HTML

Mélisande gyűrűje

"Golaud sírdogáló lányra lel egy sűrű erdőben. Magával viszi nagyapja várába, és feleségül veszi. Mélisande sokat van együtt Golaud testvérével, Pelléasszal. Egyszer Mélisande sokáig játszadozik a férjétől kapott jegygyűrűvel, amíg egy mély kútba ejti. Golaud szívében fokozatosan felébred a féltékenység öccse iránt. A gyűrű elvesztésének nagy jelentőséget tulajdonít. Pelléas hosszú útra készül, arra kéri Mélisande-ot, találkozzanak még egyszer, hogy elbúcsúzhassanak. Golaud kilesi őket, és megöli Pelléast. Mélisande megszüli gyermekét, de haldoklik. Golaud még most is arról faggatja, szerette-e Pelléast. Az asszony csak annyit tud mondani, hogy ártatlanul szerették egymást, majd örökre lehunyja szemét."

Címkék

címkék

Friss topikok

  • almonda: De klassz lehetett! Kár, hogy nincs sok ilyen. S nem csak deLux szinten lenne jó... hanem olyan e... (2010.02.03. 18:42) Behavazott Nagykörút, forrócsokival
  • lilja4ever: @Mélisande: olyan sótlan és unalmas a tanárnő, hogy kész szenvedés volt végigülni. Semmi nem marad... (2010.01.08. 00:42) 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen
  • Mélisande: Ez jó! Nem is tudtam, hogy feldolgozták Legjobb lehet feliratozva, hallgatni hozzá a pattogós finn... (2009.10.05. 12:12) Veijo Meri: Manilakötél
  • szamárfül/pável: enyém az öröm :) (2009.08.06. 00:19) 3 skandináv regény
  • Mélisande: :) Azért látom, Te is kialakítottad az attitűdöd Izlanddal kapcsolatban:) Úgyhogy nem magyarázkodo... (2008.10.15. 13:23) Izland nagy bajban van

Szerzők

Cecilia Bartoli koncertje

2009.05.05. 15:44 Mélisande

Kép forrás: intermezzo.typepad.com
Nyugodtan mondhatom, hogy élő legendát láttam. Ízig-vérig művészt, méghozzá olyat, aki mindenki által elismerten ott van műfaja legjobbjai között. Lehetett persze hallani fanyalgásokat, hogy mini hang, meg hogy testőrök kísérik, és különben is, csak a stúdiófelvételeken érvényesül a technikája (igen azokon IS). Ehhez képest a MÜPA 7 óra után megközelíthetetlen volt, megtapasztalhattuk, milyen sznob is a magyar közönség. (Persze inkább idejöjjenek, mint a Ben Hur show-ra!)
Sajnos az orgonaülésen ültünk, így a művésznő végig háttal énekelt nekünk (bár a ráadásban a Hamupipőke ária egy részét a nagy publikumnak háttal, felénk fordulva adta elő), de még így is lehetett érzékelni sajátos éneklési módját. A jellegzetes mimikából így kevés jutott, de a mozdulatait, ahogy a zene hangulatába beleélte magát – abból ízelítőt kaptunk. Nem mondom, ha többször volna alkalmam látni élőben, akkor még direkt érdekes is lett volna. Ja, és utáltam, hogy össze voltunk passzírozva! A mellettünk ülő rajongó fiatalember és a zene közbeni poénokat hangos kacajjal díjazó mamája is idegesítő volt – de az ötödik sorban is az lett volna.
Amúgy nagyon szimpatikus művészt láttunk. Mosolygott, hálás volt, örült az ünneplésnek, nekem nagyon közvetlennek tűnt – mindamellett vérprofi volt (pl. ahogy komolyan, néhány szóval megértette magát a zenekarvezetővel vagy épp a csellistával, és ahogy az utolsó szótagoknál „feltette” a mosolyt – és mindezt mesterkéltség nélkül! Gyönyörűek voltak a ruhái – a második rész vörös költeménye külön tetszést aratott (OK, az én stílusom Callas gardrobja, de akkor is!). Még valami: a sűrű, hullámos, fekete haja őszes volt! Miért írom ezt? Mert megengedi magának, hogy ne fedje el festékkel - szerintem ez is emberi nagyság valahol! Ő ilyen, és kész! Hány magyar celebecske tenne ilyet (férfiakat is beleértve)?
A hang: mivel háttal énekelt, tényleg kicsit távoli volt, de feltételezem épp ezen oknál fogva. És kicsit. A technikája tényleg bravúros, koloratúrái „ellenére” kiegyenlített, bársonyos mélységei vannak – valóban igazi mezzó! Ilyen lehetett Malibran – akinek egyébként a műsort ajánlotta. A program is azoknak a zeneszerzőknek a műveiből állt, akik Malibran kortársai voltak, sőt esetleg neki is (az ő hangjára) írták a műveket. Több zenekari, vagy hangszerszólós betét is elhangzott, szintén abból a korszakból. Ha kellett, gyönyörű, jól hallható pianokat énekelt, de a forte részeknél igenis odatette magát. Nem akar ő Giocondát meg Carment énekelni. A repertoárjához meg van hangja. Ő pl. tudja, hol a helye. Átszellemülten, éterien (de nem siránkozva!) énekelte Rossini Othelójából a Fűzfadalt, de igazából akkor lubickolt, amikor humoros oldalát is megcsillogtathatta. Johan Nepomuk Hummel dalában a koloratúrákkal jódlizott, de szellemes volt a Hamupipőke ária (ezt még a ráadásban is elénekelte újra), vagy a Malibran szerezte Ratalplan dal.
Frappánsan kéne befejeznem a beszámolót, álljon itt annyi, hogy ha már nem tudtam dedikáltatni a nem létező CD-met, akkor legalább igyekszem beszerezni, méghozzá Salieri albumot. (Jut eszembe, a Händel áriaestje – na, arra igen kíváncsi lettem volna…)

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: opera

A bejegyzés trackback címe:

https://melisandegyuruje.blog.hu/api/trackback/id/tr581104394

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cecilia Bartoli istennő! 2010.01.22. 01:55:43

Három énekesnőért rajongok egyfolytában.Rost Andrea, Natalie Dessay és Cecilia Bartoli.Az utóbbival tegnap személyesen találkoztam.Ő a MÜPA színpadán énekelt én meg a közönségben, az egyik széken feszengve igyekeztem a pillanatot minél jobban átél...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása