bútorok szobájában állított fát. A gödöllői karácsonynál (kb 2 éve jártam ott) családiasabb volt, tehát tömeg-mentes. Kint néhány forraltbor árus, lent is diszkrét számú iparművész asztala, kislányom kapott egy barika bábot (merthogy kos jegyű a lelkem).

Sötétben jöttünk már ki, én igazi karácsonyi békességet éreztem magamban, amikor visszatekintettem a csillogó girlandokra az erkélyen, a kivilágított szobákra, ahol hasonló érzést véltem felfedezni a többi látogató arcán. Mert így is lehetne ünnepelni. Mindenesetre megpróbálok az én zuglói tornyomba is valami hasonlót varázsolni. Kizárom magamból a rosszat.

Szólj hozzá!

Rádió Calypso

2008.12.09. 14:41 Mélisande

A múlt héten két napot otthon töltöttem, mert a kislányom beteg volt, és nem ment iskolába. Eszembe jutott a régi Calypso rádió. Azt hallgattam GYES-en, már a kisfiamnál is. Eleinte az jelentette az egyetlen társaságot. Olyan volt, mint egy nagy család, ismertem a betelefonálókat, akik megosztották a problémáikat, mert nem ritkán nekik is a Calypso volt a családjuk. A műsorvezetők pedig többnyire emberségesen meghallgatták őket, és előfordult, hogy valaki (épp egy másik hallgatótól, vagy műsorvezetőtől) segítséget is kapott. A zene is kellemes volt, rendszerint régi slágerek, szerintem zömük a főszerkesztő, B. Tóth László saját gyűjteményéből volt. Azóta sem hallottam azokat a dalokat. Talán a Sztár FM-en felhangzanak néha. Aztán - épp a kislányommal töltöttem a GYES éveit - megszüntették az adót. Az akkor elnök, Kondor Katalin racionalizálásra hivatkozott, nyilván így is volt. Kis körzetben lehetett fogni, hallgatósága nem konzumidiótákból és nem épp tehetős emberekből állt. Hirdetők alig voltak, mivel a reklámokra fogékony réteg Roxy-t vagyJuventust, vagy Slágert hallgat. Sokan - köztük én is - elsiratták a rádiót, aztán kisimultak ez éter hullámai, mint már annyiszor. De ez a közösségi háló mindörökre elveszett, azóta sincs ilyen. (Illetve, mintha a gödöllői helyi rádió ilyesmi lenne, meg kéne hallgatnom.)
Reggel 8-tól este 7-ig szólt, minden óra félkor rövid hírekkel. Az utolsó - 1/2 7-es híreknél már sokszor sírt a kisfiam, de ki kellett várni a 7 órát, addig a kis kelenföldi panelben le-föl róttam azt a néhány métert, ami megadatott az efféle sétákra. 1/4 8-ig előkészületek, aztán a "fürdi". Sötét volt, január, júniusban pedig már Zuglóban laktunk. (De nehezen szoktam meg azt is! Milyen jó, hogy ott volt a Calypso, a maga folyamatosságával... Tényleg Isten nyugosztalja!)
Hétfőn délelőtt volt Kőszegy Gábor (bocs, ha rosszul írom a nevét - vele vajh mi van?), délután Kudlik Juli (az picit uncsi volt nekem, utolsó fél órában valami ismert vendéggel), kedden délelőtt Fiala János (kedvencem, állandó rovata egy időben a gyónás, ki mit bánt meg, aláfestő zenének Kispál és a Borz), délután Török László (első órában Sportóra, aztán Rég volt, szép volt, Misztikus történetek, utolsó félóra valamelyik kedvenc lemezével), szerda délelőtt egyik héten Kristóf Gábor (ő aztán menet közben a Déli krónikához távozott, vagy Gulyás László a Telesportból, délután Fodor László, igen/nem játékkal, sokak nagy kedvence volt. Csütörtők B. Tóth Lászlóval, nagyon élvezetes műsort állított össze (többek közt "Odamondogató", akkor a tengerész haverja, meg sok egyéb. Délután jött Deák Horváth Péter (ma már ő is telesportos). Péntek délelőtt Zorán, őt a kislányommal otthon töltött évek alatt váltotta Heilig Gábor - mindketten elveszett rádiós tehetségnek bizonyultak a zene mellett! Délután Novotny Zoltán kissé vontatott műsora szólt, ami azért a sok jó zenével mégis kellemesre sikerült. Szombat délelőtt ritkán hallgattam, Molnár Dániel (istenem, azóta már nem él) kissé tudálékos műsorvezetését viszont sokan imádták ("Könyvkereső"). Őt váltotta Pártay Lucia, amolyan nyugis, szombat délutáni stílusban. Vasárnap hamarabb befejeződött az adás, 4-kor, így egész nap Dombóvári Gábor ült a stúdióban, és jó műsort csinált, bár akkor ritkábban szólt a rádió.
Az évek során persze cserélődtek a műsorvezetők, így jött az éterbe Lantos Gábor, Siklós Erik, Albert Györgyi, Jakupcsek Gabriella, de korábban volt pl. Dér János, Szilágyi János, vagy éppen Fenyő Miklós. Ja, és ők mondták a híreket is, amit nagyon bírtam (már nem a tartalmukat).
De jó rájuk emlékezni!

Szólj hozzá!

Manon Lescaut

2008.12.05. 11:19 Mélisande

Tegnap úgy ültem be az opera Manon Lescaut előadására, hogy na jó, nézzük meg, nem lesz egy nagy szám, de ha már van, legyen! Ehhez képest szép, lírai előadást láttam, elég dedós rendezéssel, de mindegy.

Valamikor résesrég - 1987-ben - láttam a darabot Kincses Veronikával a címszerepben, és akkor dögunlamasnak tűnt. Valahogy - nyilván ennek hatására - úgy könyveltem el, hogy Puccini nem épp legsikeresebb operája, mégha első nemzetközi sikerét a Manon Lescaut hozta is meg. Ehhez képest egy feszesre vett, szívszorító történetet láttam (amit korábban dagályosnak, csöpögősnek tartottam - na hiába, öregszem!).

