Nem ajánlom a WizzAir hajnali járatát azoknak, akiknek nem London Lutonhoz közel eső oldalán van dolguk, és ki van számítva az idejük. Ugyanis ebben a korai időpontban érkezik az összes kelet-európai gép, legalább ezer ember áll sorban (nem túlzok) olyan 4 útlevélvizsgáló ablakra. Minimum fél óra. Továbbá busz helyett (Green Line) válassza a vasúti összeköttetést, mert a buszok is ilyenténképpen zsúfolásig tele vannak, tehát ott is sort kell állni, mire lesz helyed. Utasok szinte csak kele-európaiak, magamban elneveztem bébiszitter járatnak ezeket a gépeket, vadidegen fiatalok beszélgettek, akik kint dolgoztak, vagy épp most jöttek először szerencsét próbálni a szigetországba.
Nekem ez volt a harmadik látogatásom, úgyhogy most lazára vettem mindent.
A szállodánk a Hampsteat kerületben volt, egy nagyon elegáns utcában, de rendkívül kedvező áron, januári special offer. Itt megtekinthető: www.langorfhotel.com. Eső szemerkél, de irány az Oxford street, mert úgy döntöttem, lelkiismeret furdalás nélkül vásárolni fogok (abból a marha sok pénzemből), épp most van a téli leárazás vége. Végiglátogattam néhány áruházat, lábam majd' leszakadt, mert a nagyszerű új csizmám (amelyet előtte olyan igénybevételeknek vetettem alá, mint egész napi ülés a túlfűtött irodában - hiába) iszonyatosan szorított, úgyhogy kénytelen voltam venni egy 12 fontos műbőr papucs "csodát" a Debenhamsben, hogy kibírjam! Nagyon jajde sajnos a legpipecebb cussosok már elkeltek, az én méretemben főleg, nem mondom, 14-esekből bőséges volt még a választék! Laura Ashley-t nem találtam (viszont asszem neten lehet rendelni tőle), Karen Millenek nem tetszettek, vagy nagyok voltak. Maradt végül 2 valódi selyem top, egyik Ted Baker, a másik fogalmam sincs ki, a House of Fraserben vettem. Egy kis kalauz: Top Shop, mindjárt az Oxford Circusnél - jó áru, az alagsorban feltörekvő designerek zömmel tizenéveseknek készülő kreációi - anyagok többnyire olcsók, de ha egy magyar korosztálybéli olvasóm arrra jár, nézzen be. Meg bárki más, mert valamit biztos talál. Én speciel sajnáltam még azt a 30 fontot is. John Lewisnél angol konfekció található - magasabb színvonalat képviselnek, mint a Zara típusú üzletláncok (utóbbi sajnos már a Regent streeten is felütötte fejét). House of Fraser: ez szerintem még egy fokkal magasabb, itt van pl. Karen Millennek, Max Marának is sarok. Bementem még a Selfridgeshez - nos, nekem ez már drága volt. Itt olyan márkákat is árultak, mint Burberry, Vivien Westwood, G&Gabbana, Versace, Donna Karan, stb, Cloé, stb. Viszont aki netalán egy leárazási szezonra spórol, kihalászhat valamit - persze a magamfajta átlag nőre gondolok, a tehetősek nyilván nem raknak holmi sales-re félre. A Regent street sokkal előkelőbb, de már sokat veszített fényétől, mivel olyan jöttmentek vertek tanyát, mint a ár említett Zara, a H&M, Benetton és társai. Viszont itt van (egy picikét hátrébb, de látni a Regent street felől), patinás, régi áruház, q... drága, még a leárazott cuccok is, hiába 75% off...). Viszont az épület hangulatáért mindenképp érdemes benézni. Olyan, mint a régi Divatcsarnok, vagy az Úttörő Áruház, vagy épp Corvin a nyikorgó lépcsőivel, partkettájával, egymásba nyíló termeivel - csak persze (nekünk) luxus kivitelben. Tényleg, hol vannak már ezek az áruházak... Talán a Divatcsarnokból lesz még valami, persze csak a két alsó szinten. Pedig el tudnék képzelni apró részeket, sarkokat, ahol magyar tervezők ruháit árusítanák. Van ilyen Stockholmban is (Ahlens, karikás a-val). Szép gyerekruhák a Moonsoon-ban és Next-ben is kaphatók. Este sör egy Finchley Roadon található pubban, igazi angol steakkel.
Másnap körülnéztem a Hampsted városrészben. Elindultam a Frognaltól felfelé, szombat reggel lévén sok kocogó tartott a közeli Hampstead Heat-re, ami egy nagy rét, asszem Antonioni: Nagyítás c. filmjében itt fotózott le véletlenül egy gyilkosságot a főszereplő. A környék is vidékies. Olyan egyszemélyes ösvényev vágtam ét, mint a Sheaperd Path, egy ember fél er kényelmesen, persze kertek szegélyezik, sokban pálma fa is nő. A főutca bájos, pici de színvonalas üzletekkel, reggelizőkkel, minden békebeli, vöröstéglásak a házak, majolikával díszített a földalatti lejárat épülete. Egyik kis utcácskában régiségkereskedők rakodtak ki. A Church Way régi, egyben fennmaradt György-kori házaival megkapó látvány, hát még este, ha be lehet látni az ablakokon. Pl. szombat este valamelyik ablakon át házikoncertet lehetett látni, de több helyen gyűlt társaság össze. A berendezéseket, kereket, lépcsőfeljárókat külön nem ecsetelném, de nem lakáskultúra - Barátok közt-tehénszarrá szikkadt gyep kategória volt egyik sem...
