HTML

Mélisande gyűrűje

"Golaud sírdogáló lányra lel egy sűrű erdőben. Magával viszi nagyapja várába, és feleségül veszi. Mélisande sokat van együtt Golaud testvérével, Pelléasszal. Egyszer Mélisande sokáig játszadozik a férjétől kapott jegygyűrűvel, amíg egy mély kútba ejti. Golaud szívében fokozatosan felébred a féltékenység öccse iránt. A gyűrű elvesztésének nagy jelentőséget tulajdonít. Pelléas hosszú útra készül, arra kéri Mélisande-ot, találkozzanak még egyszer, hogy elbúcsúzhassanak. Golaud kilesi őket, és megöli Pelléast. Mélisande megszüli gyermekét, de haldoklik. Golaud még most is arról faggatja, szerette-e Pelléast. Az asszony csak annyit tud mondani, hogy ártatlanul szerették egymást, majd örökre lehunyja szemét."

Címkék

címkék

Friss topikok

  • almonda: De klassz lehetett! Kár, hogy nincs sok ilyen. S nem csak deLux szinten lenne jó... hanem olyan e... (2010.02.03. 18:42) Behavazott Nagykörút, forrócsokival
  • lilja4ever: @Mélisande: olyan sótlan és unalmas a tanárnő, hogy kész szenvedés volt végigülni. Semmi nem marad... (2010.01.08. 00:42) 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen
  • Mélisande: Ez jó! Nem is tudtam, hogy feldolgozták Legjobb lehet feliratozva, hallgatni hozzá a pattogós finn... (2009.10.05. 12:12) Veijo Meri: Manilakötél
  • szamárfül/pável: enyém az öröm :) (2009.08.06. 00:19) 3 skandináv regény
  • Mélisande: :) Azért látom, Te is kialakítottad az attitűdöd Izlanddal kapcsolatban:) Úgyhogy nem magyarázkodo... (2008.10.15. 13:23) Izland nagy bajban van

Szerzők

Negyvenkettő

2009.09.21. 14:52 Mélisande

Milyen idióta külügyeseink vannak! Eddig volt Kinga nagyi, röhögtem; arctalan volt, azt szajkózta amit a szájába adtak, szánalmas volt, amikor megpróbált keménykedni. Hamar elege is lett abból, hogy egy paprikajancsi kormányfő minisztere, és neki kellene a világ felé képviselnie őt. OK, lépett, sőt - magától, helyesen. Aztán kaptunk egy új gézát: meg sem néztem az életrajzát, honnan szalasztották - csak remélni tudom, hogy nem valami diplomata iskolából, mert akkor jaj az amúgy sem fényes reputációnknak a nagyvilágban. Komolyan én magyarázzam, a külügyeket csak tankönyvekből ismerő ember, hogy nem mondunk egy alig két évtizede létező államra, hogy kistestvér? Nem tudta, hogy Szlovákia erre milyen érzékeny (most ne vitassuk igaza van-e vagy sem)? Ilyen alapon meg én tanítom őt jómodorra! Miniszter úr, legyen szíves tudomásul venni, hogy a diplomáciai életben nem használunk lekezelő kifejezéseket. Ezt kifinomultabban kell a másik fél tudtára adni - már ha megtehetjük. Az USA pl. megteheti. Sajnos Kína is. Mi nem. Továbbá egy szakmai jó tanács: sürgősen szabaduljon meg szóvivőjétől. Aki a közszolgálati televízió riporterének kérdésére rikácsolva válaszolja a telefonba, hogy "már 15x elmondtam, most tényleg mondjam el tizenhatodszorra is" - nos az vagy ennyire tahó, vagy iszonyat ostoba. Egyik esetben sem odavaló.

Szólj hozzá!

Az északi kapu (Koppenhága)

2009.09.17. 11:26 Mélisande

Nem előszörre és nem másodszorra jártam Koppenhágában, ezért amiről biztos nem írok: Hableány, Nyhaven, Nemzeti Múzeum, Szépművészeti Múzeum, Hajózási Múzeum, Rundetaarn. Ezeket ugyanis már láttam. Úgy döntöttem, a rendelkezésemre álló másfél napot inkább afféle „vándorszivacs” állapotban töltöm el. Ennyi állt rendelkezésre, hogy magam legyek.

Az érkezés estélyén csak annyi idő volt, hogy meglátogassuk a Tivolit. Leginkább a Práterhez hasonlítanám, de oda nem kell a belépéskor fizetni. Kicsit zsúfoltabb is emez, meg valahogy kiépítettebb. Több az elegáns hely, Práter amolyan kedélyes szórakozóhely. Szóval a lényeg: ha fel akar valaki ülni valamire, annak külön jegyet kell vennie, pl. a hullámvasútra. Még amin meglepődtem, a sok keresztül-kasul futkosó 7-8 éves gyerek 1/2 10-kor.