A bemutató örömére volt a rádióban egy riport, ahol Valló Péter, de még a karmester Győriványi is az eredendő női romlottságról (sic!) sopánkodott, hogy Manon tönkre teszi a férfiakat a talmi csillogás kedvéért, szexualis vonzerejével visszaélve eszüket veszi a szerencsétleneknek, akik aztán megbabonázva hagyják, hogy az orrukbál fogva vezessen ez a szép baba. Majdnem lehidaltam, XXI. században ilyen f@szságot mondani! A zenéből és a szövegből azonban arra merek következtetni, hogy a két begyepesedett úr lehet, hogy így gondolkodik, de Puccini nem! Méghogy Manon kilóg a hősies(en) szenvedő Puccini-hősnők sorából! (Mondjuk a műsor füzetben volt egy írás -rémlik, hogy Csáth Gézától - amelyben épp e hősnők közötti hasonlóságot feszegette. Néhány figurája ugye, ha úgy vesszük, könnyelmű nőcske - még Cso-Cso Szán is, de ha kell, a helyzet magaslatára áll, általában ezért is buknak el.)

De vissza Manonhoz. Manon történetét bátyja, Lescaut meséli a le havre-i kikötőben, mikor a száműzendő lányokat a hajóra szólítják. Nem a tényeket meséli el, hanem a valóságot, ami ugye megeshet, hogy csak némely ponton érintkezik. A lényeg: Manont tárgyként használják ki, ő pedig szinte még gyermekként (na és a kor kínálta "lehetőségek" következtében) gyakorlatiklag nem rendelkezik sem akarattal, sem erkölcsi érzékkel. Teszi, amit a hatalmassak mondanak. Persze több, mint sejtés részéről, hogy ez így nincs jól, ezt bzonyítja Des Grieux iránt érzett szerelme, bizalma, és rossz lelkiismerete, amikor a csillogást választja. a 2. felvonásban ösztönösen énekel egy kis kuplét a szerelemről, mígnem rájön maga is, hogy ezt nem a mellette ülő de Ravoirnak - kitartójának - énekli tulajdonképpen, hanem des Grieux-nek, aki felől nemrég kapott hírt.

Az első két kép díszlete és beállításai gagyik, a harmadikról rálátni a tető nélküli díszletekre (na, ennyi pénzért ezt kapjátok alapon), ráadásul nem is konzekvens - lásd 2. felvonás: most egy barokk kertben vannak, vagy egy II. császárság korabeli budoárban? Mert akkor minek a dér lepte, formára nyírt puszpáng bokrok látványa? A harmadik kép igen szép volt, az szerintem szuper. A ködös kikötő, a várakozó hajó. Szívszorító volt, ahogy Lescaut igyekszik húgát kimenekíteni az őrszem megvesztegetésével, a lányok hajóramenetele. Ámbár itt azért elrontották megint: több hetes hajóút előtt álló, ki tudja, mióta börtönben, mocsokban, bizonytalanságban tartott, megalázott (talán megerőszakolt is, de nyilván kihasznált) lányok nem lépnek fel kokottként az ismeretlenbe tartó hajóra! S főleg nem egyszál míderben! Mindazonáltal nagyon megható volt a névsorolvasó jelenet, persze nem a rendezésnek, hanem a szerzőknek hála!

A IV. felvonás már csak kinlódás. Sivatagban vándorolnak, Prévost alapötletet adó írásából megtudható (meg a műsorfüzetből:)), hogy angol telepesekhez akartak eljutni, ahol jobban a körülmények, de eltévedtek az úton, és Manon már ezt a megpróbáltatást nem bírja ki.

Lehet, hogy a jellemeket nem dolgozta ki Valló Péter rendező eléggé, viszont a két főszereplő ösztönösen  - azaz utasítások nélkül - mégiscsak megformálta az általuk életre keltett figurákat. Sümegi Eszter csodálatos Manon volt! A hangja csengett, mint egy 15 éves lányé, az egész lényével sugározta a naivitást. Erőssége a drámai átélés, amelyet ezúttal is túlzás nélkül mutatott meg a közönségnek. Azt hiszem, ő átadja a szerepnek magát, főleg ő az aki a figurához alkalmazkodik, és nem a maga képére formálja az alakot (amely ellen sincs persze kifogásom - ebben is van, aki mester!). Mindezt hihetetlen alázattal teszi! Valahogy tegnap este annyira magát adta! Fekete Attila méltó partnere volt. Hatalmas terjedelmű hangjával, lelkesedésével, és nem kevés alázattal alakította des Grieux-t. Néha  - a korábbi beszámolókkal egybevágóan - én is éreztem, hogy túl sok neki a hangerő. Nem kínlódott, de valahogy várta az ember, hogy na, most megszakad. (Ez mintha meg is történt volna, asszem a 3. felvonásban.) Pedig szépen szólt a hangja ám! Meglepődtem, Masányi Viktornak mennyire testhezálló Lescaut szerepe. Amolyan puhány, romlott, de mégis jó szívű embernek ábrázolta a zsugás, nyilván gyakori pénzzavarral küzdő katonatisztet. Őszintén sajnálja Manont, amennyire lehet, segíti is, de áldozatot ritkán hoz érte. (Azért néha mégis, pl a kikötői vesztegetés, vag amikor hozza a hírt, hogy feljelentette Ravoir). Hangereje azonban nem egyszer nem ért el a 3. emeletig, de egy ízben a földszinten is hogy nehezen hallottam. Szerintem ő inkább Mozart-énekes (szuper Massetto volt a Don Giovanniban). Egri Sándort (általában) lehetett hallani, csak ő meg nem énekel tisztán. Egyszerűen időnkét hamis. Géronte de Ravoirt azonban hitelesen játszotta. Tekintélyt parancsoló, érzéketlen, önző despota volt. Semmit nem érzett Manon iránt, csupán hatalmaskodott vele. A mellékszereplők - leszámítva a névsort olvasó Őrnagyot elegánsan éneklő Gurbán Jánost - nem emelték az előadás fényét. A zenekar - ahogy arról már mások szintén beszámoltak - indokolatlanul hangosan szólt, sokszor ment az éneklés kárára, és azon túl is zavaró volt. (Karmester: Győriványi Ráth György)

Azt hiszem a Café Momuson írta valaki a kritikájában, hogy megrendezhetné valaki tisztességesen a Manont, mert nagy lehetőséget rejt magában. Tökéletesen egyetértek, végre Manon szemszögéből is lehetne érzékeltetni a történetet, és nem - tévesen! - a nagyratörő, majd bukott - legfeljebb bukásában felemelkedő - lányt kellene bemutatni.

