Könyvhéten megvettem gyorsan a Palánkay Klára mezzó díváról írt könyvet. Nagyon ajánlgatták élvezetes stílusa, korrajz értéke miatt. Gyorsan kivégeztem, jól szórakoztam. Érdekes, nemsokkal halála előtt megjelent vele egy interjú az Operaéletben, ott egy beképzelt némber benyomását keltette. Persze a könyv lapjairól sem éppen a szerénysége köszönt vissza, de minek is lett volna szerény? Egy temperamentumos, talpraesett ember és művész beszélt magáról meg az akkori opera életről, ami persze nem maradt érintetlen a politikától akkoriban sem.

Nyíltan felvállalta, hogy a háborút követő években ők messze nem nélkülöztek annyit, mint az átlag, viszont nekik sem adták ingyér a potya élelmiszert - mondjuk Kőbányáról az Andrássy útig kellett gyalogolni, ami azért nem volt semmi egy fiatal nőnek, minden sarkon orosz katonákkal. A diktatúra idején is utaztak, ksőbb is sokmindenhez hozzájutottak pl. a művészbüfébe bejárkáló seftelők által.

A repertoárját nézve - ne feledjük, akkoriban kicsitt változatosabb volt a műsorkínálat - nem is volt olyan hű de nagy, rengeteg kis szerepet énekelt, de ettől nem érezte úgy, hogy leesne fejéről a korona.

Nyíltan felvállalja, hogy részt vett intrikákban, viszont sokat ír kollégáiról és más operai emberekről, zeneszerzőkről. Az ellenségeskedéseken képes volt felülemelkedni, így egyszersmind elérni, hogy vele kapcsolatban ne maradjon másokban tüske.

Megadatott neki, hogy kora szellemi életének sűrűjében pallérozza magát, de nem vetette meg a külső hívságokat sem. Sorsát, életét a saját kezében tartotta, és ez lehetővé tette, hogy teljes életet éljen.

A borítón Palánkay Klára Eboli hercegnő szerepében látható.