HTML

Mélisande gyűrűje

"Golaud sírdogáló lányra lel egy sűrű erdőben. Magával viszi nagyapja várába, és feleségül veszi. Mélisande sokat van együtt Golaud testvérével, Pelléasszal. Egyszer Mélisande sokáig játszadozik a férjétől kapott jegygyűrűvel, amíg egy mély kútba ejti. Golaud szívében fokozatosan felébred a féltékenység öccse iránt. A gyűrű elvesztésének nagy jelentőséget tulajdonít. Pelléas hosszú útra készül, arra kéri Mélisande-ot, találkozzanak még egyszer, hogy elbúcsúzhassanak. Golaud kilesi őket, és megöli Pelléast. Mélisande megszüli gyermekét, de haldoklik. Golaud még most is arról faggatja, szerette-e Pelléast. Az asszony csak annyit tud mondani, hogy ártatlanul szerették egymást, majd örökre lehunyja szemét."

Címkék

címkék

Friss topikok

  • almonda: De klassz lehetett! Kár, hogy nincs sok ilyen. S nem csak deLux szinten lenne jó... hanem olyan e... (2010.02.03. 18:42) Behavazott Nagykörút, forrócsokival
  • lilja4ever: @Mélisande: olyan sótlan és unalmas a tanárnő, hogy kész szenvedés volt végigülni. Semmi nem marad... (2010.01.08. 00:42) 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen
  • Mélisande: Ez jó! Nem is tudtam, hogy feldolgozták Legjobb lehet feliratozva, hallgatni hozzá a pattogós finn... (2009.10.05. 12:12) Veijo Meri: Manilakötél
  • szamárfül/pável: enyém az öröm :) (2009.08.06. 00:19) 3 skandináv regény
  • Mélisande: :) Azért látom, Te is kialakítottad az attitűdöd Izlanddal kapcsolatban:) Úgyhogy nem magyarázkodo... (2008.10.15. 13:23) Izland nagy bajban van

Szerzők

Izland

2008.10.10. 16:28 Mélisande

Na, akkor ahogy ígértem, megy a beszámoló. Mondom, nem mai dolgok ezek.
1. nap Koppenhága – nagyon meleg volt! Fájt az agyam is – szóval hamar vissza a Kastrup reptérre, amint megnyitották a reykjavíki csekkpultot, beállni a máris hosszú sorba. De elég gyors. Fent a kézipoggyász ellenőrzésénél még egy kis galiba: kisfiam csillagvizsgálója gyanús volt – de ez is hamar tisztázódott. 21.30-kor felszállunk, de a repcsin elalszom hamar - a szokásos fejfájás! Aztán egyszer csak valami gyanús a felhők között. Aztán már nem gyanús, mert tényleg látom igaziból Izlandot! Tehát máris teljesült életem egyik nagy vágya. 3 órányi repülés után landolunk.
A Flybus visz minket Keflavikból Reykjavíkba. Kint jó hideg van. 33 fok után! Míg beérünk a központi buszterminálra, időnként elszundítok, pedig nagyon akartam figyelni, de hát közép-európai idő szerint 0.30-kor szálltunk le. Gyorsan taxit fogni: kisfiam nyavalyog, hogy megfagy mindjárt – tényleg nincs meleg! 10 perc múlva ott vagyunk a panziónál Reykjavík belvárosában.
Taxis bankkártyaolvasólya nem jó, nincs izlandi koronám, gyors számolás egy kalkulátorn, és euróból kapok vissza koronát. A tulajdonos vár minket, megmutatja a szobát, térképet, hogy hol is vagyunk, könyveket ad Izlandról, amiket nézegethetünk, aztán elmegy. A kisfiam ruhástól elaludt. Én próbálok egy kicsikét legalább kipakolni. Olcsó, hangulatos szállás a 101-ben. www.kvasir.is/butterfly
A zuhanyból termálvíz jön. És milyen selymes! Itt aztán nem kell arclemosó! Boldogan nézegetem a mosópor izlandi nyelvű feliratát. Igen, érzem, itt is ugyanúgy emberek élnek, használják a mosóport, amina furcsa nyelven írt furcsa betúk vannak, és nekik természetes, mindennapi, megszokott. Semmiség - nekem meg egy ilyen felirat is eurória. Késő van, de még világos. Azért sikerül elaludnom!