Szólj hozzá!

Címkék: opera

Harmincegy

2008.11.26. 13:10 Mélisande

Úristen, tegnap ízelítőt kaptam abból, milyen, amikor az ember ki akarja adni a dühét, és másra szublimálja... Milyen, amikor szánalmat, megértést várunk, de elriasztunk mindenkit magunk mellől. Milyen pocsék dolog, ha bocsánatot kér valaki tőled azért amit el sem követett. Olyan emberek, akik felett hatalmad van... Fujjj!!!! Ennek soha többé nem szabad előfordulnia!!!! SOHA!

Szólj hozzá!

Északi lány

2008.11.24. 14:05 Mélisande

A hétvégén elolvastam életem első izlandi regényét - na ki mástól, mint Halldór Laxnesstől. Nem mondom, hogy nem olvastam már jobb regényt, valahogy mégis megfogott. Ezt onnan láttam, hogy nagyobb kedvvel vetettem magam a hétköznapok - pardon: hétvégék - tennivalói közé. A cselekmény időnként pergős, időnként kissé terjengős, megfoghatatlan misztériumra vált, amely részekre kissé nehéz ráhangolódni a mozgalmasabb fejezetek után.

Némi párhuzamot vélek felfedezni Uhla, a főszereplő lány, és Ditte, Andersen-Nexö hősnője között. De északi mivoltukon, és szerény származásukon, fiatalon, házasságon kívül megszült gyermekeiken túl alapvetően más karakterek. (Bár ez a két attribútum már elégséges egyfajta párhuzam felállítására.) Ja, és mindketten jóságosak, hisznek abban, hogy az emberek általában jók, csak néha (nagyon) eltévednek. Alapvetően más sorsukat nem utolsósorban annak köszönhetik, hogy mintegy 50 év választja el egymástól őket. Ditte nehéz sorsa ellenére is idealista, nehezebben érvényesíti saját gondolatait, alapvetően elfogadó, és a kor korlátai nem is igen teszik lehetővé, hogy mostoha életén pozitív irányba változtasson.

Uhla határozott és bátor. Teheti is a háború utáni időszak változásai közepette. Szeretet teljes családból érkezik, és mindig számíthat is az otthonmaradottakra. Ditte túlélni akar (nem sikerül), Uhla minőségi életet (valószínűleg sikerül neki). A sorsuk javítását megcélzó eszmékről nem csak mint valami távoli, intellektusát meghaladó dologról hall, hanem tevékenyen részt is vesz benne. Ditte nyomorúságára ő a megoldás, mert kezébe veszi saját életét. Nem akar megalkudni, legfeljebb addig a szintig, ameddig nem érzi meghasonlottnak magát. Szabad asszony akar lenni, mint amilyennek született.

Közben persze megismerhetjük a 40-es évek végének reykjavíki figuráit, a korrupt politikust (na, mi még csak most tartunk itt!), a csalódott, világmegváltókat, az elkényeztetett aranyifjúságot, az amerikai jólét morzsáit habzsoló polgárságot, a megélhetéséért keményen dolgozó parasztokat, vagy városi kisembereket.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv

Harminc

2008.11.12. 14:56 Mélisande

Szutyok kedvem van. Úgy érzem magam megint, mint egy megvert kutya. Most már az irodában sem mennek rendben a dolgok, persze tudtam, hogy az otthoni cirkuszok előbb-utóbb ide is begyűrűznek.

Önbizalmam a béka segge alatt, pont most lenne pedig nagy szükségem rá megint. Marad a gyávaság, a biztosnágos szürke. De hát hogyan adhatnám magam, állnék ki magamért, amikor kerülök minden konfrontációt, mert hisz nyugalomra, harmóniára vágyom, megértésre, nem elutasításra. Az ön-menedzselésnek ezek pedig óhatatlan velejárói, de hát könyörgöm, ha odahaza (ahol mellesleg menedékre kéne lelnem) folyton cirkusz van, konfliktus van, agresszió van, akkor persze, hogy az ember napközben legszívesebben egész nap csak adatot rögzítene. Most már értem, miért dolgozik ennyi "nyanya" ilyen munkakörben. Elég néhány év pokoli házasság...

Szombaton visszamentem arra a helyre ahol az első éveim töltöttem. Egészen pontosan az első osztály után költöztünk el onnét. Olyan mély nyomot hagyott bennem. Tényleg előtörtek az emlékek... Még a biciklik által kikoptatott "vályú" is megvolt a rézsűn... A suli, a közért... Ott mintha nem éreztem volna, milyen szomorú gyermekkorom van, pedig akkor is ütött-vert az apám. Azt hiszem akkor még az élet velejárójának gondoltam, amin túl kell esni, oszt jónapot! Pedig volt lelki terror, véraláfutásosra verés. (Iskolában kérdezték, hát ez miért? Mondtam, hogy azért, mert összerágtam a tollam. De emlékszem, a pofonoknál már exkalálódott az egész, hogy én milyen rossz vagyok, kvázi meg is érdemlem, amit kapok. Ilyenkor anyám sokszor nem volt jelen. De ha jelen volt, nem mert szólni. Szerintem még talán ő is kapott volna. Apámat mindenki úriembernek tartja, fontos beosztása van az egyik televíziónál. Anyám szerencséjére lelépett, igaz nem elég hamar, én már 21 éves voltam.) Na, ott "sajátítottam" én el az áldozat szerepet. Sokan autonóm nőnek tartanak, magam is szívesen tetszelgek ebben a szerepben, pedig ha tudnák...