A déli órákban a Charingcross Roadon található könyváruházakat vettem szemügyre, különösen a 3 emeletnyi Foyles-t. A CD-k és DVD-k között jó áron is lehet böngészni, pl. volt 9.90-ért tjles Ring (na jó, nevek nem sokat mondtak), de Callasos Turandot is, 14.90-ért Peter Grimes DVD Jon Vickersssel. És persze rengeteg könyv!
Kis időm maradt az Imperial War Museum, azaz a Birodalmi Hadi Múzeumra. Ez az első és második világháborút, illetve a 45 utáni konfliktusokat mutatja be, de olyan szemléletesen, amilyet még sehol nem láttam. Mindig csodáltam az angol civilek második világháború alatt tanusított heroizmusát. A nagy kiállítócsarnok mintegy megerősíti az embert ebben. Minden tárgy a birodalmi dicsőséget hirdeti. Mik is vannak itt? Csak úgy találomra: Rudolf Hess Messerschmidtjének roncsai. Fényszórók, amelyek az eget pásztázták a bombázások idején (fantasztikus volt amúgy élőben látni - emlékeztem a "Lángoló világ" c. képestörténelem könyv képaláírására: "Fényszórók pásztázzák az eget a londoni Hyde-parkban"), a harckocsi, ahonnan Montgomery tábornok az El-Alamieinnél zajló ütközetet figyelte. Az első világháborúban debütáló tank (szintén történelemkönyvből ismert kép). V2 rakéta, a Nagaszakira ledobott plutóniumbomba másolata. Csónak Dukerque-ből. Lancester belseje, hallani ahogy a pilóta kommunikál, valamelyik német város felett. Be lehet menni egy tengeralattjáróba, ott is van periszkóp, torpedó, amit ki lehet lőni. A három híres tank: Sherman, T34-es és a Tigris. Na eddig a hősi rész. Aztán: az egyes emberek, miként szólt a háború az életükbe. Kinagyított fotók az ypresi gáztámadás élő halottjairól. Kórházi ágyon babáját szorongató pici lányról. Berlin romjain ülő rongyos, síró katonáról. Egy másik fotón apa és kiskamasz fia sírva megy a romok között. A fiú üvölt a fájdalomtól, tekintetét az égnek emeli. Talán az édesanyját vesztette el? Megint ismerős kép. Asszem "Az utolsó töltényig" címen futott nálunk. Szovjet katona, egy szál pisztollyal tankok ellen. (Mert olyan ütődött parancsot adott ki a hadvezetés, hogy inkább meghalni - hú basszus:() Aztán az első világháború trench experience: megépítettek egy lövészárkot, bűzzel, nyirkos sötéttel, persze tetvek és patkányok nélkül. Viaszfigurákkal, hallani, amint a rádiós veszi a koordinátákat, sáros, koszos csizmában, mellette a társa alszik, az is tiszta sár. Valaki az otthonról kapott levelet olvassa egy sarokban. (Te jó ég, a gyerekek, akikről írtak neki, a második világháborúban fognak meghalni?) A kijáratnál hideg van, két katona létrán merészkedik ki. Odabenn pedig a lövegek becsapódása és robbanása hallatszik. Ki lehet nézni a periszkópon is. Sötét van, néhány fűszál, a sötét horizonton időnként vörös fények villantak. A hideg futkározott a hátamon. Az egykori ellenség (nekünk). Sajnos a második világháborúsra nem volt időm, mert megbeszélt találkozóm volt a férjemmel. De van blitz experience, modellezett bombatámadássl az óvóhelyen, meg utcakép támadás után. Szóval le a kalappal, olyan töri óra volt!
Késő délután séta még a Regent street, Piccadilly, Leicester Square úton. Épp felvonulás volt a palesztínok mellett, a Regent Streeten egy autó sem járt, tele volt gyalogosokkal az úttest is. Este egy hampsteadi pubban ittunk, kaja már 9 után nem volt, úgyhogy visszafelé a Finchley Roadon vettünk kínait, ami nem ám olyan, mint itthon. Baromi finom volt! Szerencsére a studionkban meg tudtuk kényelmesen enni!
3. nap a Camden Lockot látogattuk meg, hatalmas vásárpiac, gagyi, de mindenképp halászásra érdemes gagyi! Hatalmas kínálat, az emberből önkéntelenül előjön a vadász szellem. Pakisztáni, kínai (na az sem olyan, mint az itteni kínai üzletekben) ruhák gyapjúból, selyemből. Rengeteg cipőárus, új fazonokkal, nagyon olcsón, persze nem mind a legjobb minőségben (sőt!). De nem is keres más holmit ilyen helyen az ember. Ami azt illeti, a budapesti plazákban sincsenek különb ruhák (Zara, Mango és társait is ideértve). Végül csak egy tiszta selyem sálat vettem. Ide torkollik a Camden csatorna, amit Kis Velencének hívnak. Nagyon elbűvölő - egyidejűleg idézi a dickensi nyomrt, füstös, koszos munkásnegyedeket, és a város rehab áldásos tevékenysége nyomán kialakuló divatos negyedet. A Camden Locknál vízibuszra is lehet szállni. Aztán még egy finom ebéd a közeli kocsmában, aholva az eső elöl menekültünk be (iszonyúan ömlött). Foyles-nál vettem cirka 6 fontért egy Callasos Rigolettót, meg ~16 fontért egy Borisz Godunov DVD-t, Bolsojból, Nyesztyerenkóval a címszerepben. Majd cuccokért vissza, és irány a reptér. A Lutonba induló buszokra csak a Victoriánál lévő végállomásra szabad menni, mert 2 busz is elment azzal a felirattal, hogy bocs, de tele. Végül taxit kellett fognunk, egy ott várakozó párral legalább osztozni tudtunk a költségeken.
Bye bye London-don-don good bye!
