Nagyon szomoró és magányos vagyok. Néhány kislánykori kép suhan el mellettem: Zsuzsi kutya, a Leonardo film betétdala, amit iskolából hazamenet dúdoltam, miközben a még le nem rakott gázcsöveken egyensúlyoztam. Hosszú utat tettem meg azóta, , reményekkel , várakozással, készülődéssel. Ha most visszatérnék az idő eme pontjára, igencsak elszomorodnék, látva, hová is vezetett ez a hosszú út. Van tovább, de gyáva vagyok az elágazásoknál letérni, és félek, hogy ebbe bele fogok halni.
Úgy érzem, egy csőd az életem. A házasságom -nos, az determinálva volt. Kriplivé tett, az amúgy is nehéz csomagot csak még súlyosabbá tette. Miért is nehéz? Hát erre nincs kedvem válaszoni, sokszor végigsakkoztam már.
Bár enyhíteni tudnám a magányom! Nem lenne több viszonzatlan érzelem! Istenem, bár ne táplálnék semmi egyoldalú érzést többé! most vagy velem van baj, és félreértem mások kommunikációját, vagy félnek tőlem, és nem mernek közeledni. Istenem, add, hogy megvilágosodjak! Ne tápláljak hamis illúziókat, fogadjam el, hogy 40 évesen már nem vagyok vonzó, mint azt titkon remélem! Add, hogy ne bántson a mellettem élő közönye! Add, hogy őszintén feloldódjak valamiben - méginkább valakiben!
Casta Diva -- Maria Callas (Best)
Szeretném leépíteni a hozzám méltatlan barátságot. Nem akarok hallani írról a barátnőmről többé, akit szeret a férje, és aki már két pasival megcsalta őt, jelentéktelen személyisége, stílusa és megjelenése ellenére. (Nem is vagyok irigy...) Pedig ragaszkodom hozzá több okból is: pl. mert egy fontos korszakom szereplője - GYES barátság. De nincs kontinuitás. Vége.
Tudom, mindenkire ennyi minden zúdul 40 évesen. Méltóbb barátokra van szükségem. Pl. a két ovis anyukáéra, akiknek a lányai ugyanabba a suliba járnak, mint az enyém. Milyen mások ők: kifinomultak, műveltek, igényesek és szabadok - legalábbis szabadságra törekednek, amit természetes állapotnak tartanak. (Á la Locke)
Adj harmóniát, s ha nem tudod megadni, amit az előbb kértem, adj belenyugvást!