Ja, múlt péntek este megint kitört a cirkusz, tök igazam volt, erre valószínűleg a kedves házastársam is észbekapott, szombaton már más volt a téma. Jó, hogy szólt, mert azt hittem volna, hogy még mindig azon lovagol, hogy megkértem rá (egyébként tök normálisan, de tényleg!), hogy halkítsa le a TV-t. Ezért aztán leordította a fejem. Na. Vasárnap jött a menetrendszerű enyhülés, de nekem olyan elegem van. Sajnos egyre jobban félek a válástól, mármint hogy anyagilag mi lesz velem. Kisfiam mesélte, hogy haverja egyedül neveli a gyereket, állásból kirakták, 53 éves, lakáshitel törlesztésnek nuku! Amúgy is, ki udna hitelt felvenni a mai világban? Na mindegy, elmegyek a bírósági fogadó órára, utánanézek, mire számíthatok, aztán tudok gondolkodni ilyesmin...

Szólj hozzá!

Carmen

2008.10.30. 16:47 Mélisande

Tegnap nagyon jó Carmen volt a Mezzo TV-n. Modern rendezés, de nem hemzsegett a szimbólikáktól. és nem másztak tolakodóan a képedbe, hogy ni, idesüss, mit tudok én. Az előadás a berlini Unter den Linden Opera előadása, nem tudom mikori. Sajnos csak a 2. felvonás közepétől láttam, de tetszett, hogy nem Carment nem közönséges némberként ábrázolta. (Más kérdés, hogy Marina Domaschenko viszont elég közönségesnek néz ki, de szerintem ezért volt izgalmas a figura. Én azért egyszer szeretném egy finomabb nőben meglátni a Carment - hehe: Mélisande Carment játszik, igaz végül is mind a kettőért meghal valaki...) Picit frivol, de intelligens Carmen volt. Kicsit naturalisztikus volt, és néha beleírt szokatlan dolgokat is, de a librettban nincs azok tagadás. Így szúrták le Zuningát a krimóban, vagy sebesítették hallra az eltévedt Michaélát az erdőben. A végén viszont szerintem önkényesen húztak a zenéből, vagy kevertek - nem tudom, több verzió is létezik. Barenboim biztos nem hagyta. Villazón nagyon ronda ember, genya kis tutyi mutyi pasi, s még neki áll feljebb. A végét túljátszotta, hang szép volt. Michaela Norah Amsellem volt, és nem egy mákvirágot, hanem bátor kislányt formált meg.

Üdítő volt az itteni, meg a Baltsás-MET-es felvételhez viszonyítva látni!

Szólj hozzá!

Címkék: opera

Huszonkilenc

2008.10.27. 14:51 Mélisande

Október 23-i cirkusz elmaradt, szerintem nagyobb volt a füstje (óvintézkedések), mint a lángja. Robbantó ex-olimpikont úgysem kapcsolják le, ha nem kapnak fülest.

Viszont napok óta járhatlan volot a Belváros, én speciel azért nem értem kedd este oda a Katonába. Szegény kisfiam ott várt a megállóban, aztán hazaküldtem, mert reménytelennek tűnt az Árpád fejedelem útja. Jól keresztbe tettek nekem. Basszus.

Szólj hozzá!

La Gioconda

2008.10.18. 13:38 Mélisande

Egyik legkedvesebb operám Ponchielli Giocondája. Jó két éve éreztem, milyen az, amikor olyan önzetlenül szeretünk valakit, hogy saját, vele kapcsolatos boldogságunkról is képesek vagyunk lemondani a másik boldogsága érdekében. Nos a Gioconda türténet ilyen. Az utcai énekesnő beelszeret egy messziről jött emberbe (eddig - mármint messziről jött ember - stimmel a párhuzam), de kiderül, hogy az jobban szeret nála valaki mást. Gioconda először éktelenül gyűlölni kezdi a másikat, de végül belátja, hogy szerelme, Enzo, azzal a másik (Lauretta) asszonnyal lenne igazából boldog. Persze van még egy csomó cselszövés, miegyéb, csak néhányat ide: Lauretta megmenti Gioconda édesanyját (La Cieca) a lincselőktől, helyesebben Lauretta befolyásos férje, a Badoero család büszke tagja. (Ekkor a két vetélytársnő még nem ismeri egymást.) Barnaba, a piti kis besúgó hecceli fel a tömeget a nénike ellen, mondván, hogy boszorkány. Épp karnevál van Velencében, a kapatos tömeg először heccnek veszi az egészet, aztán jól felmérgeli magát, és előáll a lincshelyzet. Barnaba meg akarja kapni Giocondát, aki persze többször hangot ad utáálatának, de ez az utcai zenészek köréből verbuvált vlencei köztársaság-béli 3/3-ast nem különösebben zavarja. Enzonak meg régebben el kellett hagynia a köztársaságot, és most dalmát hajósok kapitányaként vetődött arrafelé. Csakhogy Barnaba felismeri és csapdát állít neki, de közben azért lebuktatja Laurettát is, mikor légyottra megy Enzohoz. Enzo szemétláda, eljátsza Giocondának a hőszserelmest, aki be is dől ennek, úgy érzi, végre méltó párra lelt az álruhás kapitány személyében. Úgyhogy amikor kihallgatja Barnabát, amint a titkos jelentését iratja valakivel (mivelhogy analfabéta), nagyon megdöbben, és gyönyörű, panaszos dalban mondja el panaszát, ami tulajdonképpen egy belső monológ. Ez nagyon gyönyörű, amig a többiek imádkoznak körülötte, a szent áhitat helyett a gondolataiba mélyed. Előtte nagyon tetszik Enzo és Barnaba kettőse, majd Barnaba monológja, aztán a második felvonás elején a "Pescator, Affonda l' esca" dala. Ez a kedvencem, igazi velencei népdal hangulata van, nylván ilyen elemeket használt fel Poncielli, hiszen Barnaba a nép fia, jópofa, mulatozó fickó, senki sem gondolná annak, ami. A 4 felvonásban pedig ott a  "Suicidio!" - a végső kifakadás, a halálvágy, az iszonyatos veszteség felett érzett szomorúság, kifosztottság. És persze diszlnek Velence, a Palazzo Ducale, a Bocca dei Verita, a Fondamenta dei Schiavi, a Ca d'Oro, Giudecca sziget, a Canareggio-csatorna (említést tesznek róla), a regatta... Sok olyasmi találkozik össze, ami nagy érzelmeket éleszt bennem.