2. nap – az utcán kabátban vannak a járókelők. Irány a sarki bolt – jó drága, reggeli (azaz közép-európai idő szerint ebéd), és irány a kikötő, a régi (Gamla Hafnar, vagy mi). Szóval ilyenek a híres halászhajók.! Odébb egy kisebb ovis csoport, 2 ovóbácsival, mindegyik gyereken fényvisszaverő mellény. Apropó óvóbácsik: itt fiatal férfiaknak sem derogál az ilyesmi, mert megbecsülik azt, aki gyerekekkel foglalkozik.
A part menti utcákat járva az egyik sarkon feltűnik a helyi Alliance Francaise épülete egy szép régi házban. Hát, így VB döntő után… a kisfiam nagy francia drukker.
Elindultunk valamelyik utcán visszafelé – nem emlékszem merre – de hamar a picinyke diplomata negyedben találtuk magunkat. Az orosz követséggel szemben a dombtetőn egy szép kis parkban van a katolikus székesegyház. Neogótikus stílusban épült, és a Krisztus szenvedéseit bemutató stációkat nézve itt is megállapíthattuk, hogy minden nép saját magát ábrázolja az evangéliumi képeken. Majd mindenki szép szál szőke, a táj sem éppen olajligetekkel teli – vannak viszont lávamezők. Kint pici park, leülök a fűbe, amíg a fiam hintázik egyet. Aztán tovább a Suðurgatan lefelé.

Elmegyünk egy temető mellet – na ezt egy filmről ismerem. ("A sirály nevetése", nagyon jó.) Az út a tó oldalán megy lefelé a Városházáig. Kedves, tipikus színes villák izlandi stílusban, szép kertekkel. A városháza a tóra épült – tán ’92-ben – csupa üveg meg kő. (Na de milyen?) Bent megnézzük a 3D Izland óriás térképet egy terepasztalon, aztán tovább egy keskeny gyaloghídon a tó túloldalára. A tópart teli madarakkal, kint van a képük az egyes ott tanyázó fajoknak, rövid leírással. Kikecmeregtünk a Lækjargatara, ez egy forgalmas út. Veszek egy Reykjavík Tourist Cardot, de a kisfiamnak nem javasolják, mert ő úgyis ingyen utazhat, meg a belépőt sem kell fizetni neki. Ahogy kilépek az irodából, látok egy feliratot: Íslenska Óperan. Aha, ezt meg akartam amúgy is keresni, irány tehát oda. Nyári szünet, jövőre többek között Szöktetés a szerájból, Angelica nővér. Amúgy az épület régen mozi volt, amennyire tudom, a nyolcvanas évek óta állandó játszóhelye az operatársulatnak. A környék már a bevásárló negyed, de még mindig az óváros. A kirakatokban sok szép izlandi designer cuccost látni. Kedvencem itt: www.gust.is. Nyilván követik az északi design iskolát – még jó, lévén Izland is skandináv ország. Persze vannak itt nagyon is Izlandra jellemző ékszerek, ruhák, ami igencsak eredetiek voltak!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán valahogy lekeveredtünk a Faxaflói-öböl partjára, de sajna valami építkezés is volt, úgyhogy kerülgettük a munkagépeket. Aztán vissza. Bekaptunk valamit a Subwayben (érdekes, jó rumlisak voltak az asztalok, nem takarították olyan sűrűn őket, mint pl. itthon persze nem volt azért toszta dzsuva!), sétálgattunk az Althingi – Parlament – körüli utcákban, már fáradtak vagyunk. Azért még belefér a Nemzeti Kulturális Örökség Központja c. intézmény. A szép régi épület a századfordulón (múlt) épült nemzeti könyvtárnak és múzeumnak. Legszebb az előcsarnok: fekete-fehér kövezet, gyönyörű fehér faragott lépcsőkorlátok. Láthatók itt a Sagák és Eddák, meg régi kódexek, ősnyomtatványok, meg ilyesmik, amiket a dánok visszaadtak nekik. Volt még egy kiállítás a jelen izlandi divatról – volt egy-két eredeti, ám elegáns elképzelés.
Sajna pici fiam fáradt már – igaz keveset aludtunk. Veszünk vacsinak valót, és irány a szállás. A panziós angol nyelvű gyerekkönyveket hoz a vikingekről – azt olvasom Jakabnak, de elalszik rajta.