Másnap birtokba vettem a várost. A szokásos óvárosi kört megtettem, a Strøgeten és a környező utcákon bőven akad látnivaló, tele nagy divatházak üzleteivel, kávézókkal, ott az Illum áruház (Olyan, mit a Harrods Londonban). Egy forró csoki után (csoki kockák pálcikára szórva, forró tejjel és valódi, dán tejszínhabbal) irány a Vesterbro. Ez a pályaudvar mögötti városrész – hajdan hírhedt szegénynegyed, Nexö regényeinek koppenhágai helyszíne - vágóhidakkal, vásártérrel. Ide özönlött az ipari forradalom idején nincstelenné vált parasztok tömege, hogy olcsó munkaerőként próbáljoon valahogy megélni. Most: multikulturális negyed, sok fiatallal, főleg kisgyerekesekkel. Számtalan tervező üzletével, színházakkal, galériákkal. Közvetlenül a pályaudvar mögött egy apró thai negyed – pici thai élelmiszerüzletekkel, egyéb boltokkal.
A Halmtorveten hatalmas kulturális centrum nyílt a húskombinát helyén, a vásárteret modern burkolat fedi, szökőkutak, utcadíszek foglalják el.
A fő bevásárló utca az Istedgade, számos dizájner üzlettel. Érdemes volt elkalandozni a többi utcában is: nagyon szép parkokat, játszótereket, zöld szigeteket alakítottak ki lebontott tömbök helyén.
Egész más képet fest a fő közlekedési útvonal, a Vesterbrogade: itt főleg arab, indiai, távol-keleti éttermek, boltok találhatók, nagy a forgalom, sokkal külvárosiasabb hangulatú út.
Szívok egy cigit a gyönyörű pályaudvar előtt (régen az előcsarnokában jó kis üzletek voltak – ezekből mára csak a Body Shop maradt).
Koccolás a centrumba, kinyitott Ilse Jacobsen (http://www.ilsejacobsen.dk)üzlete, és veszek egy szép melange gyapjú kardigánt. Mellette egy kézzel készített csokoládét árusító üzlet, a Summerbird. A kéktetetejű a legeslegfinomabb! Persze egy doboz vegyes desszertet vittem a gyerekeknek is. (http://www.summerbird.com)
Délutáni programom az Islands Brygge (Izland rakpart!) városrészbe vezetett. Itt régen raktárak, tengerész lakások, rakodóhelyek voltak, amolyan koppenhágai rozsda övezet volt ez, hátrébb még ma is gyárakkal, gazos területekkel. Amennyire észrevettem, ma a városfejlesztés elsősorban erre a területre koncentrál. Még korántsem befejezett, egyelőre (bár ez sem kész) az Artillerivej – Axel Heides Gade által bezárt terület, ha a Langebro hídról nézzük. Célszerű azon átgyalogolni, mert így a városközponttól csak mintegy 600 m séta. A gyalogoshídon is át lehet menni a terület túloldalán, de ott szerintem nem olyan klassz sétálni. Itt rengeteg az új épület, lakóház, székházak. Ahogy a szállodában talált ismertetőben olvasható, a kerületnek még nem alakult ki az igazi sármja, képlékeny, nem igazán bensőséges. Nos, ezzel a tudattal kell odamenni, és akkor megtaláljuk a nekünk való dolgokat. A medencéket, csobogókat, kerteket körülölelő új tömbök mellett vannak loft lakások/műtermek, korszerűvé tett munkás bérkaszárnyák, módosabb kispolgári és középosztálybeli bérházak, imitt-amott sorházak. Találtam régi cukrászdát, apróka gyermekruha üzletet, hangversenytermet, galériát. Volt egy telek pici házzal, ahol lovak voltak, régi szekerek, vagonok. Magáningatlanon. Így aztán sok időt eltöltöttem a területen. Végül kisétáltam a kikötőcsatorna partjára, ahol végig a rakodópart mentén a járószintnél kb. 1 méterrel alacsonyabban fut egy cölöpökön álló stég, ami oldja a víz és a padka közti mélységet. Bátrak még ugráltak is innen. Mellesleg sok helyen megmaradtak a raktárak, javító üzemek tartozékai – ezek most köztéri „tereptárgy”-ként funkcionálnak. Akad itt még felfordított hajótest állványzaton, alá is lehet állni. Meg bár, görkori pálya. Igazi esti találkozóhely. És hál’isten az idő szép volt (amúgy végig). Este még beszaladtam egy mini öltöztető bábuért az Indiskába (ezt még Stockholmban kinéztem), vettem egy szenyót, amit az Amargertorv szökőkútjánál ettem meg, egy sütit, és irány a hotel, szerencsére éjfélig egyedül élvezhetem a dán péntekestét.
Szombat sajna már csak félig enyém. Forrócsoki a szokásos helyen a Strøget és a Knabrostaede sarkán. Még nem mondtam, hogy a régi egyetem körül van az óvárosnak egy csili-vili bevásárlóutcától merőben különböző része, a Latin-nagyed. Persze ezt a nevet a párizsi nagytestvér után ragasztották rá, és kevéssé hasonlít hozzá. Nagyjából a Skindergade és a Nørre Voldgade közötti rész, apró sétálóutcákkal. Fő ütőerének a Fiolstraedét tekintem. Rengeteg galéria, ruhabolt, antikvárium, second hand szegélyezi. Itt található kedvenc gyerekruha üzletem, a WHEAT. A boltok sokszor szuterénekben vannak, de persze nem olyan dohszagúak, és sivárak, mit (rendszerint, tisztelet a kivételnek azért akad) a magyarországiak. Szóval WHEAT-nél szép kis hosszúujjú felsőt kapott a kislányom, de sajnos a fiú méretében már nem készítenek ruhákat. (http://www.wheat.dk) Az egyik szomszéd utca kínai üzletében pedig egy rég vágyott bársony csatos babcipőt vettem – magamnak, mindössze 41 DKK-ért! És következzék a Nørrebro! Régi munkáskerület, ma sem csili-vili, de nagyon népszerű és izgalmas. Ha átmegyünk a Dronning Louises hídon, forduljunk a második utcán jobbra. Amikor én arra jártam, a híd nørrebroi végénél, a zöld területen épp ruhacsere akció volt. Tehát használt ruhát cserélhettél, vagy beszámították, de meg is lehetett venni. Ősszel a WAMP-on már itt is volt ilyen kezdeményezés. Lényege, hogy ezzel is óvjuk a környezetet, mert a külföldön gyártatott ruhák hihetetlen terhelést jelenteknek, gondoljunk csak a szállításra, aztán eldobják őket, mert olcsó, könnyen pótolható, így megy a kommunális szemétbe. Na de még szót kell ejtenem a tavakról, mert az említett híd mesterséges (azaz csak félig, mert mocsaras terület lévén csak össze kellett a vizet gyűjteni) tavon (van belőlük 4) vezet keresztül. Stratégiai célokból hozatta létre – szégyellem, de nem emlékszem melyik, biztos az egyik Krisztián (magyarul Keresztély). Na de vissza a Ravnsbroggadéra. Ez a régiségkereskedők, vagy inkább ócskások utcája. A boltok mellé kipakolva csomó minden, boltok szó szerint plafonig tömve pl. régi rádiókkal, kenyérpirítókkal. Kedvencem egy ilyen alagsori üzlet, amely egyúttal kávézó is. Szép időben ki lehet telepedni az utcára a régiségek mellé. Valódi kincsesbánya az Elmegade – Guldbergsgade – Birkegade háromszög. Feltörekvő dizájnerek boltjai vannak itt, igazi halászós hely, én hülye nem vettem semmit. De legközelebb ide koncentrálom kevéske elverni való pénzem. Olyan inspiráló hely volt, hogy na! Ebben a városrészben van egyébként a nemzeti sírkert (a falánál zsibvásár volt, mint vasárnap a józsefvárosi piac fala mentén), és van egy zsidó temető is. Visszamegyek a Latin negyedhez, megveszem a Vilában a kendőt a kislányomnak, egy szoknyát (29 DKK!) az Indiskában, és még csokit a királyi csokoládé szállítónál (Skoubogade 1 http://www.pbchokolade.dk/) és süteményt a híres La Glace (http://www.laglace.dk)cukrászdában. (Aki betér ide: szakítson sorszámot az ajtónál található jegyautomatából, és ügyeljen, hogy legyen nála készpénz, mert csak dán bankkártyát fogadnak el.)
Délután még körbejártam egy nagy tömböt, amely a főcsatorna és a Frederiksholms Kanal partján áll: egykori arzenál épületei, ma műhelyek, múzeumok.
Este még jártam egy Koppenhága környéki elővárosban, Hellerupban. Unalmas hely, tehetős emberek lakják. Azért nem lenne rossz ott élni!
Jó kis két nap volt, sajna vasárnap délben már szállt is fel a repülőgép. (Nem írtam a Kastrup reptérről, a topik címét innen csórtam, mert Skandinávia kapujaként hirdetik magukat - valóban itt megy keresztül Észak-Európát a világ többi részével összekötő járatok többsége. Nahyon szép reptér, megemlíteném a kettes terminál indulási rész galériájának sötét faburkolatát.)

Szólj hozzá!

Címkék: világjáró

Tankönyv vásár

2009.09.01. 16:40 Mélisande

Tegnapra hirdették meg a felső tagozat tankönyveinek vásárát, eredetileg 8-18.00ig. Mire odaértem, már a bejáratnál elhelyezett táblán 8-16 volt. Amikor azonban lementem a tornaterembe, zárva találom az ajtót, mondták is a nagylányok, hogy nincsenek itt? A portástól megtudtam, hogy értekezlet van. Ekkor már 8.40 volt. Én 9-5-ig dolgozom... Kénytelen voltam hát várni, telefon főnökömnek. Végül 1/410 körül koccoltak le elnézést kérve, hogy az igazgatónő...
Hát kapja be a kedves igazgatónő!!! Az sincs rendben, hogy még mindig nem hajlandók megvalósítani (miként máshol sem) a "szolgáltató iskolát", de hogy ennyire semmibe vegyék a szülők idejét, hát az mindennek a teteje. Ja, és aki elmulsztotta a suliban megvenni, az 5%-al drágábban beszerezheti a kiadónál! És 23.500 forintot kellett egy 8-os csomagért fizetni.

Szólj hozzá!

Kerváros-építészet

2009.08.29. 14:32 Mélisande

Tegnap a Wekerle-telepen jártam vendégségben, ahol is szóba került a tavalyi centenáriumi ünnepség sorozat. Ebből az apropóból kaptunk egy szép albumot, amely a kertvárosokról szól. Nagyrészét az angliai példáknak szenteli, bevezetőben röviden ismerteti a kezdeteket, amelyet az ipari forradalomban ugrásszerűen megnövekedett munkásság lakáskörülményeinek javítására, illetve ekkor még főképp megoldására próbáltak tenni. Több oldalt szentel ezt követően néhány küldöldi - elsősorban német és izraeli - példának.

Aztán ismerteti a magyar, mesterségesen létrehozott települések történetét. A kezdeteket a török elleni védvonal kiépítésének részeként a várak körül létrehozott mesterséges kolóniák jelentették. Később megjelentek a hajduvárosok, mint pl. Hajdúböszörmény. Ezeket Bocskai István alapította, városonként 1000 hajdút telepítettek. Na ezt nem is tudtam, hogy nem spontán létrejött településekről van szó! Később az alföldön is létrejöttek telepített falvak, méghozzá a hódoltság után elnéptelenedett területek pótlására hívott idegeneknek (pl. Tótkomlósón szlovákoknak). Aztán ismerteti az iparosodás hatásait, és az angliaihoz hasonló igények felmerülését egy ilyen település részre.
Meglepően igényesek és szépek voltak ezek, igyekeztek figyelembe venni a közösségi igényeket. Tárgyalja a nagyobb telepek, mint Tisztviselő, Wekerle, MÁV, győri Ágyúgyár, stb. történetét.Ahogy ott ültünk vendéglátonk szépen berendezett lakásában, és szállt be a nyitott ablakon az esti harangszó, igazi békebeli, kisvárosi érzés fogott el. Szívesen elüldögéltem volna még ott néhány órát!

Szólj hozzá!

Címkék: könyv hazai

Negyvenegy

2009.08.26. 11:27 Mélisande

Tegnap úgy döntöttem, hogy a Debrecen-meccs miatt inkább Kelenföldön hagyom a kocsit, és hazabuszozom Zuglóba. Jegyem nem volt. Naívan keresem a BKV-s bódét Kelenföld-Városközpontnál - eltűnt onnan. Nézem az újságos bódét: zárva (17:15-kor). Sebaj, így jártam, van a Tétényi kórháznál is egy újságos, az reméltem nyitva lesz. Aha - átalakult virágüzletté. Na csak lesz szerencsém, majd a Móriczon. Leszállok, ám már ott sincs meg a préselt lemezből kialakított BKV bódé! Igaz itt vannak újságárusok, de ennyi kudarc után a tegnapi melegben és tömegben nem voltam hajlandó átbukdácsolni szép cipőben a feltúrt téren, hogy ki tudja melyik sarkában megleljek egy nyitva tartó újságost, és még így sem lehetek abban biztos, hogy jegye is van. De az Úr kegyes volt hozzám - ugyanis kiszámoltam, hogy a piros (vagyis most már E) 7-es mindössze 3 helyen áll meg, talán megúszom 12 ezer (vagy azóta több) Ft bírság nélkül. Meg is úsztam.
Igenám, de jött a reggel, kisétáltam a Stefánia úti megállóhoz, ahol van egy trafik. Persze vagy van jegye, vagy nincs. Az esetek kb. 25%-ban nincs. Ám most azért maradtam hoppon, mert zárva volt. Rémülten gondoltam arra, mi van, ha a Keletinél sincs már meg a bódé? El fogok késni! Na, ott a pályaudvar Kerepesi úti oldalán még megvan!
Sajnos persze nem először jártam így: a jegyárusító automaták nem hogy korszerűek lennének (pl. bankkártya leolvasósak), de nem is működnek! Jegyet néha képtelenség szerezni, a legközelebbi trafik, újságos messze van. Kész kálvária, ha valaki tömegközlekedni akar Budapesten, csodálkoznak a sokszor jóhiszemű bliccelőkön, meg azon, hogy kocsival járnak mindenhova. Meg hát ami szolgáltatás a nehezen beszerzett jegyedhez jár, szintén katasztrófa. Most nem is az agyontaposott cipőmre gondolok. Na mindegy, pedig készülhetek, mert hosszabb ideig szervizben lesz a kocsi szeptemberben :S

Szólj hozzá!