Van egy lemezem és egy DVD-m. Nehéz összehasonlítani őket, hiszen a látvány és a csak hangzás nem igazán összehasonlítható. A CD 1957-es felvétel, a címszerepben Maria Callassal. Amikor rögzítették, akkor hagyta ott a férjét Battista Meneghinit, és állt össze Onasissal. (Állítólag várandós is volt, de lehet, hogy ez csak pletyka.) Fantasztikus Gioconda, nagyon sajnálom, hogy nem maradt semmiféle rögzített mozgókép erről a szerepéről. Ekkoriban már nem énekelte szinpadon (nagy kár!), de ezzel a szereppel keltette fel a nemzetközi figyelmet 1947-ben, a veronai arénában, ahol beugróként debötált Olaszországban. Nagyon illik hozzá ez a szép, erős, de mégis magányosan küzdő nő. A hangja itt nagyon szép, talán a legkiegyenlítettebb, a felső regisztere alig éles a korábbi és később készült felvételekkel összehasonlítva. Lágy, amikor az édesanyához, vagy Enzohoz beszél, izzik a Laurettával közös duettben, és kétségbeesett az első felvonás végi áriában.

A DVD-n a szerepben Marton Éva énekel a bécsi Staatz Oper színpadán, 30 évvel később. Szerintem Marton egyik legjobb szerepe volt. Persze sokka keményebb figurát formál meg hangjával is, mint amilyen Callasé volt, de nekem így is hiteles, és ő is tud lágy lenni vagy reményvesztett. Ami a filmről lejön, az a hihetetlen prifizmus, ahogy a hírhedt díva alárendeli magát a produkció érdekeinek, vagyis a művészetnek. Tudatában van annak, hogy mndenki fontos, és az arroganciának előadásra már nincs helye. A meghajlások, egymásrapillantások, mosolyok sokmindenre engednek következtetni.

Enzo nem túl karakteres szerepét a lemezen Pier Miranda Ferraro énekli, szépen, de ennyi. A DVD-n Domingo túl becsületes és hősies, szeretnivaló Enzo-t alakít. Barnaba a lemezen Piero Capuccili, félelmetes Barnaba, de a bécsi előadást éneklő Matteo Manguerra A BARNABA. Könnyed, elegáns, gátlástalan: ilyennek írták meg (szerintem) ezt a figurát. A lemezbéli Fioretta Cossotto Laurettája nem valami szerencsétlen, gonosz férje tehetetlen bábját alakítja, hanem Gioconda (túlságosan is) méltó ellenfelét, akit ugyan szorítanak azok a korlátok, amelyek minden nőt gúzsba kötöttek, nem beszélve a társadalmi helyzeténem megfelelő viselkedést előíró normákról, azonban kontrolálja saját személyiségét - mégha ezt nem egyedül teszi is (férj, besúgók). Az 1987-es (?) előadás Laurettája (Ludmila Semtschuk) viszont egy erőlen, elég szerencsétlen asszonyt formál meg, ráadásul a jelmez is elég szerencsétlenül áll rajta. Ez szubjektív dolog, de el nem tudom képzelni, miért volt izgalmasabb Enzo számára, mint Gioconda. A felbőszült férjet Ivo Vinco, akkor még szerintem túlságosan fiatalon (mellesleg Cossotto férje) alakítja. Ámbár ki mondta, hogy Badoero idős. Mert kegyetlen az asszonykával? Ajjaj, vén f@szik legalább megbcsülik az asszonyt, ha fiatalabb. A DVD változatban Kurt Rydle, a Wagner basszus énekli a szerepet, néha kicsit bizonytalan, de összességében kiegyenlített hangon. A játéka viszont felejthető. La Cieca mindkét felvételen szép alt hangon énekel, a DVD-n Margerita Lilova kissé mesterkélten öreg.

Fischer Ádám vezényel Bécsben, a CD felvételen, a CD-n Votto.

Nem kéne "kritikát" írnom, nem is az, csak a gondolataim, nem kéne ilyesmit eröltetnem, na!

 

Szólj hozzá!

Címkék: cd

Izland

2008.10.10. 16:28 Mélisande

Na, akkor ahogy ígértem, megy a beszámoló. Mondom, nem mai dolgok ezek.
1. nap Koppenhága – nagyon meleg volt! Fájt az agyam is – szóval hamar vissza a Kastrup reptérre, amint megnyitották a reykjavíki csekkpultot, beállni a máris hosszú sorba. De elég gyors. Fent a kézipoggyász ellenőrzésénél még egy kis galiba: kisfiam csillagvizsgálója gyanús volt – de ez is hamar tisztázódott. 21.30-kor felszállunk, de a repcsin elalszom hamar - a szokásos fejfájás! Aztán egyszer csak valami gyanús a felhők között. Aztán már nem gyanús, mert tényleg látom igaziból Izlandot! Tehát máris teljesült életem egyik nagy vágya. 3 órányi repülés után landolunk.
A Flybus visz minket Keflavikból Reykjavíkba. Kint jó hideg van. 33 fok után! Míg beérünk a központi buszterminálra, időnként elszundítok, pedig nagyon akartam figyelni, de hát közép-európai idő szerint 0.30-kor szálltunk le. Gyorsan taxit fogni: kisfiam nyavalyog, hogy megfagy mindjárt – tényleg nincs meleg! 10 perc múlva ott vagyunk a panziónál Reykjavík belvárosában.
Taxis bankkártyaolvasólya nem jó, nincs izlandi koronám, gyors számolás egy kalkulátorn, és euróból kapok vissza koronát. A tulajdonos vár minket, megmutatja a szobát, térképet, hogy hol is vagyunk, könyveket ad Izlandról, amiket nézegethetünk, aztán elmegy. A kisfiam ruhástól elaludt. Én próbálok egy kicsikét legalább kipakolni. Olcsó, hangulatos szállás a 101-ben. www.kvasir.is/butterfly
A zuhanyból termálvíz jön. És milyen selymes! Itt aztán nem kell arclemosó! Boldogan nézegetem a mosópor izlandi nyelvű feliratát. Igen, érzem, itt is ugyanúgy emberek élnek, használják a mosóport, amina furcsa nyelven írt furcsa betúk vannak, és nekik természetes, mindennapi, megszokott. Semmiség - nekem meg egy ilyen felirat is eurória. Késő van, de még világos. Azért sikerül elaludnom!