3. nap – esőre ébredünk. Élvezem a kávé illatot a vidékies konyhában, miközben nézem, milyen sáros a szomszéd hátsó udvara, pont egy nagy pocsolyára látni. Akkor ma múzeumok. Elsőként mindjárt a Nemzeti Galéria. Nevezett tó partján áll. 10 perces gyaloglás után a városházához érünk – átmegyünk rajta, addig sem ázunk. Merthogy az impregnált halászkabáttól lefelé 10 perc alatt csurom vizesek lettünk. A múzeum csak 11-kor nyit, úgyhogy vissza az elöljáróság kávézójába. Finom sütit eszünk, kisfiam internetezik, én begyűjtök néhány Iceland Review-t (de jó lesz majd idehaza!), de főleg bámulok kifelé. Mert a kávézó külső fala üvegből van, és kinyitható, néhány lépcső, és már ott a tó, szóval csónakkal (nota bene gondolával – bizarr ötlet) megközelíthető. Mint a Fenice színház bejárata Velencében (amit sajna csak képről ismerek…) * (Megjegyzés: már nem! Voltam is benne, de csak a szinpadi bejárat közelíthető meg vízről.) De most esik, és zárva van.

Átmegyünk tehát a galériába. Ez egy pici múzeum, úgy képzeljük el, mint mondjuk az Egry József Múzeumot Badacsonyban. Zömmel századfordulós képek (kb. úgy 1880-), meg modernek. Néhány impressionista – persze sokan alkotóik közül Párizsban éltek egy darabig. Hogy őszinte legyek, nem voltak rám különös hatással, persze nem vagyok műértő. Egyik azért megfogott: egy anya viszi karjában a kb. 6 éves lányát keresztül a lávamezőn, pocsolyák között. Nekem is van egy 6 éves lányom, aki nagyon messze volt tőlem… A -1. szinten persze gyerekeknek őrjöngő, papírral, cerkával (volt hegyük), hátha kedvet kapnak egy kis alkotáshoz. De ilyet minden északi múzeumban látni lehet.

Izland történelmét mutatja be a kezdetektől. Láthatók római pénzérmék – valószínű vikingek zsákmányolták anno – itt légiók nem jártak. Ásatások során előkerült használati tárgyak, ruha foszlányok, rekonstruált tanya. Meghatóak voltak a különféle templomi díszek. Nagyon más megtapasztalni azt a közhelyet, hogy micsoda küzdelmet folytattak évszázadokon át a természettel, de bizony igaz. És lám, mégis micsoda nagyszerű emberek! Úgy látszik, ha valakik a természettel néznek szembe, mást hoz ki belőlük, mintha megaláztatás jutott volna osztályrészül… Persze szemléltető filmek is láthatók, pl. hogyan épült fel egy viking tanya, vagy a hőzöngő katolikus püspök, és két fiának kivégzése (bizony, volt neki több is) – utóbbit kellő dramaturgiával és részletességgel…
Egész napjainkig – zászlók, okiratok, fényképek. Időszakos kiállítás a múlt művészi hajlamú úrhölgyeiről (megérdemlik a kiállítást), elmaradhatatlan gyermekfoglalkoztató szoba – itt egy vicces régi mechanikus írógép izlandi karakterekkel.
Elfáradunk – főként kisfiam szenved, mert unja a banánt. Visszafelé ismét városháza: felveszek pénzt az automatából – jó sokat, a szállásra. Július 14. A francia nagykövet asszony (felismerem a követség honlapjáról) utasításokat ad az esti fogadás előkészületeihez. Trikolórral rohangál mellette egy pasi. A panzióban – megszokásból – bedugom a kp-t a ruháim közé, aztán irány vacsizni.

Ez a kép nem Provence-ban készült, hanem az eső utáni Reykjavíkban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Este étterembe megyünk. A forgalmas Lækjargata, egy szimpi hely nem messze a Lækjartorgtól. Valamikor este zene is van itt, talán még korán van (de nem nekünk). Az étel finom, kisfiam tenger gyümölcseit eszik, én valami halas krumplipürét cserépedényben, Viking sört iszom hozzá. Szép rálátás Reykjavík legrégebbi épületére, a volt kormányzói palotára, ma miniszterelnöki hivatal. Kiderült, és így estefelé most süt a nap. Rövid séta. A panziós szerint holnap nem lesz ilyen rossz idő.