Negyven

2009.08.18. 15:58 Mélisande

Svédül szeretnék tanulni! Vén, 42 éves fejjel! Sőt tudni! Sőt... de ezt le sem írom. Lehet, öreg vagyok már a nyelvtanuláshoz, de szerintem ilyen nincs, nincs lehetetlen, ha nagyon akarunk valamit.
Az az igazság, hogy már 3 éve próbálkoztam vele, de feladtam - ebben közrejátszott, hogy külföldre ment a tanárom, illetve, hogy dolgozni kezdtem, és a prioritás az ottani helytálláson volt. Nagyon nehéz ráadásul, főleg a hangsúlyozás, de szerintem nem lehetetlen megtanulni.
Olvastam, hogy van lehetőség skypon keresztüli órákra, de nekem nincs otthon széles sávú internetem. Lehet, hogy megbeszélem a főnökömmel, hogy munkaidő előtt vagy után heti egy órára igénybevehetem-e.

Szólj hozzá!

Cilea: Adriana Lecouvreur Szegedről, Mezzo TV

2009.08.14. 13:35 Mélisande

Azt hiszem - eredeti terveimmel ellentétben – mégsem fogom élőben megnézni. Na nem azért, mert nem tetszett, inkább csak mert most sikerült - a kései időpont dacára - végignéznem bealvás nélkül. (Nem mint amikor a versenyt élőben adta a Mezzo.)
Milyen benyomásaim is voltak? Az operát illik egy kicsit lenézni bugyutácska cselekménye miatt, noha inkább csak a címszereplő tényleg ügyetlenre sikeredett halálmódja miatt húzzák a mű egészére. (Ez is inkább a Verissimonak nevezett korszak miatt van így szerintem.) Viszont ahhoz képest, milyen lesújtó véleménnyel vannak róla bennfentes zenészkörökben, elég gyakran játszák. Ennek oka egyrészt a szép muzsikában keresendő, másrészt remek jutalomjáték lehetőség a szopránnak.
Adva van két rivális szépasszony – pechükre mindketten egy olyan karrieristába szerettek bele, aki gond nélkül elfogadja a nők „közbenhálását” érdekében. (Pontosabban Bouillon hercegnőét, de Lecouvreur asszony is kész megtenni hasonló szolgálatot.) Persze a két rivális egymmásnak esik, végül a hercegné fondorlatos módon mérgezett virágcsokorral teszi el az útból vetélytársát. (Mérgezett virág: Meyerbeer Afrikai nő, Delibes – Lakmé)
A rendezés egészében tetszett, de néhány dolog szájbarágós volt már megint. Csak a folyton lesben álló halál figurát emelném ki. Tök fölösleges előrevetíteni a tragédiát, nem olyan bonyolult a cselekmény, hogy ne sejtsük, melyik mozzanata visz a végzet felé. Meg könyörgöm, ez opera, a zene mindig jelzi, amikor kell.
A címszerepet éneklő amerikai szoprán versenyző Kristin Sampson meggyőző Adriana volt, és – ne feledjük verseny volt – nagy lehetőségek előtt áll szerintem. Kívánom neki, hogy a megmérettetés fontos kapukat nyisson meg számára. Ha kellett érzékeny, sebezhető, ha kellett kegyetlen, vagy éppen megbízható cinkos tudott lenni. TV-ben szép, telt hangnak tűnt, de nem harsogta végig szólamát. A végén a csodás pianisszimóit a novemberi Momus kritika is méltatta – magam már ennek tükrében figyeltem az adást.
Bouillion hercegnő Bódi Marianna volt. Nagyon nem értettem egyet azzal, hogy alkoholista öregasszonynak ábrázolják. Egyrészt befolyásos, bájaival befolyást gyakorló nő, aki ugyanakkor bejáratos a legfelsőbb körökbe is – ez világosan kiderül róla. Tehát sem nem öreg (max. idősebb, mint Adriana, de erre sincs célzás), sem deviáns. Pedig szép hangú, kifinomult megjelenésű énekesnő, kissé világos beütésű mezzóval.
Adam Diegel és Maurizio figurája nagyon egymásra találtak. Hozta a felfelé kapaszkodó ficsúr figuráját, láthatóan jól érezte magát benne (mint játék lehetőségben). Ő nyerte a férfiak versenyét, és szerintem már be is indul a nemzetközi karrierje.
A Michonet-et éneklő Timothy John Sarrist viszont túl fiatalnak találtam az idős, sokat megélt színi direktor szerepére. Jó megjelenésű bariton, de néga bizonytalannak tűnt a hangja is - furcsamód nem az áriákban, inkább dialógusokban.
Szépen meg lehetne hagyományosan is rendezni, nem beskatulyázva a figurákat, hanem árnyaltabbra szcenírozva.

Szólj hozzá!

Címkék: opera

Linn Ullmann: Áldott gyermek

2009.08.06. 16:37 Mélisande

 
 
Történet egy sikeres apa három lányának egy napja, de persze belesűrítve az életük is. Apjukhoz készülnek egy kis szigetre, ahol korábban közös vakációikat töltötték, és ahol már vagy 25 éve nem jártak. Mindhármuk édesanyja más, igazából a csak a nyaralások kötik össze őket, apjuk ugyanis a tudományos munkája mellett nemigen foglalkozott velük. Nőkre azért volt ideje, gyanús, hogy a fiú főszereplő - akiről csak megemlékeznek - szintén egy balkézről való gyermek. Pont ez volt a bajom is a könyvvel: végig előttünk lebegteti ezt a lehetőséget, de a végére is nyitva hagyja. A sok célzás nem ad egyértelmű választ. Talán mert a lányok és az apa sem bizonyos efelől. A központi figura éppen az apa, csak a lányok belső monológjaiban jelenik meg (nem is igaziak, mert egyes szám 3. személy végig), és amelyek épp annyira árnyaltak, amennyire az apa fontosságot tulajdonított nekik (ti. a lányoknak). Igazából történet arról, milyen utat tesz meg egy nő kislány korától a kiteljesedésig, átszőve életüket egy a könyv elejétől sejtetett tragédia.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv

A hódító Pelle

2009.08.03. 13:31 Mélisande

Tök véletlen bukkantam rá a műsorban, az ATV esti programját sose nézem meg. Múlt héten adták Andersen-Nexö regényének (pontosabban annak első részének) adaptációját, Max von Sydow-val az apa szerepében. Megvallom, elkezdtem egyszer olvasni, de túl keménynek találtam, így abbahagytam. Meg aztán Nexönek van egy eléggé dagályos stílusa is, szóval úgy döntöttem, nem is folytatom. A film viszont gyönyörű volt. Özvegyen maradt apa és fia Dániában próbálnak szerencsét, egy farmra kerülnek, nagyon nehéz körülményyek közé. Az apa a sorscsapások ellenére is igyekezett ember maradni, és ezt adta útravalóul fiának is. Viszont arra is nagyon vágyott, hogy boldoguljon. (Ez esetében azt jelentette, hogy boldog családban élhessen.) Amikor fiának megadatik az esély, hogy kiemelkedhessen, az - méltóan az apai neveléshez - utolsó pillanatban nemet mond az ajánlatra (gyakornok lehetett volna a tiszttartó mellett), mert látja, hogy milyen rútul szabadulnak meg barátjától, egy szellemi fogyatékos segéd tehenésztől. Az apa elkeseredett, de megérti Pellét, és útjára engedi. Belátja, hogy nevelése befejeződött, ő azonban marad a felcsillanó "szerelem" (társ) lehetősége miatt (talán?). Ő már öreg, és a boldogulás érdekében inkább megalkuszik, fia azonban erre nem hajlandó. Név szerint vesz búcsút a tehenektől, és mindegyiknek elmondja, milyen nagy útra készül: meghódítani világot. A könyv folytatásában kiderül, ez hellyel-közzel sikerül is majd neki. A Ditte könyvben is felbukkan a neve, akkor már mint aktív politikus, beszélnek róla egy részben.


A film telis-tele van megható képekkel, most már feltett szándékom a könyv elolvasása.

Szólj hozzá!

Északra! (Stockholm)

2009.07.24. 10:00 Mélisande

Próbálok rövid lenni: megint több lettem egy kicsivel, kerek egy napig, hazaérkezésem után szinte kézzelfoghatóan csak a testem volt itthon.

