Alig aludtam éjjel, csak idegesen forgolódtam. Megint nyakamon a karácsony, és jó lenne széppé tenni, meg minden, de összezsúfolódtak a dolgok, semmi nem halad. Most ünnepélyesen megígérem, hogy nem takarítom halálra magam. Ami elmarad, elmarad és kész.
Szokásos évvégi könyvvásárlásomban megvettem Méhes György sokat reklámozott könyvét, az Emmit. Ami állítólag egy elvetélt operaénekesnőről szól, meg hogy a "Nőknek sorsuk van, nem életük", ilyesmikkel hirdették. Anno a Kolozsvári milliomosok tetszett, a Gina jóval kevésbé, bár kellmes, könnyű olvasmány volt. Akkor úgy döntöttem, a mesterből ennyi is elég. Vasárnap délben azonban kivételt tettem. Szaladtam haza a Récseiből a zsákmánnyal, pláne, hogy eredetileg (milyen lehangoló!) gumikesztyűért ugrottam be. A könyv ismét hozta az egykaptafára készült írások formáját. Ez is amolyan jó kis pletyka volt egy pórul járt valaha volt szépségről, egy este kiolvastam. Semmi csattanó, a végére írt néhány oldalas csavarintás értelmetlen volt, mint ahogyan maga a happy end is - egy élőhalott asszony utolsó éve(i) mitől szépülnének meg egy takaros kertes szuterénben, ha 60 évig azon a bizonyos - kétségtelenül végzetes - estén agyalt? Opera kulisszatitkok egyáltalán nincsenek a könyvben, viszont a hangsúly annál inkább egy képtelenségen van: nevezetesen hogy egy angyali szépség, aki egyben gusztusos is (folyton ezt a kifejezést használja az író a főszereplőt illetően), és vakká tesz minden közelébe kerülő pasit (magyarán gerjednek rá-tehát nyilván nem egy éteri, földöntúli kisugárzású lányról van szó, aki nagyon is földi - mondhatnám természeti - vágyakat generál). Ez nekem kicsit ellentmondásos itt. Azért persze a mester ismeri az emberi szivet és méginkább természetet, nagyon is megértő hőseivel, még azokkal is, akikkel nem rokonszenvez, ezért a lapos, szaftosan tálalt, de unalmas love story ilyképpen élvezetes lesz, és nem haragszunk az íróra, csak azt kaptuk, amit vártunk, és tényleg ennyit vártunk. Viszont szerzett egy kellemes estét.
)