2. nap – az utcán kabátban vannak a járókelők. Irány a sarki bolt – jó drága, reggeli (azaz közép-európai idő szerint ebéd), és irány a kikötő, a régi (Gamla Hafnar, vagy mi). Szóval ilyenek a híres halászhajók.! Odébb egy kisebb ovis csoport, 2 ovóbácsival, mindegyik gyereken fényvisszaverő mellény. Apropó óvóbácsik: itt fiatal férfiaknak sem derogál az ilyesmi, mert megbecsülik azt, aki gyerekekkel foglalkozik.
A part menti utcákat járva az egyik sarkon feltűnik a helyi Alliance Francaise épülete egy szép régi házban. Hát, így VB döntő után… a kisfiam nagy francia drukker.
Elindultunk valamelyik utcán visszafelé – nem emlékszem merre – de hamar a picinyke diplomata negyedben találtuk magunkat. Az orosz követséggel szemben a dombtetőn egy szép kis parkban van a katolikus székesegyház. Neogótikus stílusban épült, és a Krisztus szenvedéseit bemutató stációkat nézve itt is megállapíthattuk, hogy minden nép saját magát ábrázolja az evangéliumi képeken. Majd mindenki szép szál szőke, a táj sem éppen olajligetekkel teli – vannak viszont lávamezők. Kint pici park, leülök a fűbe, amíg a fiam hintázik egyet. Aztán tovább a Suðurgatan lefelé.

Elmegyünk egy temető mellet – na ezt egy filmről ismerem. ("A sirály nevetése", nagyon jó.) Az út a tó oldalán megy lefelé a Városházáig. Kedves, tipikus színes villák izlandi stílusban, szép kertekkel. A városháza a tóra épült – tán ’92-ben – csupa üveg meg kő. (Na de milyen?) Bent megnézzük a 3D Izland óriás térképet egy terepasztalon, aztán tovább egy keskeny gyaloghídon a tó túloldalára. A tópart teli madarakkal, kint van a képük az egyes ott tanyázó fajoknak, rövid leírással. Kikecmeregtünk a Lækjargatara, ez egy forgalmas út. Veszek egy Reykjavík Tourist Cardot, de a kisfiamnak nem javasolják, mert ő úgyis ingyen utazhat, meg a belépőt sem kell fizetni neki. Ahogy kilépek az irodából, látok egy feliratot: Íslenska Óperan. Aha, ezt meg akartam amúgy is keresni, irány tehát oda. Nyári szünet, jövőre többek között Szöktetés a szerájból, Angelica nővér. Amúgy az épület régen mozi volt, amennyire tudom, a nyolcvanas évek óta állandó játszóhelye az operatársulatnak. A környék már a bevásárló negyed, de még mindig az óváros. A kirakatokban sok szép izlandi designer cuccost látni. Kedvencem itt: www.gust.is. Nyilván követik az északi design iskolát – még jó, lévén Izland is skandináv ország. Persze vannak itt nagyon is Izlandra jellemző ékszerek, ruhák, ami igencsak eredetiek voltak!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán valahogy lekeveredtünk a Faxaflói-öböl partjára, de sajna valami építkezés is volt, úgyhogy kerülgettük a munkagépeket. Aztán vissza. Bekaptunk valamit a Subwayben (érdekes, jó rumlisak voltak az asztalok, nem takarították olyan sűrűn őket, mint pl. itthon persze nem volt azért toszta dzsuva!), sétálgattunk az Althingi – Parlament – körüli utcákban, már fáradtak vagyunk. Azért még belefér a Nemzeti Kulturális Örökség Központja c. intézmény. A szép régi épület a századfordulón (múlt) épült nemzeti könyvtárnak és múzeumnak. Legszebb az előcsarnok: fekete-fehér kövezet, gyönyörű fehér faragott lépcsőkorlátok. Láthatók itt a Sagák és Eddák, meg régi kódexek, ősnyomtatványok, meg ilyesmik, amiket a dánok visszaadtak nekik. Volt még egy kiállítás a jelen izlandi divatról – volt egy-két eredeti, ám elegáns elképzelés.
Sajna pici fiam fáradt már – igaz keveset aludtunk. Veszünk vacsinak valót, és irány a szállás. A panziós angol nyelvű gyerekkönyveket hoz a vikingekről – azt olvasom Jakabnak, de elalszik rajta.

3. nap – esőre ébredünk. Élvezem a kávé illatot a vidékies konyhában, miközben nézem, milyen sáros a szomszéd hátsó udvara, pont egy nagy pocsolyára látni. Akkor ma múzeumok. Elsőként mindjárt a Nemzeti Galéria. Nevezett tó partján áll. 10 perces gyaloglás után a városházához érünk – átmegyünk rajta, addig sem ázunk. Merthogy az impregnált halászkabáttól lefelé 10 perc alatt csurom vizesek lettünk. A múzeum csak 11-kor nyit, úgyhogy vissza az elöljáróság kávézójába. Finom sütit eszünk, kisfiam internetezik, én begyűjtök néhány Iceland Review-t (de jó lesz majd idehaza!), de főleg bámulok kifelé. Mert a kávézó külső fala üvegből van, és kinyitható, néhány lépcső, és már ott a tó, szóval csónakkal (nota bene gondolával – bizarr ötlet) megközelíthető. Mint a Fenice színház bejárata Velencében (amit sajna csak képről ismerek…) * (Megjegyzés: már nem! Voltam is benne, de csak a szinpadi bejárat közelíthető meg vízről.) De most esik, és zárva van.