Elöljáróban egy jó tanács: ne Wizzair! A Skavsta repülőtér igen messze van Stockholmtól, bár megbízhatóan mennek folyamatosan a Flybuszok a T-Centralenig. Az út vagy másfél óra!
Korábbi két látogatásomtól eltérően ezúttal a belvárosban, a Tegnérlund parknál volt a hotelünk. (A parkot korábbról ismertrem. Akkor is feltűnt a sok kutyasétáltató.) Az első reggelt is a parkban kezdtük - a mű vízesésrendszer (vagy inkább hegyi patak?) alsó "tavában" gyerekek pancsoltak (ja igen, kánikula volt - de tényleg!). Persze kisasszonykámnak is ki kellett próbálnia ezt a mókát. Amúgy esténként többen piknikeznek itt a pázsiton, egy doboz sörrel, de néha hoznak elemózsiát is. Idősebbek, fiatalok, munkából egyedül hazatérők. A néhány méterrel odébb húzódó Drottninggatanon elegendő volt lesétálni a Klaraberggatanig, ahonnan 200 m a központi pályaudvar. Érdemes megvenni az un. Stockholm Cardot, mert ezzel egy csomó múzeum (a legtöbb) ingyér látogatható, ingyenes a tömegközlekedés (ami amúgy nagyon, nagyon drága), néhány társaság hajós városnézései, ill. kedvezmény jár hajókázásra pl. Drottningholmba. Mi a 72 órás verziót vettük meg. Kettőnknek nem volt 1000 SEk - mondjuk a gyerek eleve olcsóbb. Első utunk innnen a Djurgården szigetre vitt gyalogosan - végig a rakpartok mentén! Szörnyen tűzött a nap! Itt aztán bementünk a Junibacken nevezetű "intézménybe" - gyerekekkel kihagyhatatlan, híres és kevésbé ismert mesefigrák díszletei között a kicsik is részesei lehetnek a varázslatnak. Modellezték pl. a Ville-Kula villát, Harisnyás Pippi rezidenciáját. Egyik főattrakció egy kötélpálya-szerűség. Kényelmes ülésből nézhetjük Astrid Lindgren híres regényeinek modellezett jeleneteit, magunk is felemelkedhetünk segítségével pl. Karlsson tetőn lévő házikójába. A süti drága (de finomak is a svéd sütemények!), de szép időben a teraszon elfogyasztani megéri! (Bővebben itt: http://www.junibacken.se/default.asp?)id=1475) Szintén ezen a szigeten található a híres Skanzen (http://www.skansen.se/, műfajában - ki ne tudná? - világelső). A házak zöme ugyan 5-kor zár, de sok ennek ellenére megtekinthető volt belülről is. Szép, skandináv tájat idéző környezetben, egészen szegény emberek kunyhójától a földesúri udvarházig sokminden látható. Bátran kijelenthetem azonban, hogy a szentendrei skanzennek egyáltalán nincs szégyenkezni valója, van olyan színvonalas, mint emez! Hátha valaki kedvet kap Stockholmhoz: A Djurgården-szigeten van a bekötő híd közelében a Nordiska Museet (http://www.nordiskamuseet.se/), rengeteg mindent meg lehet innen tudni a rég és közelmúlt svéd hétköznapjairól, gyönyörű az épület is. Ez most nem fér bele, de első látogatásomkor jártam itt. November vége volt, dara hullott, órák múlva, amikor kiléptünk, majdnem tök sötét volt és fehér minden - a sűrű darától! Este vacsi a Drottninggatanon. Mint mondtam, az utcától egy sarokra laktunk. Ez egy sétáló utca, főleg az elején, ott van a legtöbb nagy áruház (PUB, KAppA, Åhlén). Feljebb már csendesebb, kis boltok vannak. Kedvenvem a virágos, aki néhány szép dísztárgyat és pamut vászon ruhákat is árul. Mellette egy kapu - innen egy szép, dús növényzető, díszmedencés kertbe jutunk. Egyik ház a Centralbadet (http://www.centralbadet.se/roach/Visitors_information.do?pageId=156) - gyönyörű, szecessziós uszoda. Ez a környék amúgy is a szecessziós Stockholm.

Következő nap hajóval mentünk Drottningholmba, itt a király nyári rezidenciája. A Stockholmi-öböl szigetvilágában könnyű elveszni, mégis számtalan privát hajó, jetsky grasszált arra, a partokon strandokat, apró kikötőket, egyszerű és pazar villákat, lakokat, luxus házakat láttunk. (Hú, az nem semmi élet lehet, nyáron kagylót enni és leöblíteni a kertben valami könnyű borral...). A kastélyról bővebben itt: http://www.royalcourt.se/royalcourt.4.367010ad11497db6cba800054503.html. A kert pazar Sajnos a magyarországi kastélykerteket tönkretették, de még a parkok többsége is elhanyagolt. A barokk színház kimaradt, óránként, vezetéssel nézhető meg. A múzeum shop nagyon jó, persze iszonyat drága. Nemkülönben a kávézó, na de az is nagyon hangulatos: fűszernövények, lugas, szép poharakban fehérbor vagy pezsgő... Tudnak élni, mégha nyilván ők is csak módjával engedhetnek meg maguknak ilyesmit. Visszahajókáztunk Stockholmba, vacsorát a fent említett fürdő kertjében fogyasztottunk - tradícionális svéd konyha, de ár/teljesítmény nem volt arányos. Pedig a svéd kaják jók! Viszont klassz volt kint a teraszon!
Harmadik délelőttünk (ekkor még azt hittük utolsó teljes 24 óránk) a városházán kezdődött. Ide is csak vezetéssel lehet bemenni, hogy ne zavarjuk a városatyákat/anyákat. Középkorinak tűnő vörös téglaépület, pedig csak 100 éves, de készítésekot amit csak lehetett, középkorban szokásos technikával készítettek. Végigmentünk az előcsarnokon (itt tartják a Nobel-díj banketteket minden évben), tanácstermen, dísztermen, és más pazar helyiségeken. A kasszánál adnak magyar nyelvű leírást is. Most nagy tömeg volt, de kora ősszel jártam arra néhány évvel ezelőtt, és élvezetes volt leülni a rakpartra és élvezni a víz-építmény-kert összhangját. Sajnos a toronyba - látva a hosszú sort - nem volt kedve felmenni a kislányomnak. Jöjjön ide is a vonatkozó link: http://international.stockholm.se/cityhall. Délután ismét a Djurgårdent céloztuk meg - ezúttal villamoson. Azt hiszem Stockholm legkedveltebb látványosságához értünk: ez a Vasa Múzeum. (http://www.vasamuseet.se/InEnglish/international/Hungarian.aspx). Odaent félhomány, sejtelmes fényben megvilágított hajó, amely közé mintegy 5 szintet építettek, így tetőtől talpig körbe lehet járni. Ki ne tudná? A Vasa a késő középkori (1628) svég királyi flotta büszkesége volt, Vasa Gusztáv király magáról nevezte el. Mindjárt első útján elsüllyedt, még a stockholmi öbölben. A hajón rengetegen voltak, civilek is, akik Vaxjö-nél hagyták volna el a hajót. A többséget kimentették, de akadt, aki vízbefúlt - valószíűleg bennrekedt a hajóban. Nyilván nem vigasz nekik, de mára nagyon értékes információkat adnak. Modellezték az arcukat mindenféle igazságügyi szakértő segítségével, a csontozatukból lehet tudni, hogy tartósan alultáplált volt, na akkor ritka szempillák, áttetsző bőr került a viasszoborra. Modellezték a korabeli svéd nyelvet. Láthatók a restaurált vitorlamaradványok, és mellette a fotók egy iszaphegy mellett ülő meberről. Na, az egy kupac vitorla volt! 300 éves! Aztán az elsüllyedés okát vizsgáló bizottság kihallgatásait is hangannyaggal rekonstruálták. Szóval nagyon érdekes hely!
Na utána Melisande nyakára hágott megspórolt pénzecskéjének! A kedvenc bevásárlóutcám a Nybrogatan (egyben sétáló utca is). Ez az elegáns Östermalmon van. Nem ez a legproccosabb utca (az a Birgerl Jarl gatan), de itt van az egyik boltja a kedvenc svéd ruhamárkámnak, a Newhouse-nak. (http://www.newhouse.se/) Vettem is egy féláron egy gyönyörű felsőt. Fent lesz egy kép, hogy is kell az árat jelző etikettet elhelyezni az árun. Eme bolt mellett egy nagyon szép hálóing üzlet van. Kicsik-nagyok válogathatnak. Épp nem a legolcsóbb, kb. 700 SEK-től van a felnőtt méretben. Újabb kedvenc, ha sétálunk felfelé: a Saluhall (http://www.saluhallen.com/). Hú, piacimádók, nézzétek meg az oldalt. Hát ez nem épp a nálunk annyira fényezett fővámtéri Nagycsarnok a Tesco felvágottjaival és zöldségeivel! Úgy kell elképzelni, mint a Culinarist, csak szétosztva standokra. Minőségi áru, fennséges "tálalás". Amúgy a budapestinél sokkal jobb a bécsi Naschmarkt, a helsinki vagy turkui csarnok, az Erberia Velencében - csak hogy példálozzak. (Mellesleg a Bosnyák is jobb ezerszer a Nagycsarnoknál!) Itt van az egyik No. 1 svéd csokikészítő: http://www.betsychoklad.com/. Kézzel készült bon-bonok, csokik nagy választéka, csokiimádóknak kötelező!
A délutánba belefért egy séta a Gamla Stanon - ez az ősi Stockholm, az óváros, itt van a királyi palota is. Múzeumait már láttam, most inkább a séta volt a lényeg, meg kiülni egy teraszra (mind teli volt), megnézni az apró boltok portékáit. (Itt már vásároltam 4 évvel ezelőtt is: http://www.rabalder.se/ - minőségi, igazi svéd stílusú lezser ruhák, gyerekeknek is.)
 