Másnapra az eső ugyan elállt, de helyette erős szél támadt. Úgy terveztem, kimegyünk a skanzenbe, Reykjavík külvárosában. Most igénybevettük a helyi BKV-t. A buszmegálló mind a négy oldala üvegbül volt, az előlsü részén egy ajtónak való kivágással - gondolom a sarkvidéki szelek miatt! Jó sokára értünk ki, Reykjavík lakosainak számát tekintve kicsi, de területre nem jelentéktelen! A külvárosok - a többi skandináv nagyvároshoz hasonlóan - lakótelepek, nagyon emlékeztetett Stockholmra. Az eső azért szemerkél, mikor leszállunk. Egy régi tanya helyén hozták létre a sknzent, baró tőzegtetejű házakkal, ilyesmivel, reykjavíki polgárházakat hoztak át ide építkezéskor. De itt van az egyik gőzmozdony, amelyet a kikötő építésekor használtak, régi nyomda, traktorház, benzinkút - tehát a közelmúlt nemcsak vidéki relikviái.

Belül a házak berendezve, a városiak lakájosan, mintha csak laknának most is bennük - dán porcelán étkészlet, csipketerítők, régi telefon, stb. és nincs teremőr, mégsem viszi el senki. Nálunk már az ószeresk rég lenyúlták volna, ha így szabadjára lenne!

A régi tőzeges falucska házai között dús legelő, izlandi lovakkal. Ezek a tőzegotthonok sötétek és nyirkosak voltak - nem volt könnyű régen gazdának lenni izlandon. Borzasztó szegények voltak. Beléptem a kis fatamplomba, és arra gondoltam, hogy bizony volt miért imádkozniuk az akkori embereknek. De úgy látszik aki a természettel harcol, nem "humán" ellenséggel, emberséges marad, és jó lenne azt hinni, hogy végső jutalma egy ilyen népnek a jólét.... (Erre tessék, most itt a baj, a kidurrant pénzügyi lufival - mentek utána, nade volt más választásuk?). Bizony megható egy ilyen világ végi isten háza! Kár, hogy nincs jó idő, mert szívesen leülnék a magas fűben. Így csak a házakban tudok álmodozni, ki mindenki nézett ki az esőverte ablakon, mi járhatott közben a fejéban, miről társalogtak teázás közben, és milyen ruhát hordtak a hölgyek. Nem jó a szél, de ez Izland, kicsi fiam persze nyafog, hogy mit bámészkodom annyit. Kinéztünk a Lækjargatan egy cukrászdát, forrócsokit ígértem neki.

 

Jó hosszan melegedtünk a kávézóban, aztán megbámultuk a szomszédos könyváruház kínálatát. Vacsorára egy kis maburger a belvárosban (te jó ég csak nem fókahússal, vagy báránnyal?:S

Aztán eljön az utolsó napunk Izlandon. Nézegetem a városházán szerzett füzetet és kiválasztok egy buszos kirándulást. Ez az Aranykörút, amely tartalmazza a Geysírt és a Gullfoss vízesést. A központi buszterminálon lehet jegyet váltani, onnan is indulnak a buszok. A kisfiamnak ingyér van, mert 10 éves. Semmivel nem kellett ezt igazolnom, sőt, visszautasították, hogy adaadjam az útlevelét. Nem is értették, miért gondolom, hogy ők nem hisznek nekem. Sajnos pontosan nem tudom, merre jártunk, mondom, 2 éves élményről írok. Azt gondolná az ember, hogy alig jár autó az izlandot körbefutó autópályán (valójában egy nagyon jó minőségű műút), de nem: igaz vasárnap van, kirándulgatnak az emberek. És itt is emlékmű figyelmeztet halálos balesetek helyszínén (ilyen is van itt?). Elhaladunk egy falu - azaz ott kisebb városka - mellett. Hveragerdiben van az izlandi üvegházas zöldségtermelés központja. A házakat thermoenergia fűti (mint Izlandon mindent), és - előző hozzászóló (kinek nevezzelek?) figyelj - infralámpákkal világítják. (Szóval nem mondom, tényleg adnak a fenntartható fejlődés képibe, de azt a fűtéssel jóváírják. Ahogy megyünk, lávakővel borított mezők, meredek dombok között haladunk, de zöld minden a mohától, cserjéktől, telis-tele minden rózsaszínű és lila virágokkal, boglárkával (júliusban!). Egyáltalán nem kelti barátságtalan vidék benyomását. Rengeteg hétvégi házat látok itt, lovastanyákat (nagyon népszerű a lovaglás, mint szabadidős tevékenység Izlandon), legelésző apró izlandi lovakat, golfpályákat (nem sűrűn kell locsolni a pázsitot). A krátervidéken megállunk egy un. pszeudo kráternél, neve Kerid (vagy mi), vízzel van tele, állítólag koncerteket is tartottak egy spéci viziszínpadon. (Undok kisfiam alig hajlandó egy képet csinálni rólam, bezzeg az éttermi vacsorán Reykjavíkban fotózta a szétázott frizurás fejemet.)