Átmegyünk tehát a galériába. Ez egy pici múzeum, úgy képzeljük el, mint mondjuk az Egry József Múzeumot Badacsonyban. Zömmel századfordulós képek (kb. úgy 1880-), meg modernek. Néhány impressionista – persze sokan alkotóik közül Párizsban éltek egy darabig. Hogy őszinte legyek, nem voltak rám különös hatással, persze nem vagyok műértő. Egyik azért megfogott: egy anya viszi karjában a kb. 6 éves lányát keresztül a lávamezőn, pocsolyák között. Nekem is van egy 6 éves lányom, aki nagyon messze volt tőlem… A -1. szinten persze gyerekeknek őrjöngő, papírral, cerkával (volt hegyük), hátha kedvet kapnak egy kis alkotáshoz. De ilyet minden északi múzeumban látni lehet.

Izland történelmét mutatja be a kezdetektől. Láthatók római pénzérmék – valószínű vikingek zsákmányolták anno – itt légiók nem jártak. Ásatások során előkerült használati tárgyak, ruha foszlányok, rekonstruált tanya. Meghatóak voltak a különféle templomi díszek. Nagyon más megtapasztalni azt a közhelyet, hogy micsoda küzdelmet folytattak évszázadokon át a természettel, de bizony igaz. És lám, mégis micsoda nagyszerű emberek! Úgy látszik, ha valakik a természettel néznek szembe, mást hoz ki belőlük, mintha megaláztatás jutott volna osztályrészül… Persze szemléltető filmek is láthatók, pl. hogyan épült fel egy viking tanya, vagy a hőzöngő katolikus püspök, és két fiának kivégzése (bizony, volt neki több is) – utóbbit kellő dramaturgiával és részletességgel…
Egész napjainkig – zászlók, okiratok, fényképek. Időszakos kiállítás a múlt művészi hajlamú úrhölgyeiről (megérdemlik a kiállítást), elmaradhatatlan gyermekfoglalkoztató szoba – itt egy vicces régi mechanikus írógép izlandi karakterekkel.
Elfáradunk – főként kisfiam szenved, mert unja a banánt. Visszafelé ismét városháza: felveszek pénzt az automatából – jó sokat, a szállásra. Július 14. A francia nagykövet asszony (felismerem a követség honlapjáról) utasításokat ad az esti fogadás előkészületeihez. Trikolórral rohangál mellette egy pasi. A panzióban – megszokásból – bedugom a kp-t a ruháim közé, aztán irány vacsizni.

Ez a kép nem Provence-ban készült, hanem az eső utáni Reykjavíkban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Este étterembe megyünk. A forgalmas Lækjargata, egy szimpi hely nem messze a Lækjartorgtól. Valamikor este zene is van itt, talán még korán van (de nem nekünk). Az étel finom, kisfiam tenger gyümölcseit eszik, én valami halas krumplipürét cserépedényben, Viking sört iszom hozzá. Szép rálátás Reykjavík legrégebbi épületére, a volt kormányzói palotára, ma miniszterelnöki hivatal. Kiderült, és így estefelé most süt a nap. Rövid séta. A panziós szerint holnap nem lesz ilyen rossz idő.

Másnapra az eső ugyan elállt, de helyette erős szél támadt. Úgy terveztem, kimegyünk a skanzenbe, Reykjavík külvárosában. Most igénybevettük a helyi BKV-t. A buszmegálló mind a négy oldala üvegbül volt, az előlsü részén egy ajtónak való kivágással - gondolom a sarkvidéki szelek miatt! Jó sokára értünk ki, Reykjavík lakosainak számát tekintve kicsi, de területre nem jelentéktelen! A külvárosok - a többi skandináv nagyvároshoz hasonlóan - lakótelepek, nagyon emlékeztetett Stockholmra. Az eső azért szemerkél, mikor leszállunk. Egy régi tanya helyén hozták létre a sknzent, baró tőzegtetejű házakkal, ilyesmivel, reykjavíki polgárházakat hoztak át ide építkezéskor. De itt van az egyik gőzmozdony, amelyet a kikötő építésekor használtak, régi nyomda, traktorház, benzinkút - tehát a közelmúlt nemcsak vidéki relikviái.

Belül a házak berendezve, a városiak lakájosan, mintha csak laknának most is bennük - dán porcelán étkészlet, csipketerítők, régi telefon, stb. és nincs teremőr, mégsem viszi el senki. Nálunk már az ószeresk rég lenyúlták volna, ha így szabadjára lenne!

A régi tőzeges falucska házai között dús legelő, izlandi lovakkal. Ezek a tőzegotthonok sötétek és nyirkosak voltak - nem volt könnyű régen gazdának lenni izlandon. Borzasztó szegények voltak. Beléptem a kis fatamplomba, és arra gondoltam, hogy bizony volt miért imádkozniuk az akkori embereknek. De úgy látszik aki a természettel harcol, nem "humán" ellenséggel, emberséges marad, és jó lenne azt hinni, hogy végső jutalma egy ilyen népnek a jólét.... (Erre tessék, most itt a baj, a kidurrant pénzügyi lufival - mentek utána, nade volt más választásuk?). Bizony megható egy ilyen világ végi isten háza! Kár, hogy nincs jó idő, mert szívesen leülnék a magas fűben. Így csak a házakban tudok álmodozni, ki mindenki nézett ki az esőverte ablakon, mi járhatott közben a fejéban, miről társalogtak teázás közben, és milyen ruhát hordtak a hölgyek. Nem jó a szél, de ez Izland, kicsi fiam persze nyafog, hogy mit bámészkodom annyit. Kinéztünk a Lækjargatan egy cukrászdát, forrócsokit ígértem neki.