Utolsó nap Stockholmban - mindig szomorú, ha pakolni kell. Átugrottunk a Södermalmra - ez régen munkás negyed volt, most inkább amolyan bohém kerület. Itt még elég sok régi, jellegzetes skandináv városi ház megmaradt, persze mára ezek divatos otthonok lettek. A Slussenen áll Stockholm Város Múzeuma. A kiállítás épp átrendezés alatt állt, ezért nem sokmindent láttunk, de a gyerkrész újfent nagyon aranyos volt. Játszhattak várasat-lovagosat, régi piacon árulhattak zöldségeket, halat, és volt egy mai kioszk is, mellette játék bank automatával.
Még egy utolsó játék a Tegnérlunden parkban, aztán írány a reptér. A budapesti viharok miatt 3 órás késéssel szálltunk fel, 2.30-ra értünk Ferihegyre. Pici lánykám az ablak melletti ülésen kuporogva szinte végigaludta az utat.
Basszus, nagyon hiányzik Svédország, a felszabadult, természetesen viselkedő embereivel, tiszta utcáival, jó levegőjével, finom sütijeivel!

Szólj hozzá!

Címkék: világjáró cucc dolce vita

Horvátország - ahogy én szeretem

2009.07.02. 15:54 Mélisande

Nagy rajongója vagyok a horvát Adriának - igaz, már 4 éve nem jártam arra, de állítom, szebb tengerpart szakaszt még nem láttam eddig! Most visszatértem, oda, ahonnan "ismeretségünk" indult - Krk-szigetre. Mindössze két és fél napom volt, változékony idővel, de sebaj. Meleg volt lehetet fürödni, sőt napozni. Láttam fekete felhőket és vihart a Kvarner felett, de jutott csendes, reggeli víztükör, átlátszó, kék. Még a sóoldatot is látni véltem benne a kagylótelepek és sziklák között. És persze megérte "leugrani" azért is, hogy beszívjam a mediterrán fenyők illatával keveredő sószagot, hallgassam a kabócák koncertjét a rekkenő hőségben, amibe néha egy-egy sirály bravózik bele. Hogy este Krk Gradban kagylót egyek, könnyű fehérborral leöblítve, vagy Malinskán gyönyörködjek a parányi piac áruiban (ismét a szagok: a halpiac szaga, a piaci szagok császára), megigyak valamelyik színes napernyő alatt egy frappét, nézegessem a csónakokat és persze a jachtokat (amelyekért cseppet sem fáj a szívem). És főleg: élvezni az ottani tempót! Két és fél nap is elég ám! Amikor visszaértkeztem, úgy tűnt, mintha nagyon hosszú ideje nem lettem volna Budapesten.

Szólj hozzá!

Címkék: világjáró

Szicíliai vecsernye

2009.06.24. 15:43 Mélisande

Erről az operáról már kifejtettem véleményem egy tavalyi bécsi előadás kapcsán: http://melisandegyuruje.blog.hu/2008/06/02/sziciliai_vecsernye

A budapesti előadás meg kell mondjam -várakozásaim ellenére - nem hozta ezt a színvonalat. Pedig az olvasott kritikák a színpadi produkciót nagyon dicsérték, a díszletet leszámítva, ami meg nem is volt olyan borzasztó. Pedig minden adott volt: a főszerepeket a szólisták legjava énekelte, kitűnő karmester, elegendő próba. A rendezésről csak annyit, hogy jó közepest kapott. Néhol idegesítően szájbarágós volt - lásd meggyalázott lányok véres szoknyája (erről a baromságról is leszokhatnának már, hogy a lányok véreznek, mikor először vannak fiúval, lol) - igen, sejtjük, hogy erőszak történt, nem kell magyarázni, mint ahogy azt sem, hogy Elena a megölt fivérének bosszújára tette fel életét. (Tehetett mást? Nyilván egy potenciális vendetta szellemben nevelkedett.) De a szónoki hordókon (bocs, zöldségesláda-szerű objektumokon), múlt század nagyjait idéző hősi pózban való éneklést miért nem ignoráltatták az énekesekkel? (Vagy tisztelet Verdi mesternek?) Aztán a fetrengések, amivel mutatták, hogy kérem én most összeomlottam. Bécsben természetesen voltak szomorúak, ijedtek, bátrak. Hétköznapi módon, így magáénak érezhette az ember. Szóval manapság kikiáltják avittnak a régi opera játszást, de ha emberközelbe kéne hozni, akkor megfeledkeznek arról, hogy poros földön grasszáló (igen, a hercegnők és kormányzók is!) emberekről szól a történet? Egy nő nem fejét fogva sipákol, ha elrabolják és meggyalázzák, ledermednek a férfiak, ha el kell tűrniük a hatalomtól még ezt is, nem a földön hüppögnek bosszúért. Na, Bécsben ezeket azért megoldották.

Elena Sümegi Eszter volt. Ő tűnt az előadás legbiztosabb pontjának, viszont az első felvonásban a Siciliana végéig nem éreztem túl biztosnak - és most finoman fejeztem ki magam. Remélem, hogy csak az évvégi fáradtság érződött rajta, hiszen a szezonban rengeteget énekelt Operaházon kívül is. A mélységei az elején kimondottan rosszak voltak (vesszőparipám, hogy Elena inkább mezzó szerep, még a drámai hatás is indokolná). Az ária végi magas hangot nem tudta kitartani. Itt persze nagyon nehéz dolga van az énekesnek: át kell énekelnie a kórust és a zenekart, mindezt úgy, hogy felizzítja a levegőt. Magasságai persze most is szépek voltak és nem is jelentettek gondot neki. A Bolerónál nem trillázott, mint egy csalogány, ez nekem külön szimpatikus (számomra Déry Gabi az etalon). Nem kevésbé lehetett fáradt Rácz Istán - őt is sokat foglalkoztatták az évad során. A matéria szép volt, viszont néha úgy tűnt, nem találja el a hangokat (???). Ahogy azt több helyütt megírták, a rendező idióta utasításokkal látta el. Procida előkelő származású, befolyásos ember volt, akit különböző udvarokban fogadtak. Ehhez képest valami homelesst láttunk. (Megértem én, hogy illegalitásban álcáznia kell magát, de hol marad a tartás?) A Monfortét éneklő Anatolij Fokanov ebben a szerepben szerintem pályafutása csúcsára ért. Őszinte érzelmekkel adta elő a fiáért aggódó apát, a zsarnokot, a visszautasítástól szenvedő embert. Az ő hangja végig üzembiztos volt, figurája összeszedett. Ehhez pluszként járult még elegáns megjelenése is. A előzetesen olvasott interjúkban nyilatkozta, mennyire készült a szerepre - ez vissza is jött az előadáson. Gyönyörűen indított Fekete Attila Arrigo nehéz szerepében. Csak sajnos a 4. felvonásra elfogyott a szusz. Igen, Verdi kiszúrt a tenorral (mondjuk egyébként is híresen nehéz kiosztani a négy főszerepet), de azért ha már ott van a 4. felvonásban az a hanggyilkos magas akármi, akkor nincs mese, ki kell énekelni. Nem azért, de a bécsi előadáson Purdynak ez ment... pedig állítólag valamelyik alkalommal kibúzták... Szóval Fekete is sokmindent énekelt, nem takarékoskodik a hangjával, ami nagy kár, mert amúgy gyönyörű! Zenekar ezúttal profi volt, hála Pál Tamásnak, a kórus és a mellékszereplők itt-ott hagytak kívánnivalót maguk után.

Szólj hozzá!