 

 

 

 

 

A Geysírnél megcsap a kénes szag. A fő forrás (amit manapság már szivattyú működtet) körül annyian vannak, mint az oroszok, de mindenfelékisebb nagyobb források bugyborékolnak, vagy törnek fel. A tájon amerre szem ellát, gőzölgő pontocskák. És kicsit frászban voltam, hogy mikor tetszik egy gejzirnek épp a lábam alatt feltörnie. Shop persze itt is van, ezt csak azért írom le, mert itt láttam izlandi csokoládét, de sajnos nem vettem, mert folyton frászba voltam, hogy az egy éven át fillérenként (+ adóvisszatérítés:)) rakosgatott pénzecském elfogy a kártyáról (itthon derült ki, hogy majdnem a fele pénz megmaradt - ekkoriban kezdődött az ISK mélyrepülése, na meg én is visszafogtam magam) - ez a frász a mai napig mindenhol végigkísér. Látni kell a helyet na, mert írni nem sok mindent lehet róla, csak közhelyeket. Útban a Gullfoss felé a napfényben (idő kegyes hozzánk ezen a napon) megcsillan a Langjökull jégmező. Ez is félelmetes volt, ahogy a zöldségből valami fehéres szürke hegy megcsillan! Mert amúgy azért messze volt, de az időjárási körülmények kivételesen jók.

A Gullfossról megint csak közhelyek jutnak eszembe. Félelmetes volt és gyönyörű! Azért ha eső nem is volt, így is eláztunk a mélyből felcsapódó víz finom permete miatt. (Vagy az alászálló zuhatag?) Itt vettem fel egy kődarabot, egy hatalmas, szürke lávakavics, olyan mint egy megdermedt szivacs. Egy darabka Izland! Ott van az ágyam mellett, és ha nehéz valami, azt szorongatom.

 

 

Még elmegyünk az ősi törvényhozó és gyűlés hely a Thingvellir mellett, de sajnos nem állunk meg, úgyhogy nem sok benyomásom van róla.

Reykjavíkba visszatérve még veszek ezt azt. Magamnak pl. egy kézzel horgolt, finomszálú gyapjúfonalból készített fekete csipke vállkendőt. Bordó hernyóselyem operaruhám (ahogy a kislányom hívja) kiegészítője azóta is, de egyéb alkalmakkor is hordom többféle ruhához. rendezzük a szállás árát, panziós megrendeli másnap kora reggelre a taxit, aztán végésétálunk egy két helyen a belvárosban. Búcsú, de még visszajövök az hétszentség!

A repülőről amíg bírom, nézem Izlandot. Aztán Koppenhágában ismét 35 fok, kiülünk a Nyhaven oldalába, lógatjuk a lábunkat a víz felett. Kisfiamnak beígérek egy hajókázást a csatornákon, ha legközelebb erre járunk. (Te jó ég, mikor?) Jó mulatság, 2004. fagyos májusában volt szerencsém hozzá.

Hazaérünk, itthon fagyos fogadtatás, másnap bánatomban veszek 3 opera CD-t a Concertoban (A Parasztbecsület - historical Simionatoval és Di Stefanoval - már el is tört azóta.) Aztán másnap menekülök a Balcsira, végre találkozhatom kicsi lányommal is.

Szólj hozzá!

Címkék: világjáró

A bejegyzés trackback címe:

https://melisandegyuruje.blog.hu/api/trackback/id/tr33707296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.