 

Jó hosszan melegedtünk a kávézóban, aztán megbámultuk a szomszédos könyváruház kínálatát. Vacsorára egy kis maburger a belvárosban (te jó ég csak nem fókahússal, vagy báránnyal?:S

Aztán eljön az utolsó napunk Izlandon. Nézegetem a városházán szerzett füzetet és kiválasztok egy buszos kirándulást. Ez az Aranykörút, amely tartalmazza a Geysírt és a Gullfoss vízesést. A központi buszterminálon lehet jegyet váltani, onnan is indulnak a buszok. A kisfiamnak ingyér van, mert 10 éves. Semmivel nem kellett ezt igazolnom, sőt, visszautasították, hogy adaadjam az útlevelét. Nem is értették, miért gondolom, hogy ők nem hisznek nekem. Sajnos pontosan nem tudom, merre jártunk, mondom, 2 éves élményről írok. Azt gondolná az ember, hogy alig jár autó az izlandot körbefutó autópályán (valójában egy nagyon jó minőségű műút), de nem: igaz vasárnap van, kirándulgatnak az emberek. És itt is emlékmű figyelmeztet halálos balesetek helyszínén (ilyen is van itt?). Elhaladunk egy falu - azaz ott kisebb városka - mellett. Hveragerdiben van az izlandi üvegházas zöldségtermelés központja. A házakat thermoenergia fűti (mint Izlandon mindent), és - előző hozzászóló (kinek nevezzelek?) figyelj - infralámpákkal világítják. (Szóval nem mondom, tényleg adnak a fenntartható fejlődés képibe, de azt a fűtéssel jóváírják. Ahogy megyünk, lávakővel borított mezők, meredek dombok között haladunk, de zöld minden a mohától, cserjéktől, telis-tele minden rózsaszínű és lila virágokkal, boglárkával (júliusban!). Egyáltalán nem kelti barátságtalan vidék benyomását. Rengeteg hétvégi házat látok itt, lovastanyákat (nagyon népszerű a lovaglás, mint szabadidős tevékenység Izlandon), legelésző apró izlandi lovakat, golfpályákat (nem sűrűn kell locsolni a pázsitot). A krátervidéken megállunk egy un. pszeudo kráternél, neve Kerid (vagy mi), vízzel van tele, állítólag koncerteket is tartottak egy spéci viziszínpadon. (Undok kisfiam alig hajlandó egy képet csinálni rólam, bezzeg az éttermi vacsorán Reykjavíkban fotózta a szétázott frizurás fejemet.)

 

 

 

 

 

A Geysírnél megcsap a kénes szag. A fő forrás (amit manapság már szivattyú működtet) körül annyian vannak, mint az oroszok, de mindenfelékisebb nagyobb források bugyborékolnak, vagy törnek fel. A tájon amerre szem ellát, gőzölgő pontocskák. És kicsit frászban voltam, hogy mikor tetszik egy gejzirnek épp a lábam alatt feltörnie. Shop persze itt is van, ezt csak azért írom le, mert itt láttam izlandi csokoládét, de sajnos nem vettem, mert folyton frászba voltam, hogy az egy éven át fillérenként (+ adóvisszatérítés:)) rakosgatott pénzecském elfogy a kártyáról (itthon derült ki, hogy majdnem a fele pénz megmaradt - ekkoriban kezdődött az ISK mélyrepülése, na meg én is visszafogtam magam) - ez a frász a mai napig mindenhol végigkísér. Látni kell a helyet na, mert írni nem sok mindent lehet róla, csak közhelyeket. Útban a Gullfoss felé a napfényben (idő kegyes hozzánk ezen a napon) megcsillan a Langjökull jégmező. Ez is félelmetes volt, ahogy a zöldségből valami fehéres szürke hegy megcsillan! Mert amúgy azért messze volt, de az időjárási körülmények kivételesen jók.

A Gullfossról megint csak közhelyek jutnak eszembe. Félelmetes volt és gyönyörű! Azért ha eső nem is volt, így is eláztunk a mélyből felcsapódó víz finom permete miatt. (Vagy az alászálló zuhatag?) Itt vettem fel egy kődarabot, egy hatalmas, szürke lávakavics, olyan mint egy megdermedt szivacs. Egy darabka Izland! Ott van az ágyam mellett, és ha nehéz valami, azt szorongatom.

 

 

Még elmegyünk az ősi törvényhozó és gyűlés hely a Thingvellir mellett, de sajnos nem állunk meg, úgyhogy nem sok benyomásom van róla.

Reykjavíkba visszatérve még veszek ezt azt. Magamnak pl. egy kézzel horgolt, finomszálú gyapjúfonalból készített fekete csipke vállkendőt. Bordó hernyóselyem operaruhám (ahogy a kislányom hívja) kiegészítője azóta is, de egyéb alkalmakkor is hordom többféle ruhához. rendezzük a szállás árát, panziós megrendeli másnap kora reggelre a taxit, aztán végésétálunk egy két helyen a belvárosban. Búcsú, de még visszajövök az hétszentség!

A repülőről amíg bírom, nézem Izlandot. Aztán Koppenhágában ismét 35 fok, kiülünk a Nyhaven oldalába, lógatjuk a lábunkat a víz felett. Kisfiamnak beígérek egy hajókázást a csatornákon, ha legközelebb erre járunk. (Te jó ég, mikor?) Jó mulatság, 2004. fagyos májusában volt szerencsém hozzá.

Hazaérünk, itthon fagyos fogadtatás, másnap bánatomban veszek 3 opera CD-t a Concertoban (A Parasztbecsület - historical Simionatoval és Di Stefanoval - már el is tört azóta.) Aztán másnap menekülök a Balcsira, végre találkozhatom kicsi lányommal is.

Szólj hozzá!

Címkék: világjáró

süti beállítások módosítása