Címkék: opera

Philippe Grimbert: Titok

2009.06.23. 13:10 Mélisande

A könyvhéten szereztem be ezt a könyvet. Íme a http://www.libri.hu/ oldalán fellelhető ismertető: "Ha megfejted a titkot, elveszíted a gyerekkorod, de megtalálod az életed. Philippe Grimbert Titok című regénye egy különös fordulatra épülő családtörténet, és egyben egy gyakorló pszichológus önanalízise. A megrázó történetben egy gyerek mutatja be és tárja föl szülei sok elfojtással és hazugsággal terhelt életét, és eszmél rá zsidó származására, majd az ezzel járó következményekre. Gyerekfejjel jön rá arra, mit jelentett akkoriban, a második világháborút követő évek Párizsában zsidónak lenni, milyen hazugságokat kényszerítettek magukra az üldöztetéseket túlélt zsidó szülők, hogy gyermekeiknek megpróbáljanak a maguk eszközeivel a múlt sebeitől már nem vérző, kiteljesedett életet felépíteni. Philippe Grimbert 1948-ban született Párizsban. Gyakorló pszichoanalitikusként három könyvet is írt a francia sanzonok és a pszichoanalízis kapcsolatáról. A Titok a második regénye, mely 2004-ben Franciaországban elnyerte a Gimnazisták Goncourt-díját, 2005-ben pedig az Elle Olvasói Díját. A könyvből 2007-ben Claude Miller francia rendező készített filmet, olyan sztárok közreműködésével, mint Ludivine Sagnier és Julie Depardieu. "
Hát igen, de azért nem ennyire egyszerű. Merthogy itt van egy kis csavar is. A titok nem kimondottan a zsidóság háború alatti megélése okán adódik, hanem a balszerencsén, a rosszkor rossz helyen tartózkodásról, szenvedélyről, gúzsbakötő és végzetes tisztességről. Amikor az egyes vektorok egy ponton összegződnek, és tragédiába fordulnak. Miként nyomasztják fel nem fedett titkok a következő nemzedéket? Végül elhangzik, hogy ezzel a holokauszt Franciaországból elhurcolt gyermekeire akar emlékezni, akikre sokszor nincs is ki emlékezzen.
(Film is készült belőle? Nem is tudtam.)

Szólj hozzá!

Címkék: könyv

3 skandináv regény

2009.06.19. 13:40 Mélisande

Még a könyvfesztiválon szereztem be ezt a három könyvet a Polar kiadótól, akik skandináv írók műveinek kiadására szakosodtak. Nem mondom, hogy nagy hatással voltak rám e művek, mégis szeretnék róluk megemlékezni.

 
Johan Borgen: Kislord
Egy önmagát kereső XX. Század elejei kamasz fiú története. Gazdag oslói család, anya egyedül neveli, a kimondottan szép külsejű fiú nem tud mit kezdeni magával. Koravén, ugyanakkor gyermeki személyiségű. Érzéketlen, kegyetlen, de kíváncsi, és igen nagy emberismeretről árulkodik az, ahogyan átlát a felnőtteken. Hálás édesanyjának, akinek mindenáron meg akar felelni, de ez olyan feszültséget okoz – érezni, mennyire félnek mindketten a majdani elkerülhetetlen leválástól – hogy apróbb-nagyobb bűncselekményekben kompenzál. Határait feszegetve sokszor sodorja magát bajba, de a regény végén kiderül, másoknak még többet ártott, igazából akaratlanul azzal hogy messzire megy – de persze fogalma sincs róla, hogy az a messze. Magányos, mert érettségénél és intellektusánál fogva elszigetelődik kortársaitól. Megnyugvást majd az hoz, amikor egy családi titokról lelibben a fátyol, ekkor helyükre kerülnek a dolgok is benne.
 
Agneta Plejjel: Egy tél Stockholmban
Naplószerű regény egy kapcsolatfüggő nőről. Végül szerencsésen találkozik egy belgrádi férfival, akire nem tud ráakaszkodni, így az elkerülhetetlenül bekövetkező elválás utáni veszteségérzet jó alkalmat ad arra, hogy rendet tegyen a lelkében, és megszabaduljon függőségétől. Közben a télben megdermedt Stockholm minket is lelassít, és látjuk a lámpaégők lelombozó fényét.
 
 
 
 
 
 
 
 
Ildikó Márky: Ostianto
Svédországba disszidált magyar nő, akaratlanul egy gyilkosság szemtanúja lesz. A könyv gondolattöredékekből áll egésszé, túlságosan lírai, fátylon át látni az 50-es éveket (érdekes, azon a Magyarországon is folyton tél van). Az ember várná a csattanót, a felbukkanó megoldását valamiféle titoknak, de nem következik be. Általában szeretem, ha egy korszakot magánéleti aspektusból ábrázolnak, de ennél olvastam már jobbakat is

3 komment

Címkék: könyv

Bellini: A kalóz (CD)

2009.06.10. 14:45 Mélisande

A napokban néhányszor meghallgattam ezt a CD-t, és rájöttem, mennyire tetszik, méltatlanul hanyagoltam eddig el. Számomra speciel a Norma után következik a Bellini életműben. Remek drámai kitörésekre, ugyanakkor kristálycsepp-szerű, őszinte érzelmek deklamálására is módot ad előadóinak. A felvételt Maria Callas miatt rendeltem meg anno, kíváncsi voltam, milyen ebben a ritkán játszott, rá mégis oly jellemző operában. Élő előadást rögzítettek 1959 januárjában, amikor a Carnegie Hallban megtartott koncertszerű előadásra sor került. Ezzel a szereppel búcsúzott a díva Scal-beli királyságától, egy feszültségekkel teli évad végén, 1957-ben. A koncertre úgy kerülhetett sor, hogy a Metropolitain opera szerződést bontott vele, miután nem sikerült megegyezni abban, melyik szerepet mikor énekli. Így felszabadult az év eleji Macbethekre és Traviátákra lekötött idő.

Callas hangproblémái ekkor már bőven érzékelhetők voltak, különösen belépőjénél. Újra hallhatóak éles magasságai, amelyek a pálya elején megvoltak, de a zeniten sikeresen kiküszöbölte őket. De hamar rendbe jön, ahogy halad előre az egyébként nem túl bonyolult cselekmény. Imogenet hozzákényszerítik egy undok, bántalmazó halászhoz (ő a bariton). Ám felbukkan régi szerelme, aki épp kalózkodással keresi a betevőt, fellángol ismét a szerelem. Kalózt azonban halálra ítélik, de ő előtte leszúrja Imogene férjét, aztán megy meghalni. A végén Imogene megőrül, Callas csak úgy szórja a szikrázó koloratúrákat, itt már nincs hiba, gyönyörű a hangja, ilyen lehetett a csúcson is. Az operát amúgy tenor operának tartják, és nehéz megfelelő címszereplőt találni - miként ez a többi szereplőre is igaz. A végén a közönség tapsorkánnal ünnepli az istennőt, a többiek is szép sikert aratnak. Egyébként nem érdemtelenül. Számomra olybá tűnt, hogy ezen az estén méltó partnerei világhírű kolléga nőjüknek.
Megjegyzem, jobban szeretem az élő felvételeket, itt nincs manír, újrázás, csak a tudás van, zene, visszafojtott közönség, és a tapsban felengedő feszültség. Meg ami közte van, a mi életünk.

Szólj hozzá!

Címkék: opera cd

Harminckilenc

2009.06.09. 10:30 Mélisande

Tegnap megtekintettem kislányom balett vizsgáját. Valahogy eszembe jutott, ilyen lehetett egy hasonló esemény az átkosban, annak is a közepén. Mondjuk akkor, amikor a "Megállaz idő" játszódik. Mert mintha tényleg megállt volna az idő! Nyikorgó, sötétre pácolt parketta, ütött kopott rúd, nagy tükör, poros falak a valaha szebb napokat látott zuglói villában. Elfogódott anyukák a fal mellett. Igaz a zene DC lejátszóból szólt, de a zongorán pergő dallamra libbenhettek a lánykák már a 40-es években is.
Az egész egy letűnt világot idézett, ami letűnt volt ez már 1958-ban is. Néhány anyuka, aki még emlékezett -talán szülei elbeszéléseiből - az ántivilágban, ahol ők vagy jobb napokat láttak, vagy csak messziről csodálták áhitatosan. És remélték, hogy majd leányaik - mit sem sejtve még a majdan rájuk nehezedő teljesíthetetlen elvárásokról - igen, majd ők olyan légies, tündérszerű, finom áttetsző, ezért sérthetetlen lesz, amilyenek ők sajna nem lehettek. Nyitva volt az ablak, és kint néha elcsörtetett egy trolibusz, gyermekkorom Nagymező utcai nyarait felidézve.

Szólj hozzá!

Harmincnyolc

2009.06.03. 13:50 Mélisande

Rettenettel tölt el az Air France 447-es tragédiája. Főleg a két magyar kisfiú jut eszembe. A látogató gyermek szülei. Elbúcsúztak tőle Ferihegyen, biztos megölelték, örültek, hogy világot láthat, persze biztos picit aggódtak. Talán elibé mentek Párizsba. Várakoztak, késés, feszültséggel teli morajlás, aztán kitör a pánik, majd a szörnyű bizonyosság.
Különös az is, amit hallani: értesítették a párizsi magyar konzult... mésutt meg ezt: értesítették Izland washingtoni nagykövetét (tényleg, miért nem a párizsit?). Végignézik az utaslistát, és felhívják a megfeleő diplomáciai képviselőt, aki értesíti a rokonokat? Szomorú feladat...
Csak remélni tudom, hogy minden pillanatok alatt történt a gépen.
Féltem eddig is a repüléstől, de ha ilyen tragédiáról hallok, ez felerősödik bennem. Pedig már egészen nyugodtan utaztam az utóbbi időkben... (Sóhaj) Eléggé félek most a nyári utamtól.

Szólj hozzá!

Ebi

2009.05.28. 13:56 Mélisande

Múlt héten elment a kutyánk, aki 16 évig volt velünk. Na jó, pontos leszek: 15 évig. Kb. fél évesen szegődött utánuam, és fogadtam be, november körül lett volna 16 éves. Előbb volt, mint a gyerekeim. Szép kort ért meg, és szerintem szép élete volt. Sokat volt a Balatonnál, így volt kert is, de a lakásban mindig a közelünkben lehetett. Vittük néha utazásra is - na ez nyilván nem tartozott a kedvencei közé. Mondanom sem kell, mekkora űrt hagyott maga után. Az évek során megvolt a sétautunk. Találkoztunk ismeretlenül is ismerős kutyásokkal, jóidőben bolt előtt tereferélő boltosokkal, láttuk a szép bel-zuglói kertket, főleg téli, villanyos időszakban bekukkantottunk lakásokba - megvoltak a kedvenveim. Együtt vittük az újrahasznosítóba a hulladékot, mentünk a boltba időnként, ha nem volt otthon senki. Sokan nagyon sajnálják a környezetemben, nekik is furcsa nélküle. Hát kutyám: rest in peace!

Szólj hozzá!

Jaj, úgy élvezem én a strandot!

2009.05.18. 14:30 Mélisande

Gratulálok a kedves Budapest Gyógyvizei és Hévizei Zrt-nek, amiért 30 fokos nyári melegben, vasárnap nem nyit ki a Paskál strand, és Csillaghegyen is csak a sátorból lehet kilépni, hogy az ember élvezze a napot. Tényleg nem kell az a + bevétel, amire ezen a hétvégén szert tehettek volna?
Marad a dagály, belépő 2200 hétvégére, felnőttnek. Viszont lehet kártyával fizetni. („Nem biztos, hogy működik!”)
Közönség a szokásos – nem minősíteném, ilyen is van. Elhízott, tetkós emberek, kövér kisgyerekek, rengetek műcicis nő, rendszerint ronda fürdőruciban. (Én is egy 10 éves dresszben feszítettem, mert nem volt kedvem bikinivonalat gyantázni, abban pedig nem látszott, hogy fujj, milyen ápolatlan vagyok! (Nem elég, hogy "szottyadt" mellekkel égetem magam!)
Park rendben.

Szólj hozzá!

Most már elég!

2009.05.12. 14:44 Mélisande

Szombaton kső este valamelyik nagy kereskedelmi TV leadta a Most már elég! (Enough!) című filmet, Jennifer Lopezzel a főszerepben. Tök véletlen kezdtem nézni. A téma a családon belüli erőszak volt. Nőcit csalta a férj, és amikor szóvá tette, hatalmas pofont adott neki, és amikor ezt is kifogásolta, akkor még egyet. És persze jött egy kis szóbeli fenyegetés, oly formán, hogy férj szereti az asszonyát, de ő az erősebb, meg különben is ő keresi a pénzt, és nem kell tekintettel lenni a feleségre, aki vegye úgy, hogy fizeti a jóléte árát.

Szóval: asszony meglóg a gyerekkel (az első kísérlete kudarcba fullad, majdnem agyonveri a férj), de persze a férj mindenhol utoléri. Klasszikus elveszem a gyereket szlogennel fenyegetőzik (ja, ilyeből nekem is jutott, mondjuk verés nélkül, de köszike!), minden látszólag a férjet támogatja. Szumma szummárum: csodás véletlenek folytán főhősünk talpra áll anyira, hogy elhatározza, felvezi a harcot, és trükköket talál ki – egyszóval kezébe veszi a sorsát: lesz, ami lesz, de egy próbát megér alapon. És ez a film fő erénye: nincs elrendelve, hogy tűrni kell az alávetettséget! És lám, törvényszerű az is, hogy a zsarnok megijed már attól is, hogy szuverén embernek immáron a másik. Kész megvédeni a határait. Persz végén megy a csihi-puhi (nemhiába holywoodi film!), ugyanis asszony önvédelmi leckéket vesz. (Idézet Sulinetről: „A Krav Magát eredetileg az izraeli hadsereg számára fejlesztették ki, kifejezetten szem előtt tartva a női katonák igényeit. Az önvédelmi fogásokat és gyilkosan kemény erőnlétfejlesztő gyakorlatokat kombináló Krav Maga az egyik legdinamikusabban fejlődő fitness irányzat Amerikában. Rendszere az emberi test ösztönös mozdulataira és természetes reflexeire épít, és helyzetei a mindennapi élet olyan konfliktusait utánozzák, amelyekben a küzdő felek félelme, idegessége és fáradsága mind-mind fontos szerepet játszik a küzdelem végkimenetelében.”
Üzenet tehát van: meg kell próbálni, sikerülhet!!! Hajrá bántalmazott nők!

Szólj hozzá!

Harminchét

2009.05.06. 13:20 Mélisande

Hát, elnézegetve az Operaház jövő évi programtervezetét... nem sok pénzem fog a méregdrága jegyekre elmenni. Egy Rózsalovag, Kis kéményseprő, azt jónapot! Szerencse, hogy Szegeden jövőre is lesz Adriana Levouvreur és Faust elkárhozása! Ezekre nagyon kíváncsi vagyok, sajnos idei anyagi lehetőségeim nem tették lehetővé, hogy leutazzak a Dél-Alföldre. Reménykedem még Debrencenben (idei Ruszalkára nagyon kíváncsi lettem volna), aztán ott lesz idénről a Xerxes, Mahagony, esetleg a Pomádé, és valami Verdi vagy Carmen a gyerekekkel. Bécsben Machbet lesz...

www.momus.hu/index.php

Szólj hozzá!

Címkék: opera

Cecilia Bartoli koncertje

2009.05.05. 15:44 Mélisande

Kép forrás: intermezzo.typepad.com
Nyugodtan mondhatom, hogy élő legendát láttam. Ízig-vérig művészt, méghozzá olyat, aki mindenki által elismerten ott van műfaja legjobbjai között. Lehetett persze hallani fanyalgásokat, hogy mini hang, meg hogy testőrök kísérik, és különben is, csak a stúdiófelvételeken érvényesül a technikája (igen azokon IS). Ehhez képest a MÜPA 7 óra után megközelíthetetlen volt, megtapasztalhattuk, milyen sznob is a magyar közönség. (Persze inkább idejöjjenek, mint a Ben Hur show-ra!)
Sajnos az orgonaülésen ültünk, így a művésznő végig háttal énekelt nekünk (bár a ráadásban a Hamupipőke ária egy részét a nagy publikumnak háttal, felénk fordulva adta elő), de még így is lehetett érzékelni sajátos éneklési módját. A jellegzetes mimikából így kevés jutott, de a mozdulatait, ahogy a zene hangulatába beleélte magát – abból ízelítőt kaptunk. Nem mondom, ha többször volna alkalmam látni élőben, akkor még direkt érdekes is lett volna. Ja, és utáltam, hogy össze voltunk passzírozva! A mellettünk ülő rajongó fiatalember és a zene közbeni poénokat hangos kacajjal díjazó mamája is idegesítő volt – de az ötödik sorban is az lett volna.
Amúgy nagyon szimpatikus művészt láttunk. Mosolygott, hálás volt, örült az ünneplésnek, nekem nagyon közvetlennek tűnt – mindamellett vérprofi volt (pl. ahogy komolyan, néhány szóval megértette magát a zenekarvezetővel vagy épp a csellistával, és ahogy az utolsó szótagoknál „feltette” a mosolyt – és mindezt mesterkéltség nélkül! Gyönyörűek voltak a ruhái – a második rész vörös költeménye külön tetszést aratott (OK, az én stílusom Callas gardrobja, de akkor is!). Még valami: a sűrű, hullámos, fekete haja őszes volt! Miért írom ezt? Mert megengedi magának, hogy ne fedje el festékkel - szerintem ez is emberi nagyság valahol! Ő ilyen, és kész! Hány magyar celebecske tenne ilyet (férfiakat is beleértve)?
A hang: mivel háttal énekelt, tényleg kicsit távoli volt, de feltételezem épp ezen oknál fogva. És kicsit. A technikája tényleg bravúros, koloratúrái „ellenére” kiegyenlített, bársonyos mélységei vannak – valóban igazi mezzó! Ilyen lehetett Malibran – akinek egyébként a műsort ajánlotta. A program is azoknak a zeneszerzőknek a műveiből állt, akik Malibran kortársai voltak, sőt esetleg neki is (az ő hangjára) írták a műveket. Több zenekari, vagy hangszerszólós betét is elhangzott, szintén abból a korszakból. Ha kellett, gyönyörű, jól hallható pianokat énekelt, de a forte részeknél igenis odatette magát. Nem akar ő Giocondát meg Carment énekelni. A repertoárjához meg van hangja. Ő pl. tudja, hol a helye. Átszellemülten, éterien (de nem siránkozva!) énekelte Rossini Othelójából a Fűzfadalt, de igazából akkor lubickolt, amikor humoros oldalát is megcsillogtathatta. Johan Nepomuk Hummel dalában a koloratúrákkal jódlizott, de szellemes volt a Hamupipőke ária (ezt még a ráadásban is elénekelte újra), vagy a Malibran szerezte Ratalplan dal.
Frappánsan kéne befejeznem a beszámolót, álljon itt annyi, hogy ha már nem tudtam dedikáltatni a nem létező CD-met, akkor legalább igyekszem beszerezni, méghozzá Salieri albumot. (Jut eszembe, a Händel áriaestje – na, arra igen kíváncsi lettem volna…)

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: opera

Veijo Meri: Manilakötél

2009.04.29. 11:32 Mélisande

Ritkán kerül a kezembe második világháborús könyv skandináv szerzőtől – főleg nem finn írótól. Ez a mostani vékony kötet tulajdonképpen katonatörténetek füzére, amelyek akkor hangzanak el, amikor a főhős Joose szabadságra utazik a frontról hazafelé, illetve a szülőfalujában. Ezek a szokásos borzalmak, meglehetős iróniával előadva.
Mi bennük az érdekes? Hát ahogy mondtam, eleve skandináv mivoltuk. Nekem már az is abszurd, hogy egy skandináv reguláris hadsereget elképzeljek. Annak idején a stockholmi díszőrségváltás a királyi palota előtt is némileg viccesnek tűnt. Mert a skandinávokról milyen képzetek (ha jobban tetszik sztereotípiák) élnek bennünk? Békés, szabad, liberális – ezek ugye összeférhetetlen attribútumok egy militáns szervezettel kapcsolatban. Mármost a szörnyű második világháborúban Finnország ugye agresszorként viselkedett (nyilván nem a szovjet-finn háborúra gondolok, a könyv sem akkor játszódik), ez még inkább szürreálissá teszi történetünket.
Azért némi jellemző akad itt is. Számomra pl. újdonság volt, hogy a hazatérő katonákat ellenőrizték, nincs-e lopott (értsd: rekvirált) cucc. Ha igen, már kapták is le a vonatról. Na, ilyen volt a mi seregünkben?
Aztán külön bukét adott számomra, ha a párbeszédeket pattogós, furcsa ritmusú finn nyelven képzeltem el, és hozzá ezt a nyelvet beszélő katonákat.
A könyv bájos – hiába a cseppet sem békés téma. Sőt, időnként meglehetősen naturalisztikusan ír le egy-két dolgot.
Ez is egy adalék a skandinávokhoz.

2 komment

Címkék: könyv

Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek

2009.04.22. 13:34 Mélisande

Na ezt csak úgy írom, hogy igen, kesergésen túl olvastam is valamit. Ismét egy könyvet a boldog Kádár évekről, nagyon szeretem ezeket az írásokat, mert mindig a gyerekkorom felnőtt beszélgetéseit juttatja eszembe, szinte árad belőlük az a hangulat, amikor a felnőttek beszélgetnek, és csendben megfeledkeznek arról, hogy ott a gyerek. Persze semmi olyat nem mondanak, amit nem hallhatna – legalábbis nem úgy mondják. Később mondjuk meglelt mozaikként előjön egy-egy ilyen – teszem azt nyári koradélutáni – beszélgetésfoszlány.

A könyvvel igazából egyetlen bajom, hogy az én tűréshatáromon túlmenő (hát mondjuk az 0) állat gyilkolászás van benne, az egyiknél dühösen ki is téptem a lapokat – b.meg, gondoltam! Igen ezek nélkül egész jó kis könyv lenne. Néha kicsit szürrealisztikus, néha baromi nyálkás – szóval nem az a fajta, ami nálam a top 10, de azért örömteli órákat okozott az olvasása.
 
Bővebben rendes kritika itt:

Szólj hozzá!

Címkék: könyv

Harminchat

2009.04.17. 12:27 Mélisande

Szörnyű heteket élek át. Sajnos a szabadság sem hozott enyhülést - talán éppen valami viharnak kellene kitörnie? De félek, hogy az engem is elsodorna, de én ezt nem akarom! Nem érzek elég erőt magamban ahhoz, hogy túléljem.

Azt mondják, a hetedik évek ilyenek. Most 42 vagyok. Milyen? Hát először is, nem értem el semmit – ezt az életkort jelöltem meg ugyanis határidőnek, hogy a társadalom szemében valami jelentőset produkáljak. Mondjuk egy állást a Külügyben. (Jó! És milyet? Ugye nem asszisztensit?! Az is megér egy misét, miért a cél előtt megy el a kedvem az egésztől…) Aztán itt van, hogy nagyon kezdek öregedni. Van kb. + 3 kiló rajtam – OK, ezt nem probléma leadni (még), de (már) nem is olyan könnyű! Az arcommal sok gondom van – nem a ráncok, inkább a belső nem jól lét ül ki rá. Semmi vonzó nincs körülöttem, ráadásul tudom, hogy ez egy öngerjesztő folyamat, lefelé tekeredő spirál. Elnyűtt is vagyok. Mert milyen is egy napom? Reggel gyerekekkel el a suliba, előtte kapkodás, hogy rendbe szedjem magam, őket, és valamennyire a lakást. Előbbi kettő félig, utóbbi sehogy nem sikerül, mégis minden áldott hétköznap újra megpróbálom a lehetetlent. Aztán egy olyan munkahelsen eltöltött 8 óra, ahol csak rutinmunkát végzek. Aztán araszolás a dugóban, otthon pedig a második műszak – már amennyi idő erre marad. A hétvégén kéne mindent bepótolni, ez több okból is lehetetlen, de arra sincs erőm, hogy összefoglaljam, miért.
Gondok a gyermekekkel. A serdülő fiammal, hogy mi lesz vele, pedig olyan szép reményekkel tologattam a babakocsiban, vártam az iskolakezdést. És most 7. osztályban kettes-hármasokra áll. Nem bírom, feladom, nem tudok rajta segíteni. A jövője az ő kezében van, nem az enyémben. (Azért vannak „jószándékú” bírálók – a szokásos „A te nevelésed” kárörvendő felkiáltással.)
Ma megint a szerelmemről álmodtam. Nagyon fájdalmas volt, amikor hirtelen megébredtem, szidtam magam, miért nem lépek már túl rajta, hiszen semmi nem történt, igazából kölcsönös szimpátia volt csak, te szerettél bele! Hagyd a csudába, vedd már tudomásul, hogy nyilván éli életét, valószínűleg van társa – nem ezt kívántad? Hogy találja meg a boldogságát. Akkor legyen is így! Már nem is emlékszik rád – 3 év hosszú idő egy fiatal özvegy férfi számára is! Persze tudom én, és rendben is van. Magamra haragszom. Bűntudatot érzek, mintha zaklatnám, pedig sosem viselkedtem tolakodóan, sose kerestem magamtól, csakis hivatalos ügyben, mert megkértek rá, és egy kicsi kivételtől eltekintve csak a témára hagyatkoztam. Az a pici kivétel sem volt személyes, intim hangulatú. Szóval szó sincs ilyenről, a gondolataim meg igenis nem vagyok hajlandó szégyellni, azok az enyémek, nem ártok vele. Sokszor próbáltam ám elengedni. Kitaláltam képzelt szerelmeket, vagyis tényleg igyekeztem, de nem ment. Valamiért bemeséltem magamnak, hogy ez az ember – ha van ilyen – a másik felem, noha igazán keveset tudtam róla. Mondjuk inkább valamiféle ősbizalmat éreztem iránta. Mert néha olyan jó volna nem csak magamban megbízni!
Na igen, de jó is volna megtapasztalni azt, milyen érzés szeretve lenni! Nap mint nap a másik tekintetében viszontlátni magam – ez minden ember vágya, mégis keveseknek teljesül. Az ember egy ideig reménykedik, hogy neki talán igen. Aztán egyre fogy a remény, míg egy nap rémülten teszi fel a kérdést: lehet, hogy már el is fogyott? Azt hiszem, csak a bátrak, nyíltak részesülhetnek ebben a különös kegyelemben – meglelni azt a bizonyos másikat. De én gyáva vagyok. Sokan azok. Ebben az országban, ahol hatalom előtti meghunyászkodásra, az igazak, különlegesek eltiprására, függőség és tehetetlenség megtanulására szocializálják a gyerekeket, és a rendszer a szürkéket, a frusztrációjukat buzgárszerűen feltörő kompenzálni vágyókat öleli keblére – nos, ott sok ilyen lesz.
Gyáva vagyok, nem merek kiállni az igazamért. És szeretetfüggő. Most csak a gyermekeim szeretnek igazán. Persze anyukám is, de ő nem tudja kimutatni, legalábbis nem úgy, ahogy nekem szükségem van rá. És most ez a büntetésem – sose leszek felnőtt által szeretve.
Ez most nem önsajnálat, tény, amit el kellene tudni fogadni – mivel változtatni nincs erőm, csak – ez mondjuk tény – siránkozni a blogomon.
Próbálok kitörni, de tisztában vagyok azzal, hogy drasztikus változtatásokra lenne szükségem. Új, értelmes, kreatív munkára, nem „biztonsági” munkahelyre. Kilépni egy rossz házasságból, amely lelkibeteggé tesz. (Hoppá: talán azért nem lépek ki, mert jó alibi mindent ráfogni? Ilyen hülye lennék?) Szabadidőt találni először is, kikapcsolódni. Lélekben megerősödni. Ezen dolgozom. Mert sokmindent tehetünk magunkért, de valójában hagyni kell a dolgokat a maguk útján menni, csak az elágazásoknál helyes ösvényre kell lépni. Mert olyan nincs, hogy mindig rosszat választunk.

Szólj hozzá!